2015. dec. 8.

18. Fejezet

Váratlan vendég

Annak a bizonyos lavinának kezdtem érezni az előszelét, amit az az egy szem hópehely indított el a Kyu Hyunnal történt fogadásunk óta. Egyre jobban kezdett megmutatkozni a pillangóhatás, amitől minden úgy látszott, hogy darabokra akar hullani. Ugyan még csak apró repedések voltak, de az is éppen elégnek bizonyult, hogy megállíthatatlanul terjedjen tovább.
Némán és teljesen lefagyva bámultam az ajtó felé, ahol meglepetésvendégünk álldogált, szinte majdhogynem ugyanolyan arckifejezéssel az arcán, mint mi. A fejemben egy vékony, kis hang őrülten sikoltozott, hogy most mégis mi a fenéhez kezdjünk, míg egy másik még mindig nem tért észhez a sokktól, hogy tagadhatatlanul lebuktunk Se Jooval…
Legelőször Se Joo kapott észbe és ellépett előlem, majd rendbe szedte kissé magát, mivel igencsak belemerültünk korábban a másikba, így a pólója a derekánál gyűrötten elcsavarodott a felsőtestén és a haja is kócosan meredezett az ég felé. (A fodrász amúgy is ilyen stílust és hatást akart vele elérni, hát akkor tessék!)
- Először beszéljük ezt meg, légyszi! – emelte fel a bal kezét a fiú, hogy nyugtassa a vele szemben állót, akár egy veszett kutyát, még ha tudta is, hogy hiábavaló és inkább futnia kéne.
- Ez meg hogy? Mikor? Miért? Hogy-hogy? Ezt egyáltalán nem értem! Te és Ha Na?! Mióta?! És Ha Na, miért nem mondtad korábban?! Mégiscsak a barátnőd vagyok, vagy mifene! Nem kéne egy ilyen kaliberű dolgot megosztanod velem?! Vagy nem vagyok eléggé fontos, hogy elmeséld nekem? Nem rám tartozik a dolog, mert nem olyan régóta ismerjük egymást? Ha Na… - leugrottam az asztalról, amint felfogtam, hogy Ki Young már majdnem elsírja magát a saját monológjától és látva, hogy Se Joo teljesen leblokkolt ettől a szóáradattól, amit levágott a lány. Nem volt hozzászokva ehhez a kis energiabombához Ki Young személyében, az biztos.
- Hé, nyugi, Young! – rohantam oda hozzá és behúztam az öltözőbe, majd becsuktam utána az ajtót, hogy ne legyenek kéretlen fültanúi a beszélgetésünknek és esetleg még többen tudomást szerezzenek a Se Jooval való kapcsolatomról. Leültettem a lányt az egyik közeli székre, aki már szipogott és könnyek lepték el a szemét, annyira felizgatta magát egy kis semmiségen. – Ne beszélj hülyeségeket! Persze, hogy a barátnőm vagy!
Egyszerre volt kimondottan édes, hogy így viselkedett, másrészről pedig kissé fájt, hogy ennyire nem biztos a barátságunkban, hogy megkérdőjelezi. Bár megértettem, hiszen az, hogy ilyen dolgot nem kötöttem az orrára, az ő szemében úgy tűnhetett, mintha nem tartanám elég fontosnak hozzá.
- Valószínűleg az én hibám, hogy nem mondott neked semmit – szólt közbe hirtelen Se Joo, meglepve mindkettőnket és mellém lépett. – Megkértem, hogy ne mondja el senkinek, hogy együtt vagyunk, mivel még semmi sem volt biztos.
- Szóval akkor tényleg együtt vagytok? – kerekedett el a lány szeme és hirtelen még apróbbnak tűnt a széken összegörnyedve, mint valójában volt. Azok a barna szemek úgy bámultak hol rám, hol pedig Se Joora felváltva, mintha a világ hét csodája közül az egyik szembesétált volna vele.
A mellettem álló fiúra pillantottam, találkozott a tekintetünk és némán megegyeztünk, hogy ideje kitálalni az igazsággal. Na, nem mintha bármi újdonságot is mondtunk volna ezzel a lánynak. Hiszen minden szónál többet mondott az, aminek tanúja volt pár perccel korábban.
- Igen – bólintottam és éreztem, ahogy Se Joo ujjai összefonódnak az enyémmel, ami mosolyt csalt az arcomra. Olyan üdítő élmény volt végre valaki előtt felfedni, hogy Se Joo és én egy párt alkotunk! Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről és pihe könnyűnek éreztem magam. Rossz érzés volt mindenkinek hazudni erről – habár gyakorlatilag nem hazudtunk, csupán nem mondtuk el az igazat -, még ha meg is értettem az okát, hogy miért tesszük. Viszont elkerülhettünk volna egy csomó kínos és kellemetlen beszélgetést Se Jooval, amit legtöbbször a Kyu Hyunhoz fűződő érzéseim és maga a fiú váltott ki. Ha tudná, hogy van barátom, akkor nem flörtölne és szórakozna velem, mint ahogy most teszi, és ezzel nem is bántanám meg folyton Se Joot. Mindenki jól járna! De ez csak az itteni, kis, zárt világunkra lett volna igaz, mert a világ többi része valószínűleg teljesen kiakadna és a feje tetejére állna minden. Az összes újságban egyből lehoznák a cikket a kapcsolatunkról – bizonyára tele hazugságokkal, kitalációkkal, féligazságokkal, feltételezésekkel -, egy fotóval megspékelve, csakhogy teljes legyen az összhatás. Az összes STAND UP rajongó kiborulna, hogy az ő Oppájuknak barátnője van (azért akadnának rendes és normális felfogásúak is köztük, legalábbis nagyon remélem!), és rögtön melegebb éghajlatra küldenének – jobb esetben. Rosszabb esetet feltételezve nyilvános megszégyenítéssel, fenyegetőzésekkel, interneten történő szapulással találnám szemben magam a netizenek részéről. És ez csak az engem érintő rész! Se Joo sokkal jobban megsínylené, esetleg nyilvános bocsánatkérés, illetve egy jó kis háttér sztori is jönne a kapcsolatunkhoz, hogy minél édesebb és megkapóbb legyen a nagyközönség számára, no persze, csak akkor, ha nem fogják rá az egészre, hogy egy nagy humbug, és egyből eltiltanak Se Jootól. Ami hát ismerjük el, benne volt a pakliban! De a STAND UP népszerűsége biztosan erősen csökkenne, ha nem törne derékba egyenesen a karrierje a srácoknak! Szóval igen, megértettem, hogy Se Joo miért ragaszkodott a titkos randizáshoz…
- Akkor nem csak egy heves pillanatnak voltam tanúja? – egyenesedett ki Ki Young a válaszom hallva és a nyakát nyújtogatta, mintha így valami olyat megláthatna rajtunk, amit eddig nem vett észre. – Szóval tényleg jártok és nem csak élveztétek a… egymást?
- Nem, dehogyis! – ráztam meg a fejem és egyből vér szökött az arcomba a lány kérdése hallatán. Bár ő is zavarba hozta magát, hogy ilyesmit mondott ki hangosan is.
- Szóval nem élvezted? – nézett rám ferdén Se Joo.
- Nem, dehogy! – bólintottam rá egy hatalmasat és még inkább vörösre kezdett váltani az arcom, miközben hirtelen úgy éreztem, mintha egy kazán kellős közepén álldogálnék. – Nem úgy értettem, persze, hogy élveztem! Mármint… Istenem!
Hangosat nyögve beletemettem az arcom a kezembe és kínomban a föld alá süllyedtem volna, ha ezzel a korábbi megszólalásaimat meg nem történtté tehetném. Se Joo csak halkan felnevetett és átkarolta a vállamat, miközben magához húzott.
- Nyugi! – kuncogott még mindig. – Értek mindent.
- Akkor meg miért kínzol? – néztem ki az ujjaim között a fiúra motyogva, aki le is fejtette a kezem az arcomról.
- Mert édes vagy, mikor elpirulsz – válaszolt még mindig egy széles vigyorral, mire csak gyengéden mellbe böktem és éreztem, hogy az arcom szinte már lángvörös.
- Oké! Ezt még szoknom kell… - vágott közbe Ki Young, rázva a fejét, mintha valami olyan látványban lett volna része, amit örökre ki akar törölni az emlékei közül.
- Bocsi! – köszörültem meg a torkom és lesunyt fejjel bámultam a földet.
- Félreértesz! – pattant fel a lány a székről és előttem termett. – Nem zavar, vagy ilyesmi, csak hát a kedvenc énekesemet és a barátnőmet együtt látni elég szokatlan.
- Kedvenc énekes? – ütközött meg a kijelentésén Se Joo, és ez még rám is a meglepetés erejével hatott. Azt tudtam, hogy a STAND UP a kedvenc bandája a lánynak, de azt soha nem említette eddig, hogy Se Joo lenne a kedvenc énekese.
- Öhm… - látszott, hogy Ki Young is zavarba jött, de szokásához híven ez körülbelül csak két tized másodpercig tartott, aztán az ujjait piszkálva belekezdett hadarva egy olyan monológba, amire igencsak figyelnem kellett, hogy minden szavát értsem. – Igazság szerint már a debütálásotok óta követem a tevékenységeteket és egyszerűen imádom a zenéteket. Minden albumotok megvan, voltam néha egy-két koncerten is, ha éppen megengedhettem magamnak, mert végre sikerült annyit összespórolnom. Sajnáltam, mikor bevonultatok a seregbe, de aztán mikor meghallottam, hogy egy új taggal tértek vissza, olyan izgatott lettem, úgy ugráltam örömömben az ágyamon, hogy az egyik tartóléc szét is tört. Aztán a visszatérésetekkor igazi bombaként robbantatok be ismét a köztudatba és nem volt megállás. Sokáig nem tudtam közted és Kyu Hyun között választani, hogy melyikőtöket szeretem jobban, de mikor Kyu Hyun az Akadémiára kezdett járni, akkor benne… hogy is mondjam? Csalódtam? Mást kaptam, mint amit vártam. Először rideg volt és távolságtartó, teljesen más, mint amilyennek elképzeltem. Talán csak az utóbbi pár hónapban láttam belőle többet, amivel kezdte elnyerni a szimpátiámat. Ezzel ellentétben, mikor veled találkoztam személyesen, csak megerősítetted, hogy pontosan ugyanolyan vagy a hétköznapi életben is, mint amit a rajongók felé mutatsz, és így már nem volt kérdés, hogy a STAND UP-ból te vagy a kedvenc tagom!
Hát ez a kisebb előadás, amit Ki Young lezavart egy percben, még nekem is sok és gyors volt! De azért akadtak egyes momentumok, amiken fennakadtam. Nem is sejtettem, hogy Ki Young ennyire szereti a STAND UP-ot, hogy minden CD-jüket megvette. Bár ez volt a kisebbik tárgya a csodálkozásomnak. A másik természetesen Kyu Hyun volt, akiről a lány még nem beszélt ilyen nyíltan. Mondta ugyan korábban is, hogy nem volt túl barátságos a fiú a többiekhez, de azt nem, hogy emiatt csalódott volna benne. Mondjuk akkoriban még nem tudtam, hogy Kyu Hyun a STAND UP tagja, így nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Így utólag viszont érdekes volt ezt hallani és összerakni a dolgokat.
Kyu Hyun régebben ridegen és távolságtartóan viselkedett az ottani diákokkal. Sőt, kimondottan sokan viseltettek iránta ellenszenvvel, köztük Nam Gil is, akivel végül ennek ellenére összebarátkoztak - vagy talán pont ezért. De én ezt a Kyu Hyunt nem ismertem. Nekem ez a rideg, közömbös fiú, akit emlegetett Ki Young, ismeretlen volt. Bár már csak a gondolatára is összeszorult a szívem, hogy a fiú úgy viselkedjen velem, mintha nem is ismerne – még ha nem is szabadna így éreznem. Viszont azt állította a lány, hogy az utóbbi időben megváltozott és több mindent megtudott róla, megnyílt és barátságosabb lett. Várjunk csak, azt mondja az utóbbi időben…?
Talán hozzám lenne köze?
~ Oh, de édes vagy, hogy azt hiszed, ekkora hatással vagy Kyu Hyunra! – szólalt meg gunyoros hangján gonosz Ha Na és fintorogva vettem tudomásul a jelenlétét.
~ Miért? Ennyire elrugaszkodott ötlet volna? – szálltam szembe vele azonnal. Élt bennem egy késztetés, hogy mindenképpen ellentmondjak neki, akármilyen apróság is legyen a dolog. Vagy éppenséggel bármilyen baromság is, mert ebben még én sem hittem igazán.
~ Csupáncsak nem hittem volna, hogy ekkora önbizalmad van, hogy egyáltalán eszedbe jut ilyesmi – válaszolt őszintén és teljesen nyugodtan.
~ Mert nincs is – sóhajtottam én is őszintén. – Ha vársz még két másodpercet a megjelenéseddel, le is beszéltem volna magam erről a képtelen gondolatról.
~ Ha végiggondolod, van benne némi logika. Hiszen semmi más nem történt a fiú körül, ami bármiféle változást váltott volna ki belőle – törte a fejét a belső hangom. Ez egyáltalán így helyes?! Vagy az én fejemet törte? Áh, ne is bonyolódj bele inkább, Ha Na, mert csak megfájdul tőle a fejed!
~ Legalábbis olyasmi nem történt, amiről tudok! – javítottam ki. – Bármi máshoz lehetett köze, amiről nekem nincs tudomásom.
~ Hova tűnt az optimizmusod, drága Ha Na?! – tettette a döbbenetet a kis sunyi hang a fejemben.
~ Mondtam, hogy csupán két másodperc erejéig tartott – jegyeztem meg epésen én is válaszul. – Különben is, úgy indítottál, mint aki, nevetségesnek találja a felvetésemet, most meg épp az ellenkezőjére célozgatsz? Mintha tényleg az lenne a célod, hogy ne értsünk egyet.
~ Hupsz, lebuktam!
Szinte őrjöngtem gondolatban a belső hangom miatt, de ebből semmi sem volt észrevehető kívülről. Sőt, még az sem tűnt fel senkinek, hogy a gondolataim egészen máshol jártak. Így le is maradtam Se Joo és Ki Young beszélgetésének egy részéről.
- …nekem is az a kedvencem! – ujjongott a lány, mintha megnyerte volna a ötös lottót. – És neked, Ha Na?
Az ajkamba haraptam és idegesen pislogtam a lányra, hogy vajon miről is szólhatott közöttük a szó, míg én belemerültem a skizofrén énemmel való beszélgetésbe. A tekintetem valószínűleg elárulhatta, hogy mennyire nem vagyok képben, mert a lány már kajánul kezdett el vigyorogni, mikor az ajtó túloldaláról átszűrődő hangokra kaptuk fel a fejünket.
Se Joo automatikusan engedett el és tett egy lépést, hogy valami elfogadhatóbb távolságot alakítson ki közöttünk. Én belepillantottam a tükörbe, hogy ellenőrizzem, nincs-e valami gyanús, amiért a többiek szimatot foghatnának. Amit jól is tettem, mert a rúzsom egy kissé el volt kenődve, így rögtön neki is álltam rendbe hozni, de Ki Young elém lépett és félrehessegette a kezem, hogy majd ő segít.
- Köszi! – mondtam artikulálatlanul, miközben a szám szélét törölgette.
- Ugye tudod, hogy még nincs semmi sem megoldva ezzel? – suttogta úgy, hogy Se Joo ne értse, miközben a fiú a ruháit pakolászta az egyik asztal mellett. Csak tágra nyílt szemem jelezte, hogy nem tudom, miről beszél. – Tartozol egy hatalmas nagy magyarázattal az egésszel kapcsolatban, Ha Na.
Ahogy a lány barna szemeibe néztem, tudtam, hogy igaza van és nem is állt szándékomban ezt megtagadni tőle. Megtévesztett a korábbi vidám és gondtalan viselkedésével, és valamiért azt a benyomást keltette, hogy megbékélt már ezzel. Ezek szerint tévedtem. Így egy újabb magyarázattal lettem adósa valakinek… Lassan listát kellene vezetnem azokról a személyekről, akiknek magyarázattal tartozom a tetteim miatt, vagy éppen ők tartoznak nekem!
- Tudom, és meg is fogod kapni, amint lehetőségem adódik rá – ígértem komolyan bólintva egyet, pont mikor az ajtó kinyílt és három, hangosan nevetgélő és beszélgető srác lépett be az öltözőbe.

***

- Máris megyek! – kiáltottam el magam, mikor az egyik nő jelezte, hogy kérne még egy kis vizet, így fogtam egy hideg vízzel teli kancsót és máris odasiettem, hogy ne kelljen a szükségesnél tovább várnia. – Elnézést kérek!
Hajoltam meg és már térültem-fordultam is, hogy egy másik vendég igényeinek kielégítésére összpontosítsak. A péntek este megint a szokásos forgalmat hozta a Suminba, így ki sem látszottam a munkából, akárcsak Nam Joon. Megkerestem a tekintetemmel, éppen Nagymamánál állt, hogy átvegye az egyik rendelését és elmosolyodtam, amint észrevettem, hogy segít az idős hölgynek, akinek már megerőltető volt az egész napos álldogálás a pultnál, így kezdett lassulni és szétszórt lenni.
- Nagymama, kimaradt a chili! – motyogta a srác és belépett a pult mögé, majd ő látott neki a zöldség felszeletelésének.
- Ki merészelsz javítani? – nézett rá felháborodottan a néni és még egy kisebb tockost is lekevert a fiatalabbiknak.
- Nagymama! – toppantott egyet a lábával a fiú elégedetlenül és meg is állt a chili szeletelésében. Összecsücsörített szájjal nézett a nála két fejjel kisebb asszonyságra, aki csípőre tett kézzel meredt vissza rá. A farkasszem nagyjából tíz másodpercig tartott.
- Nagyon is jól teszed, fiam! – mosolyodott el hirtelenjében Nagymama és átkarolta a fiút, szegényt rákényszerítve ezzel, hogy összegörnyedjen mellette. Még az arcát is megcsipkedte Nam Joonnak, aki rózsaszín fülekkel próbált szabadulni a szorításból.
- Nagymama! – elégedetlenkedett a fiú ismét, és egyből a hajához kapott, hogy rendbe hozza magát a kisebb birkózó verseny után.
- Nyugi, még mindig remekül nézel ki! – léptem hozzájuk, alig bírva visszatartani a nevetésemet, de így is fel-felkuncogtam, ahogy végignéztem a fiún. Ugyanis a haja az égnek meredt, arcán két piros folt jelent meg, fehér inge pedig kigombolódott a mellkasánál.
- Hát köszi szépen! – morogta a fiú és még mindig a hajában turkált, hogy ismét tökéletesre varázsolja.
- Gyere ide! – sóhajtottam és én is beléptem a pult mögé, hogy segítsek neki, mert tudtam, hogy addig nem nyugszik, míg tényleg nem lesz ismét rendezett a külseje.
- Nem érdekes, hagyd csak! – intett le azonnal, de csak rásziszegtem jelezve, hogy ne ellenkezzen és nekiláttam a rendbetételének. Elsőnek a barna tincseit igazgattam el. Oh, nem is említettem, hogy mióta Nam Joon itt dolgozott az étteremben, a szőkésbarna haját befestette egy sokkal sötétebb árnyalatra? Szóval most már egy egészen kellemes és hétköznapi barna árnyalatú frizurával díszelgett, ami szerény személyemnek például sokkal jobban tetszett. – Hajolj egy kicsit lejjebb!
Utasítottam, mire szófogadóan engedelmeskedett is és így jobban elértem a kényesebb részeket hátrébb. Azért az a tíz-tizenöt centiméter különbség is sokat számított közöttünk ilyen helyzetekben. Végül mikor úgy éreztem, hogy kész van, akkor az ingének a kiszabadult gombját gomboltam vissza és kicsit rendbe szedtem, hogy ne mondhassa azt, fél munkát végeztem vele. Amúgy a másik meglepő dolog az volt, hogy az utóbbi pár hétben rászokott, hogy az egyenruhájának az ingében járt dolgozni, amitől valahogy egészen más kisugárzása lett, mint azelőtt.
Férfiasabb lett egy kicsikét? Igaz, hogy a középiskola utolsó évében volt, alig pár hónap választotta el attól, hogy leérettségizzen és kilépjen a nagyvilágba, de eddig ezt nem vettem észre rajta. A szememben még egy gyerek volt – ami jegyezzük meg, hogy a köztünk lévő két év miatt elég furcsán hangzik az én számból -, főleg azért a baklövéséért, amiért majdnem halálra verték korábban. Szerencsére ugyan maradéktalanul meggyógyult, de soha nem fogom tudni kiverni azt a képet a fejemből, ahogy ott fekszik a földön… Még meg is álltam a mozdulataimban, így az ujjaim a mellkasán pihentek és felemeltem a fejem, hogy ránézzek. A tekintetünk találkozott és valamiért egy pillanatra én éreztem magam fiatalnak és gyereknek hozzá képest. Azok a barna szemek keményen és valami furcsa érzéssel néztek vissza rám.
- Gyerekek, úgy viselkedtek, mint a friss házasok! Lemaradtunk volna valamiről? – szakította félbe a gondolatmenetem Nagymama.
- Nagymama!
- Nagymama!
Egyszerre kiáltottuk el magunkat Nam Joonal felháborodva az idős nő megjegyzésén, és még tettünk is egy-egy lépést hátrébb a másikhoz képest, hátha ezzel segítünk a kínossá vált helyzeten. Összenéztünk a fiúval, hogy ennyire egyszerre válaszoltunk, ami csak még gyanúsabbá válhatott a szemében.
- Még elkoptatjátok a nevem, ha ennyit hajtogatjátok! – villantott ránk a néni egy alattomos mosolyt és folytatta a chili szeletelését. – Engem aztán nem zavarna a dolog!
- Ugyan, Nagymama! – karoltam át az idős nőt és a vállán nyugtattam az állam, miközben mosolyt erőltettem az arcomra. – Nam Joon az egyik barátom öccse, fiatalabb nálam.
Próbáltam valamivel kimászni ebből és csak poénra venni a megjegyzést. Bár ahogy megláttam Nam Joon arckifejezését, rájöttem, hogy nagyon mellényúltam az eszközök terén, hogy enyhítsek a helyzeten. Az állkapcsa megfeszült és barna szemei szinte szikrákat szórtak. Francba!
- Kiviszem a rament, már biztos várják – jegyezte meg a fiú ridegen és majdhogynem durván kapta ki Nagymama kezei közül a kerámia tálat. Szerencse, hogy ez éppen hideg étel volt, különben a kezeit igencsak megégette volna. Ránk sem hederítve indult kivinni az ételt, én pedig szidtam magam, hogy hogy lehetek ilyen ostoba.
- Kedvesem, jegyezd meg egyszer és mindenkorra! – sandított rám Nagymama ferdén. – A férfiak nem szeretik, ha így lenézik őket, akár a koruk, akár más miatt.
- Legközelebb azelőtt mondja ezt, Nagymama, mielőtt ekkora hibát vétek! – sóhajtottam és sejtettem, hogy ezt igen nehéz lesz kimagyaráznom. Beletörődve, hogy megint sikerült beletaposnom Nam Joon önérzetébe, folytattam a munkát.
Az idő lassan telt, a munka pedig cseppet sem lett könnyebb, ahogy a percek vánszorogtak előre. Éreztem, hogy kezdek kimerülni és már csak az tartotta bennem a lelket, hogy fél óra volt vissza tíz óráig, és végzek ma estére, és úgy alapvetően is. Ahogy pedig tudatosult, hogy ez az utolsó munkanapom a Suminban, megdermedtem az étterem közepén, a szemem pedig Nam Joont kereste.
Eszembe jutott egy követelődző kérés, amit a fiú intézett hozzám pár nappal ezelőtt. Mikor közöltem vele, hogy felmondok az étteremben, indokolatlanul dühös lett rám és megígértette velem, hogy a mai estét együtt töltjük és meghívom egy kis sojura, miután végeztünk. De ahogy megláttam, hogy még mindig elég rossz hangulatban vette fel a rendeléseket, kezdtem kétkedni ebben a „meghívásban”. Ha továbbra is ilyen állapotban lesz, akkor lehet, hogy jobb, ha nem is beszélünk ma erről az iszogatásról…
Ha viszont más szemszögből néztem a dolgokat, akkor ez egy remek alkalomnak ígérkezett, hogy bocsánatot kérjek a korábbi miatt. Amúgy sem esett volna jól, ha ilyen körülmények között válunk el egymástól. Nem mintha ezután nem találkozatnánk, csak azért mégis ritkábban, és nem szerettem volna úgy visszagondolni az együtt töltött időkre, hogy ilyen tüskével a szívében hagytam itt.
- Nam Jo…
Éppen rákiáltottam volna, hogy megkérdezzem az estéről, de ekkor az előttem lévő széket a tulajdonosa kitolta maga alól, hogy felállhasson, de ezzel egyenesen nekem lökte. Így minden, ami a kezemben volt, a földön landolt és összetört volna, ha valaki nem kapja el a tálca másik oldalát és tartja meg.
- Oh, ez szép volt! – mosolyodtam el, hogy Nam Joon ilyen eszméletlenül gyors és ügyes volt.
- Tudom – hallottam meg az önelégült hangot a jobb oldalamon, mire megfagyott a vér az ereimben.
- Bocsánat! Nem láttam, kisasszony! – kért elnézést az idősebb férfi, aki az egész incidensért felelős volt.
- Semmi baj, az én hibám volt! – próbáltam minden érzésemet eltüntetni az arcomról és csak a kedves felszolgáló lány álarcát fent hagyni, de tudtam, hogy sikertelenül erőlködöm.
Még pár kör bocsánatkérést lezavartunk, majd annak az asztalnak a vendégei is felálltak és fizetés után távoztak. Addig pedig a váratlan megmentőm ott álldogált mellettem, mintha odacövekelt volna és esze ágában sem lenne elmozdulni onnan, míg észre nem veszem és figyelemre nem méltatom.
- Egy köszönöm azért jólesne – említette meg, mint egy mellékesen a fiú és úgy fordultam felé, mintha életem ősellenségével találkoztam volna össze.
- Mégis mit keresel te itt? – pislogtam rá összezavarodva, mikor erőt vettem magamon, hogy szóba álljak vele.
- Olyan hirtelen szakadt meg a beszélgetésünk legutóbb, hogy nem hagyhattam annyiban – húzta el a száját és olyan arcot vágott, mint akit tényleg mélyen lesújtott ennek a ténye.
- Jae Wan, próbálkozz jobban, mert ez már nem jön be többször! – morogtam összeszorított ajkaimon keresztül a fekete hajú fiúnak, mire az arcán elmélyültek a vonások és ismét megkaptam tőle azt a fagyos arckifejezést, amitől még a hideg is kirázott.
- Látom, Kyu Hyunnal megtörtént az a bizonyos beszélgetés, miután elmentem – mondta lazán és nekem lökte a tálcát, hogy fogjam a továbbiakban egyedül, mire felnyögtem, mert az belenyomódott a hasfalamba. A megjegyzésétől viszont elakadt a szavam és hirtelen nem is tudtam rá reagálni.
Egyrészt, mert egyből arra következtetett az ellenséges viselkedésem alapján, hogy Kyu Hyun kiokosított vele kapcsolatban, és mesélt róla, ami viszont nem történt meg. És valószínűleg nem is fog, de ez már egy másik történet és most nem ez volt az érdekes. Hanem az, hogy valamiért az az érzésem támadt a szavaitól, hogy ő tett valami megbocsáthatatlant a bátyjával szemben, ha még meg sem lepődött azon, hogy így reagálok a felbukkanása nyomán.
A fiú, míg én szinte tátott szájjal meredtem rá, addig körbenézett a helyiségben és egy kétszemélyes, üres asztalnál megállapodott a tekintete. Elindult felé, de önkéntelenül is megragadtam a karját.
- Mit csinálsz?
- Vacsorázni jöttem, talán kifogásod van ez ellen is? – nézett le rám érzéketlenül és lekicsinylően, és nagy nehezen visszanyeltem a kikívánkozó szavakat, mert nem akartam jelenetet rendezni.
- Valami baj van, Ha Na? – termett mellettem Nam Joon, és azt kívántam, bár ne tette volna. Nem akartam, hogy Jae Wan közelébe kerüljön, akivel kapcsolatban nyilvánvalóan nem stimmelt valami.
- Nem, semmi – ráztam meg a fejem azonnal és el is engedtem Jae Wan karját, de nem kerülte el a figyelmem az az önelégült mosoly a szája szegletében. – Menj csak vissza nyugodtan az asztalaidhoz, ezt megoldom én!
Vigyorogtam, mint a tejbetök és elvittem az üres tányérokat, amik a tálcámon voltak, majd egy étlappal, evőeszközökkel és egy pohár vízzel tartottam Jae Wan asztalához, aki már kényelmesen elhelyezkedett eközben a székén. Nam Joon azonban még mindig a fiút tanulmányozta összevont szemöldökkel, így útközben oldalba böktem, hogy irány a munka és ezek után folytattam utam ahhoz a démoni sráchoz.
- Mit ajánlasz? – fogadta el az étlapot, de ki sem nyitotta, csak rám meresztette sötét szemeit, amitől furcsán kínosan éreztem magam.
- Őszintén? – néztem rá karba font kézzel. – Azt, hogy állj fel és sétálj ki azon az ajtón.
- Aúcs! – ráncolta össze a szemöldökét, de egy fölényeskedő mosolyt vetett rám közben, vagyis még csak meg sem karcoltam az egóját vagy az érzéseit. – Hát ennyire elborzasztott az, amit Kyu Hyun mesélt, hogy még csak látni sem akarsz?
Egy pillanatig eljátszadoztam a gondolattal, hogy kiszedem belőle, miről is van szó Kyu Hyun és közte, de aztán azonnal lebeszéltem magam róla. Nem fogom beleütni az orrom olyasmibe, ami nem rám tartozik! Megígértem tegnap magamnak!
De ha ez nem is tartozott rám (mert ugye nem tartozik rám, egyáltalán nem!), meg akartam fogadni Kyu Hyun tanácsát, és távol akartam tartani magam a fiútól. Amúgy is ellenszenves volt azzal, hogy ilyen rideg és beképzelt módon viselkedett, mintha mindenkinél jobb lenne.
- Most akkor rendelsz valamit, vagy mész? – kopogtattam a tollam hegyét a jegyzetfüzetemen játszva a türelmetlent.
- Egy üveg sojut – nyújtotta vissza az étlapot, amit kikaptam a kezéből és sarkon fordulva trappoltam el a hűtőig, hogy teljesítsem a kérését. Kicsit erőteljesebben vágtam le az asztalra az üveget és a hozzá járó kisebb poharat.
- Egészségedre! – biccentettem és már éppen menni készültem, hogy az előbb távozott vendégek után letakarítsam az asztalt, de elkapta a csuklóm a fiú, mire megtorpantam.
- Ha Na… - valami olyasmit hallottam ki a hangjából, amitől összeszorult a szívem és kényszert éreztem, hogy ránézzek. Halkan beszélt és egész végig a zöld sojus üveget bámulta. – Nem tudom, Kyu Hyun mit mondott, de ne hidd el minden egyes szavát!
- Tessék? – kérdeztem vissza bátortalanul, remegő hanggal, de csak elengedte a kezem és kinyitotta az alkoholt, majd jól meghúzta. Utánanyúltam, hogy megállítsam, de már késő volt.
Egy pillanatra elfogott a kétség, és aggódni kezdtem miatta. Nem úgy tűnt, mintha megjátszaná a dolgot, mintha csak át akarna verni. Tényleg láttam benne valamit, amiből azt szűrtem le, hogy fájt neki, hogy így viselkedek vele. Sötét szemei laposokat pislogtak és kerülte a pillantásom továbbra is. Fekete haja szemébe lógott, ajkai enyhén elnyíltak, és hangosan fújta ki a levegőt. Olyan sajnálatra méltónak tűnt hirtelenjében.
- Mit állsz még itt? – mordult fel és még egyszer meghúzta az üveget, mire a szimpátiám azon nyomban elillant, mintha ott sem lett volna. – Munkára!
- Azért van a pohár, hogy abból igyál – kaptam ki a kezéből az üveget és megtöltöttem a kis feles poharat, majd ott hagytam a mogorva srácot magamban motyogva. – Ne dőlj be neki még egyszer…
Habár a vállam felett még hátrapillantottam és láttam, ahogy ismét a poharát tölti meg, mire elmosolyodtam és ott folytattam a munkát, ahol korábban abbahagytam. Törölgettem az asztalokat, még kivittem az utolsó rendeléseket, de a szemem akaratlanul is félig mindig Jae Wanon legeltettem. Ezúttal nem egy topmodellhez hasonlított, de még így is kitűnt a Suminban megforduló vendégek sorából. Egy egyszerű vörös garbót viselt, fekete farmerrel, és minden ruhadarabja úgy állt rajta, mintha egyenesen rászabták volna. Tökéletesen simult ott az alakjára, ahol kellett és éppen kellő mértékben, kiemelve minden részletet, amit érdemes lehetett megfigyelni rajta.
A fiú elmerült a telefonja böngészésében, miközben szép lassan fogyott az alkohol az üvegből. Viszont miután az utolsó cseppet is elfogyasztotta, nem kért újabb üveggel, hanem továbbra is a mobilját nyomkodta és olvasgatott. Biztos valami munkaügyi dolog, végül is egy aktakukac a srác, ha minden igaz. Vagy talán azzal a nővel beszélget?
Állj-állj, Ha Na! Egyáltalán miért érdekel ez téged? Felejtsd el és ne törődj vele!
Enyhén megcsapkodtam az arcom, hogy egy kis észt verjek a nagy fejembe, de persze hogy pont most kellett Jae Wannak rám emelnie a pillantását! Vörösen kaptam el a kezeim az arcomról és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, habár a szívem a torkomban dobogott. De ciki!
Éppen el akartam fordítani a tekintetem, de akkor olyasmit vettem észre, amit időtlen idők óta nem láttam ezen az arcon. Vagyis egyetlen egyszer, mikor megismerkedtem vele.
Mosolygott!
Méghozzá valódi mosollyal. Nem volt benne semmi lenézés, gúny vagy éppen káröröm. Csupán egy ártatlan és vidám mosoly volt, amit kiváltottam nála. Egy tiszta és minden külcsíntől mentes mosoly, amitől az arca olyannyira megváltozott, hogy rá sem ismertem volna normális körülmények között. Megfiatalosodott, hozzám hasonló korú srácnak tűnt, aki nagyon is helyes volt és egy pillanat alatt megdobogtatta volna bármelyik lány szívét, kivétel nélkül!
Viszont a rövidéletű csoda szertefoszlott, amint meglátta, milyen döbbenettel nézek rá. És bár csupán a döbbenetet lehetett volna leolvasni abban a pillanatban az arcomról! Mert éreztem, amint lágy pillantással mértem végig és egy halvány mosolyra húzódott a szám, ahogy elemeztem a kifejezését. Egyszerűen egy egész más embernek látszott, akivel még össze is barátkoztam volna, ha úgy alakul.
De nem alakult úgy. Mert a fiú arcán megjelent ismét a rideg maszkja és minden visszatért az eredeti kerékvágásba, mintha mi sem történt volna. Ő is tovább bámulta a mobilját és én is vittem ki a piszkos tányérokat a konyhába. Addig-addig szedelődzködtem az asztalok körül, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy Jae Wan asztalán kívül mindegyik üresen tátong, és a pultnál állok Nam Joon mellett, őt figyelve.
- Már elmúlt tíz óra… - súgta nekem a fiú és a fogai között szívta be a levegőt. – De miért tűnik nekem ez a srác olyan fene ismerősnek?
- Ismerősnek? – kaptam fel a fejem és nagyokat pislogtam Nam Joonra. – Miről beszélsz?
- Amióta megláttam, azon töröm a fejem, hogy honnan ismerem – harapott az ajkába és erősen szuggerálta Jae Want, mintha ezzel megkaphatná a választ. – Te honnan ismered?
- Én? – jöttem zavarba azonnal, de aztán rájöttem, hogy ez egy igen egyszerű kérdés. – Itt találkoztam vele először a Suminban, akkor egy nagyobb irodai társasággal jött. Aztán az Akadémián, majd pedig a P.S. Entertainmentnél. Szóval meglehetősen furcsa helyeken, ami azt illeti.
Ahogy végiggondoltam az elhangzottakat, rájöttem, hogy tényleg különös helyeken botlottam bele, amire nem igazán számítottam. Nem volt köztük összefüggés, amiből leszűrhettem volna, hogy miért találkoztunk ilyen véletlenszerűen.
- Nem szólsz neki, hogy már zárnánk? – bökött meg a vállával, én meg durcásan pillantottam fel rá, hogy megint rám bízza a piszkos munkát, de örültem, hogy legalább tudtunk váltani pár szót a korábbiak után. Úgy látszott, Nam Joonnak sikerült kissé lenyugodnia és elfelejtkezett arról a csúnya megszólalásomról.
Végül mély levegőt véve sétáltam oda Jae Wanhoz, és megacélozva magam álltam meg az asztala mellett. Viszont még csak pillantásra sem méltatott! Végig a mobilját bámulta, így köszörültem a torkomon egyet, mire nagy kegyesen rám nézett. Egy száz wattos mosolyt villantottam rá és elővettem a legkedvesebb hangom.
- Sajnálom, de tízkor záróra van.
- Igen? – nézett az órájára és szó nélkül felállt, felkapva magára a kabátját. Ennyi, komolyan?!
- Tudom már, honnan voltál olyan ismerős! – vágódott mellém hangosan Nam Joon és szinte már ujjal mutogatott Jae Wanra, aki szintén meglepődött a másik srác kirohanásán. – Te vagy az a színész! Az aki, abban a… Two Choices-ban játszott!
- Micsoda? – néztem Nam Joonra megrökönyödve és teljesen értetlenül. Majd váratlanul kitört belőlem a nevetés és néha Jae Wanra emeltem a tekintetem, de egyszerűen képtelen voltam megállni ezt röhögés nélkül. A két fiú ezzel szemben úgy nézett rám, mint akinek elgurult a gyógyszere és éppen azon gondolkoznak, hogy a kórházat, vagy egyenesen a diliházat kellene-e hívniuk. – Nam Joon, biztosan tévedsz! Ő nem színész, csak valami aktakukac…
- Nem! – rázta meg határozottan a fejét. – Most már tényleg emlékszem rá. Azért ragadt meg, mert anya teljesen odáig volt azért a sorozatért, és folyton nekem kellet vigyáznom az öcséimre, míg az ment a tévében. Mi is volt az? Valami külföldi név… Áh, miért ilyen rossz a névmemóriám?! Valamilyen Jung…
- Chris Jung? – állt készségesen rendelkezésére Jae Wan.
- Igen, pontosan! – örült meg Nam Joon. – Te vagy az, ugye?!
- Nem! – keltem ki magamból hirtelen és a korábbi örömöm és vidámságom azon nyomban tovaszállt. Nem tudom, mi ütött belém, de valamiért nagyon nehezemre esett elfogadni a tényt, hogy Jae Wan, Kyu Hyun öccse, egy színész lenne. Még Nam Joon szavának sem akartam hinni. Pedig az agyam kezdte összerakosgatni a kirakós darabkáit, amikről eddig azt hittem, egy egészet alkotnak, de kiderült, hogy egészen más sorrendben kellett volna összeraknom, hogy a valóságot kapjam.
Végigtapogattam magam a mobilomat keresve, de rájöttem, hogy az öltözőben hagytam, így jobb ötlet híján, kikaptam Jae Wan kezéből a készüléket és a böngészőben rákerestem a nevére. A számat rágcsálva vártam, hogy betöltsön az oldal, és az a pár másodperc is óráknak tűnt.
- Mi bajod van, Ha Na? – kérdezte kissé értetlenül Nam Joon, de képtelen voltam válaszolni, mert ahogy megláttam a Chris Jung névhez tartozó képeket, leesett az állam. Mert pontosan az az arc virított rajtuk, mint amit élőben is megcsodálhattam.
- Kicsit rosszul esett ugyan, hogy nem ismertél fel egyből, de hasonló cipőben járok, mint Kyu Hyun, ha jól tudom, így annyira nem veszem a szívemre a dolgot – mondta és köpni-nyelni nem tudtam.
Az agyam szélsebesen dolgozott és a kirakós darabkái nagyjából a helyükre ugrottak.
Mikor legelőször összefutottunk a fiúval, akkor idejött vacsorára több öltönyös fickóval, de csak én vontam le azt a következtetést, hogy a munkatársai és hogy mindegyik aktakukac. Egy szóval sem kaptam erre bármiféle megerősítést, csak én képzeltem bele, amit gondoltam. Másodszor egy nővel jelent meg, akiről meg azt feltételeztem, hogy a titkárnője, mert munkáról beszélgettek, de lehet, hogy valamiféle koordinátor, vagy menedzser volt a fiú környezetében. Harmadszor az Akadémián botlottam bele, egyedül talán ez lógott ki a sorból és nem tudtam rá biztos magyarázatot adni, de talán ott tanult ő is korábban, vagy csak Kyu Hyunnal akart találkozni? Ki tudja? Most pedig a P.S.-nél találkoztunk ismét, aminél már gyanakodnom kellett volna! De ostoba vagyok! Annyira beskatulyáztam Jae Want egy bizonyos szerepbe, hogy meg sem fordult a fejemben, talán tévedek.
De mindezek mellett, aminél mégis leragadtam, az a korábbi mondata volt.
- Honnan tudsz arról, hogy Kyu Hyunról sem tudtam, hogy idol? – összeszűkült szemekkel vizslattam és kapkodva vettem a levegőt, hogy ezzel csillapítsam a szívem heves dobogását.
- Megvannak a forrásaim – mosolygott sokat sejtetően és kivette a mobilját a kezemből, majd elindult az ajtó felé a pulthoz, hogy fizessen. Utána siettem és ismét megragadtam a karját.
- Honnan? – ismételtem meg, jobban kimutatva a zavarodottságom, mint szándékomban állt.
- Ugyan, Ha Na, tényleg fontos ez? – ismét visszatért ahhoz a színjátékhoz, amitől felfordult a gyomrom és olyan ellenszenvessé vált tőle. – Inkább annak örülj, hogy tisztázódtak a félreértések!
- De honnan…
- Ha Na! – szakított félbe, miközben kihúzta a karját a szorításomból. – Majdnem el is felejtettem! Gratulálok a szerephez a klipben! Nem semmi, hogy szerepelhetsz a STAND UP videó klipjében, annak ellenére, hogy még nem is vagy hivatalosan gyakornok.
Egyre több olyan dolgot vágott a fejemhez Jae Wan, amitől csak még inkább megzavarodtam és úgy éreztem, minden a feje tetejére állt. A karom élettelenül hullott le az oldalam mellett és megrökönyödve bámultam a srácra, aki csak egy elégedett mosollyal az arcán élvezte minden egyes pillanatát a helyzetnek.
- Most mennem kell, de hát úgyis elég sokat fogjuk egymást látni mostantól, ne aggódj! – simított végig az arcomon, amire még annyit sem tudtam reagálni, hogy elhúzódjak az érintése elől, nem hogy válaszoljak! Csak óriási szemekkel meredtem rá, ahogy kivett egy papírpénzt a tárcájából és felém nyújtotta, de mivel meg sem mozdultam, a pultra rakta helyette. – Még találkozunk!
Köszönt vidáman és kilépett az ajtón. Olyan hirtelen lépett le, ahogy megjelent.
Én pedig ott álltam ledermedve, az ajtót bámulva, még mindig küszködve a fejemben cikázó gondolatokkal. Talán egy percbe is beletelt, mire észbe kaptam és a bejárati ajtón kirontva - mit sem törődve Nam Joon meglepett kiáltásával -, kerestem meg a tekintetemmel Jae Want. Nem járt még messze, éppen a kabátjának a gallérját igazította meg, közel a főúthoz.
Gyorsan szedtem a lábam, hogy még utolérjem, mielőtt eltűnik az éjszaka sétálgató emberek alkotta folyóban az utcán. Lihegve és levegőért kapkodva ragadtam meg ma már harmadjára a karját és fordítottam magam felé.
- Azt hiszed, csak úgy leléphetsz, miután ennyi mindent vágtál a fejemhez?! – kértem számon dühösen, egyenesen sötét szemeibe bámulva. Láttam rajta, hogy meglepődött a felbukkanásomon, de pár pillanat alatt rendezte arcvonásait és utána már nem tudtam többet leolvasni róla, mint amit szándékában állt mutatni nekem.
- Mondtam, hogy még találkozunk – szabadult ki az ujjaim görcsös szorításából immár szintén harmadjára, de ezúttal nem engedte el a kezem. – Miért fedném fel minden titkomat rögtön az elején? Hol maradna utána a szórakozás?
- Honnan tudsz ennyi mindent rólam? – szegeztem neki a kérdést, amitől nem tudtam tágítani. – Ki mesélt rólam neked?
Ezek olyan információk voltak, amit az interneten, vagy akárhol máshol nem lelhetett volna fel. Így az egyetlen logikus és értelmes magyarázat az volt, hogy valakitől tudta meg ezeket a dolgokat. Valakitől, akit mindketten ismerünk, valakitől, aki tisztában volt az életem olyan részleteivel, amivel nem mindenki.
- Kyu Hyuntól?
Még ha csekély esélyt is láttam rá, de elképzelhetőnek tartottam, hogy ez a nagy, testvéri viszály csak átmeneti és alapvetően jóban vannak a srácok, így Kyu Hyun lehetett az informátor.
- Ugyan! – horkant fel flegmán és ujjai megszorultak csuklóm körül. – Az a szemét, akkor sem mondana nekem semmit, ha a halálomon lennék és könyörögnék neki!
- Jae Wan… - elborzadva, nagy szemekkel néztem rá a szavai hallatán és ez neki is feltűnhetett, ugyanis nekitaszított a falnak és szorosan nyomódott hozzám. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak megilletődve bámultam azokat a sötét íriszeket, amik a haragtól csillogva mustráltak végig.
Ennyire rossz lenne a helyzet mégiscsak a két testvér között? Ennyire gyűlölnék egymást, hogy egyből a legrosszabbat feltételezik a másikról? Mégis mi állhatott ennek a hátterében? Miért reagált úgy Jae Wan Kyu Hyun említésére, mintha sav marta volna végig a torkát?
- Mondtam, hogy jobban preferálom a Christ – sziszegte bele az arcomba és egy pillanatra tényleg elfogott a félsz, hogy nem véletlenül próbált óvni az öccsétől Kyu Hyun…

2015. nov. 17.

17. Fejezet

Vonzalom

Biztosan ismeritek azt az érzést, mikor rájöttök, mekkora hibát követtetek el. Mikor legszívesebben a fejeteket vernétek a falba, hogy miért azt a döntést hoztátok, amit; az úton miért balra kanyarodtatok, mikor jobbra kellett volna; mikor a piros tabletta helyett a kéket kellett volna elfogadnotok vagy csak simán ráébredtek, hogy mekkora hülyeséget csináltatok. Nálam ez utóbbi állt fenn. De ekkor még nem sejtettem, milyen következményei lesznek egy aprócska válasznak, hogy egy hópihe akár egy lavinát is képes elindítani, amit már képtelenség megállítani.
De erről még fogalmam sem volt, mikor Kyu Hyun fekete szemeibe bámultam és belementem az alkuba, hogy én bizony el fogom vele hitetni, mennyire kívánom és akarom őt, cserébe pedig mesél nekem az öccséről, Jae Wanról. Nem is hangzik rosszul az ajánlat, nem igaz? Amúgy is meg kellene tennem a fotózás miatt, de hogy még pluszban Kyu Hyun hátterét is jobban megismerhetem, mégis mit veszíthettem volna vele?
- Akkor mindent bele, csillagom! – szólalt meg kihívón a fiú és ujjai még a ruha vastag rétegein keresztül is szinte forrónak tűntek.
Párszor mély levegőt vettem és próbáltam nyugodt maradni, hogy az ilyen apróságok ne vonják el a figyelmem a feladatról. Méghozzá arról, hogy ez egy munka és nem a fiúval történt fogadásunk a lényeg. Ez csak egy mellékes dolog, amivel annyira nem kell törődnöm, mert nem ez a fontos jelen pillanatban. Most arra kellett koncentrálnom, hogy mind Hye Bin, mind pedig Ji Heon elégedett legyen a teljesítményemmel.
Kyu Hyun közelebb húzott magához, de a kezeim kettőnk között voltak, egyenesen a fiú mellkasára simult a tenyerem, és minden egyes lélegzetvételét éreztem az ujjaim alatt. Aztán végre ránéztem és próbáltam a legkacérabb tekintetem elővenni, de valahogy minden gondolatom szertefoszlott, ahogy a fiú szemébe néztem. Teljes képszakadás…
- Ha ezt így folytatod, akkor esélytelen, hogy bármit is megtudj Jae Wanról – lehelte Kyu Hyun és láttam az arrogáns fényt megvillanni a szemében, mire beharaptam az ajkam, hogy ne mondjam ki az első dolgot, ami eszembe jut és ami valószínűleg nem lett volna túl szép. – Még az is szexisebb, hogy dühös vagy, mint az előbbi.
Fúúú! Ezt még megbánod, Kyu Hyun! – fújtam fel magam mérgesen. – Fenébe a feladattal, megnyerem ezt a hülye fogadást és akkor meg kell eredjen a nyelved, különben neked annyi!
Ebben a pillanatban pedig a korábbi számot (ha jól figyeltem, akkor Xia Junsu egyik dala volt), felváltotta egy másik. Stellartól a Marionette szólalt meg, azaz Báb című daluk, ami egy hitetlenkedő mosolyt csalt az arcomra. Ismertem a dalt és rá kellett jönnöm, volt egy kis irónia a helyzetben, hogy éppen ez a szám csendült fel. Nem egészen, de volt hasonlóság a szövegben és a Kyu Hyunnal való kapcsolatomban. El akartam felejteni őt, hogy végre minden tekintetben Se Jooval lehessek, mind szívvel, mind lélekben, de mégsem voltam rá képes. Még nem tartottam ott, hogy kiverjem a fejemből ezt a fiút és kitöröljek mindent a szívemből, ami rá emlékeztetett.
De ez most nem is lényeges! Csak összpontosíts arra, hogy megnyerd ezt az idióta fogadást ezzel az idióta sráccal szemben, ebben az idióta helyzetben!
Egy kis helyet alakítottam ki a testünk között, és körbepillantottam, hogy milyen helyszín és beállás lenne megfelelő a Kyu Hyunnal közös képeinkhez. A kanapé még mindig ott hevert a kifeszített vászon előtt, ami adott egy ötletet.
Kiszabadultam a fiú karjai közül és a csuklójánál fogva húztam magam után a bútor felé, ahova leültettem és lehuppantam mellé, vigyázva, hogy a ruhám ne gyűrődjön össze. Közben már talán ő is rájöhetett miféle ötlet fogalmazódott meg bennem, mert egyből felém fordult a felső testével és az egyik karját a kanapé háttámlájára helyezte.
Most pedig jöjjön a neheze! Kissé remegő kézzel, de az egyikkel átkaroltam a nyakát, a másikat pedig a mellkasára helyeztem, mintha éppen el akarnám magamtól tolni. Egyből vette a célzást és a nyakát megfeszítve hajolt előrébb, alig pár centire az arcomtól. Ezúttal próbáltam nem törődni elakadó lélegzetemmel, inkább az arckifejezésem kontrollálására ügyeltem. Az állam kicsit lejjebb hajtottam a mellkasom felé, ajkaimat enyhén szétnyitottam és szemeimet a fiúra emeltem, aki éppen arra készült, hogy „megcsókoljon”. Igyekeztem minden félelmet és aggodalmat eltüntetni a szívemből, hogy csak a fiúra összpontosítsak és beleéljem magam a szerepbe. Aztán eljutott a tudatomig a háttérben szóló zene és arra irányítottam minden figyelmemet, hátha úgy könnyebb lesz.

Nem tudlak elfeledni valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?

Ne hívj fel, csak hamis reményeket keltesz bennem,
Hiszen úgysem jössz el, egyszerűen csak engedj el!
Ne fuss hozzám megszokásból és ne játszadozz velem,
Hiszen te mondtad, hogy már vége, akkor mégis minek...

Kyu Hyunt sem kellett félteni a szerepével kapcsolatban, nagyon is jól mondta, ez hozzá illő karakter volt. Azt a kezét, ami nem a háttámlán pihent, a csípőmre helyezte és megfogva azt, jobban maga felé fordított, elérve, hogy majdnem összeérjen az orrunk. De forró lehelete így is égette a bőröm és mámorító illata megint eljutott az orromba, ingerelve minden idegszálamat.
Valahogy egyre kevésbé sikerült már fókuszálni a feladatra és akaratom ellenére azt éreztem, hogy kezdem elveszíteni az irányítást a helyzet felett. A szívem a torkomba ugrott, és egyre gyorsabb tempóban pumpálta a vért az ereimbe, aminek hatására az arcom már erősen rózsaszínes árnyalatban játszott, ezt pedig úgy látszik, Kyu Hyunnak szándékában állt tetézni.
Ugyanis egyszer csak azon kaptam, hogy egyre jobban közeledik, karjaival szorosan tart, de közben valahogy mégsem fogy köztünk a távolság. A következő pillanatban pedig már a kanapén feküdtem, fejem a párnázott karfán pihent és a fiú fölém tornyosulva nézett le rám.
- Remek ötlet, Kyu Hyun! – kiáltott fel örömtelien Hye Bin, mire megzavarodva pillantottam a nőre. Egyrészt már megint csak Kyu Hyunra koncentráltam, így ismét meglepetésként ért, hogy nem vagyunk egyedül a fiúval, másrészt pedig: hogy lehetne már ez remek ötlet?! – Ez már sokkal inkább profihoz méltó viselkedés! Ne mozduljon egyikőtök se, a stylistok és sminkesek beigazítanak mindent a megfelelő pozícióba, aztán folytatjuk a fotózást!
Hangosan fújtam ki a levegőt, és mikor találkozott a tekintetem a fiúéval, egyből el is kellett kapnom. Ugyanis ez az önelégült, olyan élvezettel nézett végig rajtam, hogy nem bírtam állni a pillantását. Annyira látszott rajta, hogy gyönyörködik a zavaromban és hogy ilyen kínos helyzetbe hozhat, hogy kedvem támadt lelökni magamról a földre, de nem akartam Hye Bint felidegesíteni vele, így csak nyugodtan tűrtem, hogy a ruhámat és a hajamat rendbe szedjék, akárcsak Kyu Hyunét.
Ez a kisebb szünet éppen arra volt elég, hogy egy szusszanásnyira visszanyerjem a hidegvérem, de ez a három perc úgy, hogy Kyu Hyun a fél testével hozzám simul, még így is kihívásnak számított. Annyit sikerült elérnem legalább, hogy a fejem kicsit kitisztuljon és ne csak a fiú fekete szemeire tudjak koncentrálni. De amint az emberek eltűntek mellőlünk és ismét miénk lett a terep, ez a nyugalom azon nyomban elszállt.

Olyan borzalmas vagy, megint csak fájdalmat okozol,
Fikarcnyit sem változtál, de én sem,
Még mindig hatással van rám a bizonytalanságod,
Mondd csak, ez szórakoztató neked?

Nézz csak rám, egy szomorú báb drótokkal kikötözve!
Nézd, még mindig te irányítasz!
Nehéz elvágni ezeket az erős érzéseket,
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Kyu Hyun nem azon volt, hogy higgadt tudjak maradni, éppen ellenkezőleg, mintha az lett volna a célja, hogy elveszítsem a fejem. Ugyanis ahogy eltűntek a közelünkből, még inkább rám feküdt, de az egyik kezével tartotta magát, így meg sem éreztem a súlyát. A másik keze viszont az arcomra csúszott és az egyik tincsemet a fülem mögé tűrte, mire még inkább vörös arccal néztem fel rá.
Viszont ezúttal valami megváltozott a tekintetében. Eddig inkább csak a kíváncsiságot láttam bennük, hogy mihez szeretnék kezdeni a fogadásunk megnyerése érdekében, illetve hogy mennyire szórakoztatja a próbálkozásom. De most azok a végtelennek tűnő fekete szemek vágyról és kéjről árulkodtak. Olyan észveszejtően mélyek voltak, hogy azt hittem, ha egyszer magukba szippantanak, akkor soha nem eresztenek majd. Ritkán pislogott, mert egész végig rajtam tartotta a szemét, mintha attól félne, ha még egyszer lehunyja a szemét, akkor talán örökre eltűnök és elveszít.

Nem tudlak elfeledni valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?
Nem tudlak elfeledni valahogy?
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Egyszer elég volt, képtelen vagyok rá újra,
Tűnj el az életemből, kérlek.
Mikor már azt hiszem, végre túl vagyok rajtad,
Miért bukkansz fel és hergelsz fel?
Előtte egyszer belém szúrsz, majd úgyis elhagysz.
Nem szeretlek, de gyűlöllek,
Fikarcnyit sem változtál, de én sem,
Ha hozzám érsz, elviselem,
Mondd csak, ez szórakoztató neked?

Kyu Hyun kínzóan lassan kezdett el közeledni, ajkai enyhén szétnyíltak, akárcsak az enyémek, hogy még több oxigént tudjak a tüdőmbe juttatni, mert még szapora légzésem sem tudta valahogy kielégíteni a szükségleteimet. Észre sem vettem, de az egyik kezem a felkarjára simult, mintha még közelebb akarnám húzni. De semmi szükség nem volt rá, mert magától folytatta útját felém, mint egy mágnes, ami igazán erős ellenállásba ütközött, de mégis rendíthetetlenül meg akarja találni a párját, amihez a leginkább vonzódik.
Végül megállt, mielőtt elérte volna a célját, Kyu Hyun megállt, mielőtt ajkai az enyémhez értek volna. Éreztem tűzforró és perzselő leheletét a számon, fekete íriszei pedig el akartak nyelni, hogy az övé legyek, és csakis az övé. Hosszú szempillái alól nézett le rám és mintha várt volna valamire, de nem tudtam rájönni mire. De jelen pillanatban még azt sem tudtam volna megmondani, mennyi egyszer egy. A józan eszem cserbenhagyott, amint Kyu Hyun fekete szemei térdre kényszerítették és fehér zászlót lengetve megadta magát.
Csak ónix tekintete, telt ajkai és bódító kölnije jutott el a tudatomig, minden egyes gondolatom ezek körül forgott és nem tudtam tőlük szabadulni, még ha akartam is volna. Egy olyan érzés kezdett rajtam eluralkodni, ami olyan réginek és mégis olyan ismerősnek tűnt. Utoljára akkor éreztem ehhez hasonlót, mikor a srácok visszajöttek Japánból és Kyu Hyunnal a zebránál álldogáltunk az esőben. A hevesen dobogó szívem a mellkasomban, az egyre inkább lihegéssé vált lélegzésem, a forróság, ami átjárta az egész testem, egy dologra sarkallt.

Nézz csak rám, egy szomorú báb drótokkal kikötözve!
Nézd, még mindig te irányítasz!
Nehéz elvágni ezeket az erős érzéseket,
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Mindent ki akarok törölni,
Miért nem tudok szabadulni?
Túlságosan kényelmes lenne?
Minél inkább küzdök ellene,
Annál jobban belegabalyodok.
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

De mielőtt megtehettem volna ezt a lépést, vagy egyáltalán eszembe jutott volna, hogy megtegyem, Kyu Hyun gyorsabb volt. Ujjai a nyakamra kúsztak, az érintésébe beleremegtem, ő maga pedig a nyakamhoz hajolt. Arca súrolta az enyémet, lélegzete égette a bőröm, meglepett a hirtelen mozdulata, de az még inkább, mikor az ajkait a nyakam tövénél megéreztem.
Nem tudom, hogy ösztönös volt-e, vagy Kyu Hyun idézte valahogy elő, de a fejem hátravetettem, a levegő kiszaladt a számon, a szemeim elkerekedtek megdöbbenésemben, miközben a fiú ajkai érzékeny bőrömet kóstolgatták.
Keze, ami eddig a nyakamon pihent, egyre lejjebb csúszott, és a derekamnál állt meg az oldalamnál, ahol ujjai gyengéden megszorítottak, aminek hatására a hátam homorú ívben megfeszült. Az agyamat elöntötte a vörös köd, ujjaim erősen belekapaszkodtak zakójának ujjába, amit eddig csak finoman fogtak.
Ez a fiú képes volt az őrületbe kergetni, addig hajszolt, mígnem tényleg teljesen elveszítettem az eszem. Az ajkamba haraptam, hátha a fájdalom kicsit észhez térít, de ez a plusz inger a szervezetemre villámcsapásszerű hatással volt.

Nézz rám, összetörve egy baba,
Miattad megtépázva a fájdalomtól,
Nézd, még mindig te irányítasz!
Mély sebeim immár gyógyíthatatlanok,
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Nem tudlak elfeledni valahogy?
Miért vagyok ennyire buta?
Nem tudlak elfeledni valahogy?
Még mindig a markodban tartasz,
Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb![1]

Kyu Hyun ajkai tovább kúsztak a nyakam tövétől egyre lejjebb, a mellkasom felé. Puha, meleg és édes volt az összes apró csók, amit a bőrömre lehelt. Így behunyva a szemem élveztem mindegyiket, és még azzal sem törődtem, hogy a szívem ott dörömböl a bordáimon, amivel valószínűleg a fiú is pontosan tisztában volt.
Mikor elemelkedett rólam, akkor fellélegezve ernyedtem el a karjai között és még mindig lihegve próbálkoztam összeszedni magam.
- Ha Na? – súgta halkan a fiú, mire még a fáradságot sem vettem, hogy kinyissam a szemem. Jól esett így feküdni és várni, hogy a szívem végre ne akarjon kiugrani a helyéről.
- Hm?
- Már végeztünk.
- Hm.
- Elengednél?
Erre viszont kipattantak a szemeim és értetlenül néztem fel rá. Miről beszél?
Követtem a pillantását a karjára, ahol az ujjaim még mindig görcsösen szorították a zakóját, de valahogy a fejemben uralkodó óriási kavalkád miatt, nem tudtam összerakni a dolgokat.
„Már végeztünk.” „Elengednél?”
Az a perverz és beképzelt vigyor térített észhez, amit rám vetett. Az a mosoly felkattintotta a villanykapcsolót a fejemben és végre világosságot hozott magával. Abban a pillanatban pedig úgy eresztettem el a fiút, mintha izzó parázshoz értem volna. Kyu Hyunnak nem kellett kétszer mondani, hogy szálljon le rólam, valószínűleg megtette a hatását a rémült tekintetem és remegő ajkaim.
Mi a fenét műveltem?! Mégis mi ütött belém?!
Azzal eddig is tisztában voltam, hogy hajlamos vagyok valahogy kizárni a külvilágot, mikor Kyu Hyunnal beszélgetek, de hogy teljesen elfelejtkezzek mindenről és mindenkiről, azért az ritkaság számba ment. Főleg egy olyan helyzetben, ahol majdhogynem egymásra mászunk! Mindenki szeme láttára hagytam Kyu Hyunnak, hogy így érjen hozzám, hogy csókolgasson! Uram atyám! Nekem annyi, nekem lőttek! Eddig tartott volna a nagy pályafutásom gyakornokként? Azok után, amit Kyu Hyunnal műveltem, búcsút mondhattam az állásomnak. Mégis kinek kellett volna egy ilyen lány, aki a fotózás kellős közepén rámászik a munkatársára? Mit fognak ehhez szólni az alkalmazottak, Hye Bin, Sung Chan vagy Ji Heon?! És legfőképpen Se Joo…
Felültem a kanapén, de a tekintetemet nem mertem felemelni, még nyelni is alig tudtam. Szinte fuldokoltam a bűntudattól és remegtek a kezeim az idegességtől. Féltem, hogy ha megpillantom Se Joot, odarohanok hozzá és egyből nekiállok magyarázkodni, anélkül hogy tekintettel lettem volna bárkire is körülöttünk.
- Oh, Ha Na! – szólított meg hangosan Kyu Hyun, mintha csak most jutott volna eszébe valami fontos, mire felé kaptam a fejem. A fiú megigazította az ingét, miközben egy pajkos mosolyt vetett rám. – Nyertél.
Ezzel pedig ott is hagyott és elsétált a többiekhez, akik nagyban beszélgettek már a képekről a számítógép előtt. Hogy nyertem? Ez most a legkevésbé sem érdekelt! Jobban aggasztott minden más jelenleg, mint hogy örüljek egy olyan apróságnak, hogy megnyertem a fogadást.
Már most azt kívántam, bárcsak bele se mentem volna ebbe az egészbe! Ott hibáztam, hogy nem kellett volna törődnöm Kyu Hyunnal. Nem kellett volna ennyire érdekelnie a Jae Wannal való kapcsolata, nem kellett volna kapnom az alkalmon, nem kellett volna ennyire elcsábulnom az ajánlata hallatán. Ezt baromira elcsesztem!
- Nem jössz megnézni a képeket te is, Ha Na? – érdeklődött furcsállóan Min Soo, mire összerezzentem a hangjára és valószínűleg úgy bámulhattam rá, mint egy gyilkosságon tetten ért bűnöző. Csak bólintottam egyet, mert nem bíztam a hangomban és odasétáltunk Ji Heon mellé, aki éppen nagyban magyarázott valamit.
- … éppen ezt mondom én is! – nevetett fel, aztán észrevett engem is és még szélesebb lett a vigyora. – Ha Na, ezt meg hogy csináltad?!
- M-mit? – dadogtam kissé megriadva, még a karomat is védekezően keresztbe fontam magam előtt. Odalépett mögém, ami még váratlanabbul ért és a hajamban kezdett el matatni, majd egyszer csak azt éreztem, hogy a maszk szorítása enyhül, végül lecsúszik az arcomról, amit ha nem fogok meg, akkor a földön landol.
- Így kényelmesebb lesz beszélgetni, hogy rendesen látom az arcodat – mosolygott rám bátorítóan, mikor ismét feltűnt velem szemben. – Lehengerlő alakítást nyújtottatok Kyu Hyunnal!
- Tessék?! – kerekedtek el a szemeim, alig hittem a füleimnek. Hamarabb számítottam volna valamiféle számonkérésre, mint dicséretre! De ahogy jobban körbenéztem, többségben voltak azok, akik hitetlenkedő pillantásokat vetettek rám és sehol nem volt egy elítélő szempár sem.
Ekkor tűnt fel az is, hogy Se Joo sehol sem volt. Nem állt azok között, akik a számítógép előtt gyülekeztek, így a tekintetem egyből a helyiséget kezdte el pásztázni, hátha meglátom valahol. De nem rejtőzött egyik ruhaállvány, vagy díszlet mögött sem. Hova tűnhetett? Egyre rosszabb érzésem támadt az egésszel kapcsolatban, és egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy beszéljek vele. De mégis mivel szándékoztam volna előhozakodni?!
- Meg kell mondjam, rettenetesen aggódtam az elején, mikor annyira nem tudtatok magatokkal mit kezdeni, de aztán bumm! – vágott bele egyik tenyerébe az öklével, mire ugrottam egyet. – Mintha varázsütésre megváltozott volna a légkör és addig csak szórakoztatok volna!
- Talán megtette a hatását, hogy Hye Bin úgy rájuk ripakodott – jegyezte meg Sung Chan a többiek örömére, habár láttam rajta, hogy egyáltalán nem elégedett. A szemei nem mosolyogtak együtt a szájával, hanem valamiféle aggodalmat láttam bennük, amitől görcsbe rándult a gyomrom. El is felejtettem, hogy ő bizony tanúja volt a zebrás incidensnek és most már másodjára kellett végignéznie, hogy Kyu Hyunnal ilyen helyzetbe kerülünk. Tudta, hogy nem közömbös számomra, akármennyire is próbáltam annak idején tagadni a dolgot.
Így féltem, hogy esetleg megpróbál beszélni velem a korábbi jelenetről, talán figyelmeztetne ismét, hogy vigyázzak Kyu Hyunnal vagy éppenséggel megkérne, hogy maradjak távol tőle. Végül is, Yoon Tae Won fia volt, nem tudhattam, pontosan hogyan gondolkozik a bátyám és előrébb helyezné-e a boldogságomat, mint a STAND UP karrierjét. Még ha ő maga is mondta, hogy támogat mindenben, nem tudtam, mennyire terjed ki ez az ilyen világrengető eseményekre, mint hogy az egyik alkalmazottal járok. Na, nem mintha ennek bármi köze lenne Kyu Hyunhoz (vagyis nagyon igyekszem, hogy ne legyen!), de Se Joohoz már annál inkább. Ugyanis Kyu Hyunnal ellentétben, vele jártam és szerettem is. Vagyis reméltem, hogy még mindig igaz volt mindkét állítás…
- Ha tudom, hogy ilyen hatást érek el vele, akkor hamarabb megtettem volna! – felelte Hye Bin és az ő arcán is egy derűs mosoly csücsült, miközben visszarángatott a gondolataim közül a jelenbe. De még pár másodpercbe beletelt, mire felfogtam, hogy miről is van szó.
- Azt mondják, hogy jók voltunk? – tettem fel a bátortalan kérdést a rendező és a fotós között váltogatva a tekintetem. Mondjuk, hogy a képek szempontjából jók voltunk, nem zárja ki azt, hogy a viselkedésünk elrettentő és elítélendő is volt egyben. Hiszen ha látszott, hogy nem csupán színészkedés folyt a kanapén, hanem az egész valós volt a részemről, akkor igencsak bajban vagyok, így változtattam a kérdésemen. – Azt mondják, hogy nem volt semmi gond?
- Viccelsz, kedvesem?! – nézett rám csodálkozva a férfi. – A legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve mind a te munkáddal, mind Kyu Hyunéval. Mondjuk őt nem is féltettem ebből a szempontból.
Rávetett a fiúra egy félmosolyt, amit Kyu Hyun azonnal viszonzott is, majd egyet rám kacsintott, de én csak elkaptam róla a tekintetem. Nem bírtam most a szemébe nézni és ezzel viccelődni.
- Azért azt hozzátenném, Ha Na nem végzett volna ilyen kitűnő munkát, ha nem Kyu Hyun a partnere – fűzte tovább a szót Hye Bin, miközben a kameráját szedte darabokra, mivel úgy látszott befejeztük mára a feladatainkat.
- Ezt hogy érti? – érdeklődtem, mert majd megölt a kíváncsiság a kijelentését illetően. Mit jelentsen az, hogy ha nem Kyu Hyunnal csinálom a képeket, akkor nem lettünk volna ilyen jók?
- Tehetséges vagy, Ha Na, és idővel remek modell válhat belőled, ha esetleg amellett döntenél – emelte rám barna szemeit a nő és megállt egy pillanatra, hogy nyugodtan elmondhassa a véleményét. – De ezt a fotózást határozottan Kyu Hyun irányította. Akárcsak téged. Remekül kihozta belőled azt, ami ott lappangott és csak egy kis ösztönzésre várt, hogy kitörhessen.
Ha nagyon akartam, akkor ezt kétféleképpen is érthettem, és az eszem azt hajtogatta, hogy csak az egyik igaz, és ragaszkodjak ahhoz, a másikat meg zárjam egy kis ládikóba, a kulcsot pedig hajítsam az óceánba, ahol soha nem lelhetek rá.
Az első változat egész kellemesnek tűnt, ezért is húzott inkább efelé a szívem. Lényegében, ahogy Hye Bin is mondta, tehetséges vagyok a modellkedésben, és van bennem potenciál, hogy később sokra vigyem ebben a szakmában. De mivel még kezdő vagyok és az első munkám is volt egyben, kellett egy olyan tapasztalt valaki, mint Kyu Hyun, hogy kihozza belőlem a legjobbat. Megmutassa, éreztesse azt, amivel a legjobban alakíthatom a szerepet és az ő irányításának hatására sikerült ilyen remekül a fotózás.
A második változat már kevésbé volt tetszetős, és emiatt ettől szinte irtóztam is. Mert ez a verzió nem a munkámra és teljesítményemre vonatkozott, sokkalta inkább rám és az érzéseimre. Mert eszerint a lehetőség szerint voltak olyan érzéseim Kyu Hyun iránt, amik mélyen lappangtak és a fiú elérte, hogy felébredjenek bennem. Az érintése, a tekintete mind egy-egy impulzus volt, amely apró lökésekként hatottak rám, egyre közelebb taszítva a szikla pereméhez, majd mikor nem figyeltem eléggé, megcsúsztam és a mélybe zuhantam, szabadjára engedve mindent, amit eddig a szívem mélyére próbáltam zárni.
Tudtam, hogy mindkettőben volt igazság, hiszen Kyu Hyun értett a munkájához és profi volt a maga nemében, de azt sem tagadhattam tovább, hogy semleges számomra. De míg az egyikből semmi károm nem származhatott, a másik igenis nagy gondot tudott okozni. Az utóbbi miatt elveszíthettem azt a fiút, akit szerettem… Így nem volt kérdés melyikhez ragaszkodjak, melyik változat győzött és melyik landolt az óceán mélyén, örökre eltemetve.
- Igen, Kyu Hyun nagyszerű munkát végzett – bólintottam mosolyt erőltetve az arcomra. – Nélküle nem ment volna ilyen simán.
Égették a szavak a számat és valahogy fájt ez a hazugság, de nem láttam jobb kiutat ebből, minthogy eljátsszam az ártatlan kislányt és minél hamarabb elfelejtsem ezt a napot.
- Ugyan, Ha Na, még elpirulok! – nézett rám csábosan a fiú, mire többen felnevettek, de én csak a rendező felé fordultam és nem is törődtem vele.
- Elnézést, elmehetnék átöltözni? – legyeztem az arcom tettetve, hogy melegem van. – Eléggé kimelegedtem, és jó lenne megszabadulni ettől a hatalmas ruhától.
- Persze, menj csak! – bólogatott nagyban Ji Heon. – De ne felejtsd, utána közös ebéd!
- Remek… - morogtam az orrom alatt, mikor már elég messze és lehetőleg hallótávolságon kívül voltam a férfitól és a többiektől. Sóhajtva és megkönnyebbülten léptem be az öltözőbe, hogy végre megszabaduljak ettől a nehéz ruhától, kontaktlencsétől (amitől már fájt a szemem is), sminktől és legfőképpen a magas sarkútól.
De amint beléptem a helyiségbe, elakadt a lélegzetem és a kezemből is kiejtettem a maszkot hirtelenjében.
- Jaj, s-sajnálom, b-bocsi! – makogtam zavarban és hátat fordítottam, hogy ne lássak semmit se. Ugyanis Se Joo éppen félmeztelenül álldogált az öltöző közepén és csodálatos látványt nyújtott, ahogy az izmai megfeszültek minden egyes mozdulatára - én, ostoba, pedig elfordultam. Az arcomat elöntötte a pír és éppen kimentem volna, mikor megszólalt.
- Maradj csak, mindjárt végzek!
Így hát a számat rágcsálva álltam meg és csuktam be az ajtót, majd végül úgy döntöttem, hogy ha már marasztalt, akkor látni is akarom azt, amit az előbb csak egy pillanatra vehettem szemügyre. De mire megfordultam, addigra már egy fehér pólóban feszített és lemaradtam a főattrakcióról. A majdnem tíz év alatt, aligha ötször-hatszor láttam félmeztelenül, vagy fürdőgatyában, és ezek is már elég régi élmények voltak. Így kicsit csalódott voltam, hogy ezúttal sem kaptam ebből többet, mint az eddigiek során.
De ahogy megláttam a fiú arcát, a gondolataim egyből más vágányra terelődtek. Eszembe jutatta, hogy jelenleg nem a flörtölésnek és ábrándozásnak van itt az ideje.
- Minden rendben? – érdeklődtem óvatosan és tudtam, hogy marhaság eleve a kérdésem, de ezerszer jobban esett tettetni a hülyét, mint egyből belevágni a közepébe. Igen, gyáva nyúl voltam, tudom. – Eltűntél az előbb és azt hittem, valami baj van.
Se Joo némán és kifejezéstelen arccal bámult rám, amitől gombóc kezdett növekedni a torkomban, megnehezítve a légzés műveletét. Úgy látszott, nevetségesen béna próbálkozás volt a részemről úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Aztán váratlanul elkezdett lépkedni felém, és erőnek erejével fogtam vissza magam, hogy ne hátráljak ennek hatására. Hiszen nem volt mitől félnem, ha Se Jooról volt szó, de mégis a szívem szinte ki akart robbanni a mellkasomból és a lábaim remegtek az idegességtől.
A fiú viszont megállt előttem és lehajolva felvette a földről a maszkomat, amit korábban leejtettem, és amiről mostanra teljesen megfeledkeztem. A kezei között forgatta és le sem vette róla a tekintetét.
- Tudod – szólalt meg hirtelen, de mégis halkan. -, már kicsit bánom, hogy beajánlottalak Ji Heonnak a munkára.
Úgy éreztem, mintha ezer tonnás súly nehezedne a mellkasomra és összenyom, ha nem vigyázok eléggé. Egyrészről fájt ezt hallanom a szájából, másrészről mégis igazat adtam neki. Mert tudtam, örült nekem, mikor végre ráleltem ismét az álmaimra, hogy ismét van egy célom, amit szeretnék megvalósítani. Így azok után, hogy tisztában volt vele, mennyit jelent számomra ez az egész, a szavai megbántottak és megsértettek. Viszont azt is tudtam, hogy teljesen jogosan dühös rám. Dühös rám és magára is, hogy itt kötöttünk ki. Féltékeny volt Kyu Hyunra és megint sikerült megsebeznem azzal, amit a fotózáson műveltem. Egyfolytában csak megbántottam és fájdalmat okoztam neki, amiért minden egyes alkalommal bocsánatot kellett kérnem.
- Se Joo, én… - kezdtem bele, de mielőtt folytathattam volna, megragadott a tarkómnál fogva és magához vont. Ajkai vadul és erősen tapadtak az enyémre. Nekinyomott az ajtónak és nekem feszült egész testével.
Nyelve feszítette a számat és utat tört magának, hogy újra találkozhasson az enyémmel, majd egy vad táncba kezdhessenek. Úgy csókolt, mintha attól félne, hogy ez lesz az utolsó, mintha amint elenged, eltűnnék és soha nem látna viszont. Különös érzés volt, egyszerre volt kellemetlen, mert nem voltam hozzászokva a fiútól ehhez az ádáz csókcsatához, másfelől pedig mégis belebizsergett a testem. Mégis volt benne valami izgató, amitől a testem kezdett felforrósodni és egyre jobban küszködtem a levegővétellel. Kezei végigcsúsztak a karomon, majd a derekamnál átölelve húzott magához a fiú, de közben el az ajtótól.
Elkezdett vezetni az ajtótól valamerre, amivel a legkevésbé sem törődtem, mivel az agyam nem tudott az érintésén és csókjain kívül semmi másra koncentrálni. Még az is kihívás volt, hogy a lábaim ne gabalyodjanak össze, nemhogy ilyen apróságokra figyeljek!
Egyszer csak a fenekem nekiütközött valaminek, amire felnyögtem, de Se Joo csak óvatosan a combjaim alá nyúlt és megemelt, ami váratlanul ért, de mégis engedtem neki. Felrakhatott az egyik asztalra, miközben jó pár dolgot levertünk, de ahelyett, hogy ennek egy csepp figyelmet is szántam volna, a karjaim inkább a fiú nyaka köré fonódtak. A mellkasom hevesen emelkedett fel-le, ahogy kapkodtam a levegőt, amikor csak lehetőségem adódott rá.
Se Joo a lábaim közé férkőzött, én pedig ösztönösen öleltem át a csípőjét, hogy még közelebb érezzem magamhoz. Kettőség uralkodott el rajtam, egyszerre kínosnak véltem, de mégis valahogy egy természetes reakció volt részemről. Bár a ruha alsó része kissé gátolt a mozgásban, de leküzdöttem az akadályokat és ismét a teljes figyelmemet a fiúnak szenteltem. Vagyis próbálkoztam vele, de az apróbb részletek kezdtek darabokra szedni és a koncentrációm is megtört.
Ahogy Se Joo erős karjai tartottak és keskeny derekamat fonták körbe, olyan érzéssel töltöttek el, mintha én lennék számára a legfontosabb a világon. A csókja időközben enyhült és már nem azzal a mohó és vad éhséggel falta az ajkaim, hanem ismét visszakaptam azt az édes és részegítő érzést, amitől elolvadtam, amikor csak egymásnak estünk. Nem volt olyan rossz a korábbi csók sem, de ezt sokkal jobban szerettem, sokkal inkább illett Se Joohoz, mint az előbbi viselkedése.
Végül megszakította a csókot, amiért majdnem rászóltam, hogy mit művel, de mikor puha szájával a fülem tövénél kezdett puszilgatni, minden ki nem mondott szavam bennragadt és szinte el is felejtkeztem róluk azon nyomban. Halk lihegésem és a ruhám anyagának susogása keveredett a tompa cuppogásokkal, ahogy Se Joo ajkai vándoroltak egyre lejjebb a nyakamon. A gödröcskénél a nyakam tövében elidőzött egy kicsit, majd haladt tovább a mellkasom felé. Viszont mikor már a ruha szegélyénél járt és a melleimet hintette be lágy csókokkal, miközben az ujjai a domborulataim környékén kalandoztak, akaratlanul is kiszaladt a számon a neve.
- Se Joo… – meg sem ismertem volna a hangom, ha nem tudom, hogy én szólaltam meg! Rekedtes, gyenge és megviselt volt, mintha több tíz kilométert futottam volna megállás és víz nélkül.
Váratlanul ért, mikor Se Joo felemelkedett rólam és abbahagyta a kényeztetésem, majd rám nézett. Talán azt hitte, hogy gond van és valami baj történt. Holott közel sem neveztem volna ezt bajnak, gondnak pedig semmiképpen sem. Bár az biztos, hogy a vörös arcom, pihegő lélegzetvételem és remegő gyomrom nem olyanról árulkodtak, amire büszke lehettem volna. Legalábbis nem egy öltöző asztalán ülve kellett volna ilyesminek előfordulnia. Az időzítés és a helyszínválasztás nem éppen volt a legtökéletesebb ahhoz, hogy megkívánjam Se Joot és heves csókolózásba kezdjünk.
- Remélem, soha nem fogod más nevét így kiejteni – suttogta a fiú és hideg zuhanyként ért a hangja, a tekintete és a szavai is. A hangja mély volt, de mégis valami szomorúság keveredett bele, amiben a harag egy apró szikráját véltem felfedezni. Éppen csak annyira, ami a helyzetében bőven érthető volt. A csokibarna szemei laposan pislogtak rám és bágyadtan figyelték minden rezdülésem. A szavai pedig mintha végigkaristolták volna a szívem minden egyes négyzetcentiméterét, amivel ráébresztettek, hogy igenis van mit megbánnom, és hogy nem helyes csak így élvezni a fiú társaságát és érintését.
- Se Joo, én sajnálom, ami történt – ziháltam félve és remegő hanggal, mert még mindig nem hevertem ki az előbbi csókunk hatását. Idegesen megnyaltam az ajkaim és a nyakán lévő kezeim is inkább az ölembe ejtettem. Nem éreztem helyesnek egy ilyen szituációban ölelgetni őt. – Nem kellett volna ezt az egészet lásd. Nem akartalak megbántani!
- Akkor miért csináltad? – kérdezte érzelemmentesen. Nem számon kérő volt, tényleg érdekelte a válaszom a kérdésére, mégis megakadtam egy pillanatra, mielőtt feleltem neki.
- Ez volt a feladatom – feleltem értetlenül és zavartan pislogtam rá. Kezeit lecsúsztatta rólam és a combjaim mellett támaszkodott meg az asztal lapján, miközben végig engem figyelt.
- A feladatod? Tényleg csak ennyi volt, Ha Na? – billentette oldalra a fejét, nekem pedig hatalmasat kellett nyelnem és még a szemeim is lesütöttem, mert nem bírtam állni a tekintetét. Pontosan tudtam, hogy mire célozgat és ez nagyon nem tetszett. De mégsem tudtam, mit kellene erre mondanom. Mégis mit mondhatnék, amitől jobb lenne a helyzet? Talán csak bele kéne törődnöm, hogy ezúttal nincsen semmi mentségem arra, ami történt?
- Igazad van – emeltem rá a pillantásom és alig lehetett érteni, mit mondtam, így köszörültem a torkomon egyet, majd úgy folytattam. – Nem csak ennyi volt, és ezzel te is tisztában vagy.
Valami hirtelen megváltozott bennem egyik pillanatról a másikra, ami Se Joot is legalább annyira meglepte, mint engem. Váratlanul ért mindkettőnket az őszinteségem és hogy ilyen nyíltan kijelentettem, hogy közel sem olyan egyszerűek a dolgok, mint amilyennek legszívesebben beállítottam volna.
- Tudod jól, hogy Kyu Hyun nem közömbös számomra – folytattam és csak erővel tudtam rákényszeríteni magam, hogy továbbra is tartsam a szemkontaktust Se Jooval. Nem akartam, hogy bármi félreértés is legyen közöttünk, így inkább kimondtam mindent, amit ki kellett, hogy a későbbiek során ne bánjam meg. Főleg ha a fiúnak elege lenne belőlem, és szakítani akarna. – Tudtad ezt mikor járni kezdtünk, és elfogadtad. Emellett pedig természetesen megértem, hogy ez számodra milyen érzés, de hidd el, hogy igyekszem! Megpróbálom elfelejteni minden egyes érzésemet iránta, hogy ne kelljen folyton azt látnom, hogy megbántalak. De ez nem megy olyan egyszerűen, hiszen csak alig egy hete járunk! Szükségem van még egy kis időre!
A magyarázkodásom még az én fülemnek is szinte égető hazugságnak és fájdalmasan csak kifogások armadájának tűnt. Nem csodálkoztam volna, ha Se Joo most azonnal faképnél hagyna és soha többé nem látnám a barátom szerepében tetszelegni.
- Kedvelem őt egy bizonyos szinten – valahogy képtelen voltam leállni, csak ömlöttek belőlem a szavak, mert a fiú pont ellenkezőleg viselkedett, csendben és elgondolkozva nézett rám. – Kedvelem, de az közel sincs ahhoz, amit irántad érzek, Se Joo. Az, amit iránta érzek, az… az… - megakadtam, mert nem tudtam, hogyan folytathatnám. Mit is érzek akkor, mikor Kyu Hyunnal vagyok? Milyen gondolatok fordulnak meg a fejemben, mikor a közelében vagyok? Mit vált ki belőlem, ha ránézek, ha hozzám ér és ha együtt vagyunk? - … az csak vonzalom!
Ahogy kimondtam, ami először eszembe jutott, egy részem határozottan tiltakozott ellene, de elhallgattattam és elzártam mélyen, mielőtt rájöhettem volna az okára, miért is volt annyira hevesen ellene a kijelentésemnek.
- Vonzalom? – ráncolta a szemöldökét és éreztem, hogy nem igazán hisz ebben. Kétségeket és bizonytalanságot láttam barna íriszeiben megcsillanni, hangjából pedig kihallottam, hogy fenntartásokkal kezeli az állításomat.
- Igen, csupán fizikai vonzalom – bólintottam egyet, mert ahogy végiggondoltam az előbbi kérdéseimre adott lehetséges válaszaim, rájöttem, hogy ez mindegyikre tökéletesen illett. Ugyanis amikor Kyu Hyunnal voltam, akkor egyfajta vonzalmat éreztem iránta, amit képtelen voltam eddig behatárolni. Miközben a közelében voltam, mindig csak azokra a fekete szemekre tudtam koncentrálni; ha ránéztem, egyfolytában helyesnek és szexinek találtam; ha hozzám ért, akkor kirázott a hideg az érintése nyomán. Ha együtt voltunk, folyton meg akartam érinteni, közel lenni hozzá, megcsókolni vagy éppen fordítva, azt akartam, hogy ő tegye ezt meg. Ennek pedig egyetlen egy logikus oka lehetett, méghozzá az, hogy csupán fizikai vonzalmat éreztem iránta.
Legalábbis ehhez a verzióhoz kellett ragaszkodnom mostantól. Nem gondolhattam mélyebben bele, nem kereshettem rá ennél pontosabb és egyértelműbb választ. Nem engedhettem meg, hogy jobban beleássam magam, mert féltem, hogy esetleg ennél egy sokkal kellemetlenebb lehetőségre bukkanok a sötét és feltérképezetlen terepen, ahova nem mertem bemerészkedni az agyam egy eldugott zugában.
- Semmi több, csupán vonzalom – ismételtem meg a biztonság kedvéért. Sőt ha kellett volna, akkor minden este elmondtam volna magamnak ezerszer, ha ettől igazzá válik! Ha létezett volna bármilyen módszer, hogy egy hazugságból igazságot varázsoljak, hát bármire képes lettem volna érte.
Ugyanis soha többet nem akartam ilyen helyzetbe kerülni Se Joo előtt. Nem fogom megbántani még egyszer, bármilyen ára is legyen, ez soha többet nem fordulhat elő! Ha kell, legközelebb mikor ilyesmi adódik, egyenesen Kyu Hyun szemébe fogom mondani az igazságot, hogy szeretem Se Joot és hagyjon békén!
- Ha Na, te is tudod, hogy ez nem ig…
- De igen! – szakítottam félbe a fiút, aki csak sóhajtva kezdett bele a cáfolatba, amit hajlandó sem voltam meghallgatni. Nem akartam hallani tőle, hogy csak hazudok magamnak, hogy csak áltatom magam a korábbi kijelentésemmel, mert ezzel én is pontosan tisztában voltam. Mégis reménykedtem benne, hogy elmondhatom majd egy idő után, hogy ez valóban igaz, így addig csak ragaszkodnom kellett ehhez a változathoz a történtekről. – Kérlek…
Szánalmasan könyörgőre sikerült ez az utóbbi és tudtam, olyan átlátszóan viselkedem, hogy Se Joonak még csak meg sem kell erőltetnie magát, hogy rájöjjön, mi megy végbe bennem. Így csak még jobban fájt, mikor beletörődve, némán lehajtotta a fejét, mutatva, hogy nem fog tovább ellenkezni, ha ezt szeretném.
- Köszönöm! – búgtam halkan és bátortalanul nyúltam a keze után, hogy megfoghassam. Kissé tartottam attól, hogy elhúzódik tőlem, vagy éppenséggel nem enged nekem, de egyik sem történt meg, így hálásan szorítottam össze az összekulcsolódó ujjainkat. Még egy gyenge mosolyt is küldtem felé, biztatva, hogy minden rendben lesz mostantól.
- Lenne még egy kérdésem – nézte a kezünket Se Joo és még mindig olyan furcsának találtam a hangját, de igyekeztem ezen túllépni. – Miről beszéltetek Kyu Hyunnal, mielőtt elkezdődött volna a fotózásotok?
- Mikor? – fogalmam sem volt, mire gondolhatott a fiú. Vagyis jobban mondva volt egy tippem, de ha valóban arra célozgatott, akkor már réges-rég szakított volna velem… (Nem nehéz kitalálni, hogy az öltözős incidensre gondolok Kyu Hyunnal.)
- Mielőtt Hye Bin ki nem akadt rátok – pontosított a kérdésén készségesen.
- Hogy az! – eszembe jutott, milyen beszélgetés zajlott le akkor és rájöttem, hogy Se Joo olyasmire tapintott rá, ami megint csak feszültséget szülhet kettőnk között. – Nem mondhatom el…
Egyből az ajkamba haraptam és szorongva néztem fel a fiúra, akinek a szemöldöke egyből a homloka közepére ugrott, amint felfogta, mit is mondtam.
- De kérlek, hidd el nekem, hogy semmi komoly! Semmi köze hozzám, vagy akár hozzánk! – hallottam, hogy túlságosan is ijedt és kétségbeesett a hangom, ami csak még inkább gyanús lehetett. De egyszerűen nem mondhattam el neki, hogy Jae Wanról folyt köztünk a szó azokban a percekben. – Megígértem Kyu Hyunnak, hogy nem mondom el senkinek és nem akarom megszegni a neki tett ígéretemet. Tudom, hogy hangozhat ez most számodra, de bízz bennem! Semmi olyanról nem beszéltünk, aminek köze lenne hozzánk. Ez az ő személyes ügye és kifejezetten megkért, hogy senkinek se említsem.
Kérdőn és szinte pattanásig feszült idegekkel néztem, hogy fogadja Se Joo a kérésem. Annyira féltem, hogy most fogja bedobni a törölközőt és itt hagy! Minden rezdülését követtem a tekintetemmel és szinte csüngtem az ajkain, ahogy vártam a válaszát.
- Ha Na… – kezdett bele, de nem nézett rám, hanem a vállamnál bámult valamit mereven. Nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy az izmok a nyakán és az állkapcsán tisztán kivehetőek voltak, ahogy összeszorította a fogait. De végül csak megsemmisülve fújta ki a levegőt vastag ajkai közül és sóhajtva hunyta le szemeit. – Rendben, legyen! Nem faggatlak róla többet, megpróbálok megbízni benned.
Úgy éreztem, mintha végre felbukkantam volna a víz alól és újra levegőhöz jutnék. A megkönnyebbülés hulláma járt át, ahogy Se Joo kimondta azokat a szavakat, amire nem is számítottam, de mégis érdemtelenül hozzájuk jutottam. Talán emiatt volt, hogy mit sem törődve semmivel átöleltem a nyakát és szorosan ölelésembe zártam.
- Köszönöm! – leheltem felszabadultan, hogy képes volt túllépni ezen és megadni nekem azt az előlegezett bizalmat, amire jelenleg egy cseppet sem szolgáltam rá. A kezeim között ugyan még egy kissé ridegnek tűnt, de aztán ellazult és viszonozta az ölelésem. – Úgy érzem, hogy meg sem érdemellek igazán…
Nem is kellett neki több ennél, hogy kibújjon a karjaim közül és kérdőn nézzen rám, én pedig közben szidtam magam, hogy miért nem tudok csendben maradni ahelyett, hogy szükségtelen dolgokat kotyognék ki.
- Annyi gond van velem, de te mégis mindig megbocsátasz és megbízol bennem, annak ellenére, hogy folyton rácáfolok erre a bizalomra – habogtam zavarban ki nem mondott kérdésére lesunyt fejjel, a fiú mellkasát bámulva. Annyira rosszul éreztem magam Se Joo miatt, hogy egy ilyen lányt kell elviselnie maga mellett, holott ezerszer jobbat érdemelne! – Olyan lányt érdemelnél, aki teljes szívével szeret, nem okoz egyfolytában csalódást és nem bánt meg szinte minden egyes nap.
- De ha nekem egy olyan lány kell, aki pont ezt teszi, akkor mégis mit tegyek? – tette fel a halk és óvatosnak tűnő kérdést, majd csak azt vettem észre, hogy ujjait az állam alá helyezi és gyengéden felemeli a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Várnék még egy kicsit – suttogtam megszeppenve, mert Se Joo arca olyan közel volt hirtelen, hogy az orrunk összeért, ahogy felnéztem rá. A tekintetünk összekapcsolódott és az ujjaival gyengéden cirógatta a nyakam, miközben várta, hogy folytassam, aminek nekikezdtem, de valahogy olyan nehézkesen jöttek elő a szavak a torkom mélyéből. A pillantásába beleremegtem és a gyomrom hullámvasutazott az örömtől, ahogy azt mondta, még így is kellek neki -, m-míg t-teljesen enyém nem l-lesz a lány szíve.
- És ha türelmetlen vagyok? – ajkai súrolták az enyémet, amitől kirázott a hideg, annyira izgató volt ez a mozdulat és emiatt sem bírtam visszafogni magam.
- Akkor légy rámenősebb! – ezzel nekinyomtam a számat az övének, megmutatva, hogy mire is gondoltam a rámenősség alatt. Neki sem kellett kétszer mondani és viszonozta a csókom azonnal, miközben egyik keze a tarkómra csúszott, a másik pedig a derekamra és majdhogynem ott folytattuk a csókolózást, ahol pár perccel korábban abbahagytuk. Se Joo mély és lágy csókja áramütésszerűen villanyozott fel, mikor megtaláltuk a megfelelő ritmust.
Ekkor pedig talán a nap legváratlanabb eseménye történt, amire egyikünk sem számított és rémülten váltunk szét azon nyomban, ahogy meghallottuk a ledöbbent hangot.
- Itt meg mi a fene folyik?!




[1]A Stellar Marionette című számának saját fordítása.