Váratlan vendég
Annak a bizonyos lavinának
kezdtem érezni az előszelét, amit az az egy szem hópehely indított el a Kyu
Hyunnal történt fogadásunk óta. Egyre jobban kezdett megmutatkozni a
pillangóhatás, amitől minden úgy látszott, hogy darabokra akar hullani. Ugyan
még csak apró repedések voltak, de az is éppen elégnek bizonyult, hogy
megállíthatatlanul terjedjen tovább.
Némán és teljesen lefagyva
bámultam az ajtó felé, ahol meglepetésvendégünk álldogált, szinte majdhogynem
ugyanolyan arckifejezéssel az arcán, mint mi. A fejemben egy vékony, kis hang
őrülten sikoltozott, hogy most mégis mi a fenéhez kezdjünk, míg egy másik még
mindig nem tért észhez a sokktól, hogy tagadhatatlanul lebuktunk Se Jooval…
Legelőször Se Joo kapott észbe és
ellépett előlem, majd rendbe szedte kissé magát, mivel igencsak belemerültünk
korábban a másikba, így a pólója a derekánál gyűrötten elcsavarodott a felsőtestén
és a haja is kócosan meredezett az ég felé. (A fodrász amúgy is ilyen stílust
és hatást akart vele elérni, hát akkor tessék!)
- Először beszéljük ezt meg,
légyszi! – emelte fel a bal kezét a fiú, hogy nyugtassa a vele szemben állót,
akár egy veszett kutyát, még ha tudta is, hogy hiábavaló és inkább futnia kéne.
- Ez meg hogy? Mikor? Miért?
Hogy-hogy? Ezt egyáltalán nem értem! Te és Ha Na?! Mióta?! És Ha Na, miért nem
mondtad korábban?! Mégiscsak a barátnőd vagyok, vagy mifene! Nem kéne egy ilyen
kaliberű dolgot megosztanod velem?! Vagy nem vagyok eléggé fontos, hogy
elmeséld nekem? Nem rám tartozik a dolog, mert nem olyan régóta ismerjük
egymást? Ha Na… - leugrottam az asztalról, amint felfogtam, hogy Ki Young már
majdnem elsírja magát a saját monológjától és látva, hogy Se Joo teljesen
leblokkolt ettől a szóáradattól, amit levágott a lány. Nem volt hozzászokva
ehhez a kis energiabombához Ki Young személyében, az biztos.
- Hé, nyugi, Young! – rohantam
oda hozzá és behúztam az öltözőbe, majd becsuktam utána az ajtót, hogy ne
legyenek kéretlen fültanúi a beszélgetésünknek és esetleg még többen tudomást
szerezzenek a Se Jooval való kapcsolatomról. Leültettem a lányt az egyik közeli
székre, aki már szipogott és könnyek lepték el a szemét, annyira felizgatta
magát egy kis semmiségen. – Ne beszélj hülyeségeket! Persze, hogy a barátnőm
vagy!
Egyszerre volt kimondottan édes,
hogy így viselkedett, másrészről pedig kissé fájt, hogy ennyire nem biztos a
barátságunkban, hogy megkérdőjelezi. Bár megértettem, hiszen az, hogy ilyen
dolgot nem kötöttem az orrára, az ő szemében úgy tűnhetett, mintha nem tartanám
elég fontosnak hozzá.
- Valószínűleg az én hibám, hogy
nem mondott neked semmit – szólt közbe hirtelen Se Joo, meglepve mindkettőnket
és mellém lépett. – Megkértem, hogy ne mondja el senkinek, hogy együtt vagyunk,
mivel még semmi sem volt biztos.
- Szóval akkor tényleg együtt
vagytok? – kerekedett el a lány szeme és hirtelen még apróbbnak tűnt a széken
összegörnyedve, mint valójában volt. Azok a barna szemek úgy bámultak hol rám,
hol pedig Se Joora felváltva, mintha a világ hét csodája közül az egyik
szembesétált volna vele.
A mellettem álló fiúra
pillantottam, találkozott a tekintetünk és némán megegyeztünk, hogy ideje
kitálalni az igazsággal. Na, nem mintha bármi újdonságot is mondtunk volna
ezzel a lánynak. Hiszen minden szónál többet mondott az, aminek tanúja volt pár
perccel korábban.
- Igen – bólintottam és éreztem,
ahogy Se Joo ujjai összefonódnak az enyémmel, ami mosolyt csalt az arcomra.
Olyan üdítő élmény volt végre valaki előtt felfedni, hogy Se Joo és én egy párt
alkotunk! Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről és pihe könnyűnek
éreztem magam. Rossz érzés volt mindenkinek hazudni erről – habár gyakorlatilag
nem hazudtunk, csupán nem mondtuk el az igazat -, még ha meg is értettem az
okát, hogy miért tesszük. Viszont elkerülhettünk volna egy csomó kínos és
kellemetlen beszélgetést Se Jooval, amit legtöbbször a Kyu Hyunhoz fűződő
érzéseim és maga a fiú váltott ki. Ha tudná, hogy van barátom, akkor nem
flörtölne és szórakozna velem, mint ahogy most teszi, és ezzel nem is bántanám
meg folyton Se Joot. Mindenki jól járna! De ez csak az itteni, kis, zárt
világunkra lett volna igaz, mert a világ többi része valószínűleg teljesen
kiakadna és a feje tetejére állna minden. Az összes újságban egyből lehoznák a
cikket a kapcsolatunkról – bizonyára tele hazugságokkal, kitalációkkal,
féligazságokkal, feltételezésekkel -, egy fotóval megspékelve, csakhogy teljes
legyen az összhatás. Az összes STAND UP rajongó kiborulna, hogy az ő Oppájuknak
barátnője van (azért akadnának rendes és normális felfogásúak is köztük,
legalábbis nagyon remélem!), és rögtön melegebb éghajlatra küldenének – jobb
esetben. Rosszabb esetet feltételezve nyilvános megszégyenítéssel,
fenyegetőzésekkel, interneten történő szapulással találnám szemben magam a
netizenek részéről. És ez csak az engem érintő rész! Se Joo sokkal jobban
megsínylené, esetleg nyilvános bocsánatkérés, illetve egy jó kis háttér sztori
is jönne a kapcsolatunkhoz, hogy minél édesebb és megkapóbb legyen a
nagyközönség számára, no persze, csak akkor, ha nem fogják rá az egészre, hogy
egy nagy humbug, és egyből eltiltanak Se Jootól. Ami hát ismerjük el, benne
volt a pakliban! De a STAND UP népszerűsége biztosan erősen csökkenne, ha nem
törne derékba egyenesen a karrierje a srácoknak! Szóval igen, megértettem, hogy
Se Joo miért ragaszkodott a titkos randizáshoz…
- Akkor nem csak egy heves
pillanatnak voltam tanúja? – egyenesedett ki Ki Young a válaszom hallva és a
nyakát nyújtogatta, mintha így valami olyat megláthatna rajtunk, amit eddig nem
vett észre. – Szóval tényleg jártok és nem csak élveztétek a… egymást?
- Nem, dehogyis! – ráztam meg a
fejem és egyből vér szökött az arcomba a lány kérdése hallatán. Bár ő is
zavarba hozta magát, hogy ilyesmit mondott ki hangosan is.
- Szóval nem élvezted? – nézett
rám ferdén Se Joo.
- Nem, dehogy! – bólintottam rá
egy hatalmasat és még inkább vörösre kezdett váltani az arcom, miközben hirtelen
úgy éreztem, mintha egy kazán kellős közepén álldogálnék. – Nem úgy értettem,
persze, hogy élveztem! Mármint… Istenem!
Hangosat nyögve beletemettem az
arcom a kezembe és kínomban a föld alá süllyedtem volna, ha ezzel a korábbi
megszólalásaimat meg nem történtté tehetném. Se Joo csak halkan felnevetett és
átkarolta a vállamat, miközben magához húzott.
- Nyugi! – kuncogott még mindig.
– Értek mindent.
- Akkor meg miért kínzol? –
néztem ki az ujjaim között a fiúra motyogva, aki le is fejtette a kezem az arcomról.
- Mert édes vagy, mikor
elpirulsz – válaszolt még mindig egy széles vigyorral, mire csak gyengéden
mellbe böktem és éreztem, hogy az arcom szinte már lángvörös.
- Oké! Ezt még szoknom kell… -
vágott közbe Ki Young, rázva a fejét, mintha valami olyan látványban lett volna
része, amit örökre ki akar törölni az emlékei közül.
- Bocsi! – köszörültem meg a
torkom és lesunyt fejjel bámultam a földet.
- Félreértesz! – pattant fel a
lány a székről és előttem termett. – Nem zavar, vagy ilyesmi, csak hát a kedvenc
énekesemet és a barátnőmet együtt látni elég szokatlan.
- Kedvenc énekes? – ütközött meg
a kijelentésén Se Joo, és ez még rám is a meglepetés erejével hatott. Azt
tudtam, hogy a STAND UP a kedvenc bandája a lánynak, de azt soha nem említette
eddig, hogy Se Joo lenne a kedvenc énekese.
- Öhm… - látszott, hogy Ki Young
is zavarba jött, de szokásához híven ez körülbelül csak két tized másodpercig
tartott, aztán az ujjait piszkálva belekezdett hadarva egy olyan monológba,
amire igencsak figyelnem kellett, hogy minden szavát értsem. – Igazság szerint
már a debütálásotok óta követem a tevékenységeteket és egyszerűen imádom a
zenéteket. Minden albumotok megvan, voltam néha egy-két koncerten is, ha éppen
megengedhettem magamnak, mert végre sikerült annyit összespórolnom. Sajnáltam,
mikor bevonultatok a seregbe, de aztán mikor meghallottam, hogy egy új taggal
tértek vissza, olyan izgatott lettem, úgy ugráltam örömömben az ágyamon, hogy
az egyik tartóléc szét is tört. Aztán a visszatérésetekkor igazi bombaként
robbantatok be ismét a köztudatba és nem volt megállás. Sokáig nem tudtam
közted és Kyu Hyun között választani, hogy melyikőtöket szeretem jobban, de
mikor Kyu Hyun az Akadémiára kezdett járni, akkor benne… hogy is mondjam? Csalódtam?
Mást kaptam, mint amit vártam. Először rideg volt és távolságtartó, teljesen
más, mint amilyennek elképzeltem. Talán csak az utóbbi pár hónapban láttam
belőle többet, amivel kezdte elnyerni a szimpátiámat. Ezzel ellentétben, mikor
veled találkoztam személyesen, csak megerősítetted, hogy pontosan ugyanolyan
vagy a hétköznapi életben is, mint amit a rajongók felé mutatsz, és így már nem
volt kérdés, hogy a STAND UP-ból te vagy a kedvenc tagom!
Hát ez a kisebb előadás, amit Ki
Young lezavart egy percben, még nekem is sok és gyors volt! De azért akadtak
egyes momentumok, amiken fennakadtam. Nem is sejtettem, hogy Ki Young ennyire
szereti a STAND UP-ot, hogy minden CD-jüket megvette. Bár ez volt a kisebbik
tárgya a csodálkozásomnak. A másik természetesen Kyu Hyun volt, akiről a lány
még nem beszélt ilyen nyíltan. Mondta ugyan korábban is, hogy nem volt túl
barátságos a fiú a többiekhez, de azt nem, hogy emiatt csalódott volna benne.
Mondjuk akkoriban még nem tudtam, hogy Kyu Hyun a STAND UP tagja, így nem is
tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Így utólag viszont érdekes volt ezt
hallani és összerakni a dolgokat.
Kyu Hyun régebben ridegen és
távolságtartóan viselkedett az ottani diákokkal. Sőt, kimondottan sokan
viseltettek iránta ellenszenvvel, köztük Nam Gil is, akivel végül ennek ellenére
összebarátkoztak - vagy talán pont ezért. De én ezt a Kyu Hyunt nem ismertem.
Nekem ez a rideg, közömbös fiú, akit emlegetett Ki Young, ismeretlen volt. Bár
már csak a gondolatára is összeszorult a szívem, hogy a fiú úgy viselkedjen
velem, mintha nem is ismerne – még ha nem is szabadna így éreznem. Viszont azt
állította a lány, hogy az utóbbi időben megváltozott és több mindent megtudott
róla, megnyílt és barátságosabb lett. Várjunk csak, azt mondja az utóbbi
időben…?
Talán hozzám lenne köze?
~ Oh, de édes vagy, hogy azt hiszed, ekkora hatással vagy Kyu Hyunra! –
szólalt meg gunyoros hangján gonosz Ha Na és fintorogva vettem tudomásul a
jelenlétét.
~ Miért? Ennyire elrugaszkodott
ötlet volna? – szálltam szembe vele azonnal. Élt bennem egy késztetés, hogy
mindenképpen ellentmondjak neki, akármilyen apróság is legyen a dolog. Vagy
éppenséggel bármilyen baromság is, mert ebben még én sem hittem igazán.
~ Csupáncsak nem hittem volna, hogy ekkora önbizalmad van, hogy
egyáltalán eszedbe jut ilyesmi – válaszolt őszintén és teljesen nyugodtan.
~ Mert nincs is – sóhajtottam én
is őszintén. – Ha vársz még két másodpercet a megjelenéseddel, le is beszéltem
volna magam erről a képtelen gondolatról.
~ Ha végiggondolod, van benne némi logika. Hiszen semmi más nem történt a
fiú körül, ami bármiféle változást váltott volna ki belőle – törte a fejét
a belső hangom. Ez egyáltalán így helyes?! Vagy az én fejemet törte? Áh, ne is
bonyolódj bele inkább, Ha Na, mert csak megfájdul tőle a fejed!
~ Legalábbis olyasmi nem történt,
amiről tudok! – javítottam ki. – Bármi máshoz lehetett köze, amiről nekem nincs
tudomásom.
~ Hova tűnt az optimizmusod, drága Ha Na?! – tettette a döbbenetet a
kis sunyi hang a fejemben.
~ Mondtam, hogy csupán két
másodperc erejéig tartott – jegyeztem meg epésen én is válaszul. – Különben
is, úgy indítottál, mint aki, nevetségesnek találja a felvetésemet, most meg
épp az ellenkezőjére célozgatsz? Mintha tényleg az lenne a célod, hogy ne
értsünk egyet.
~ Hupsz, lebuktam!
Szinte őrjöngtem gondolatban a
belső hangom miatt, de ebből semmi sem volt észrevehető kívülről. Sőt, még az
sem tűnt fel senkinek, hogy a gondolataim egészen máshol jártak. Így le is maradtam
Se Joo és Ki Young beszélgetésének egy részéről.
- …nekem is az a kedvencem! –
ujjongott a lány, mintha megnyerte volna a ötös lottót. – És neked, Ha Na?
Az ajkamba haraptam és idegesen
pislogtam a lányra, hogy vajon miről is szólhatott közöttük a szó, míg én
belemerültem a skizofrén énemmel való beszélgetésbe. A tekintetem valószínűleg
elárulhatta, hogy mennyire nem vagyok képben, mert a lány már kajánul kezdett
el vigyorogni, mikor az ajtó túloldaláról átszűrődő hangokra kaptuk fel a
fejünket.
Se Joo automatikusan engedett el
és tett egy lépést, hogy valami elfogadhatóbb távolságot alakítson ki
közöttünk. Én belepillantottam a tükörbe, hogy ellenőrizzem, nincs-e valami
gyanús, amiért a többiek szimatot foghatnának. Amit jól is tettem, mert a
rúzsom egy kissé el volt kenődve, így rögtön neki is álltam rendbe hozni, de Ki
Young elém lépett és félrehessegette a kezem, hogy majd ő segít.
- Köszi! – mondtam
artikulálatlanul, miközben a szám szélét törölgette.
- Ugye tudod, hogy még nincs
semmi sem megoldva ezzel? – suttogta úgy, hogy Se Joo ne értse, miközben a fiú
a ruháit pakolászta az egyik asztal mellett. Csak tágra nyílt szemem jelezte,
hogy nem tudom, miről beszél. – Tartozol egy hatalmas nagy magyarázattal az
egésszel kapcsolatban, Ha Na.
Ahogy a lány barna szemeibe
néztem, tudtam, hogy igaza van és nem is állt szándékomban ezt megtagadni tőle.
Megtévesztett a korábbi vidám és gondtalan viselkedésével, és valamiért azt a benyomást
keltette, hogy megbékélt már ezzel. Ezek szerint tévedtem. Így egy újabb magyarázattal
lettem adósa valakinek… Lassan listát kellene vezetnem azokról a személyekről,
akiknek magyarázattal tartozom a tetteim miatt, vagy éppen ők tartoznak nekem!
- Tudom, és meg is fogod kapni,
amint lehetőségem adódik rá – ígértem komolyan bólintva egyet, pont mikor az
ajtó kinyílt és három, hangosan nevetgélő és beszélgető srác lépett be az öltözőbe.
***
- Máris megyek! – kiáltottam el
magam, mikor az egyik nő jelezte, hogy kérne még egy kis vizet, így fogtam egy
hideg vízzel teli kancsót és máris odasiettem, hogy ne kelljen a szükségesnél
tovább várnia. – Elnézést kérek!
Hajoltam meg és már
térültem-fordultam is, hogy egy másik vendég igényeinek kielégítésére
összpontosítsak. A péntek este megint a szokásos forgalmat hozta a Suminba, így
ki sem látszottam a munkából, akárcsak Nam Joon. Megkerestem a tekintetemmel,
éppen Nagymamánál állt, hogy átvegye az egyik rendelését és elmosolyodtam,
amint észrevettem, hogy segít az idős hölgynek, akinek már megerőltető volt az
egész napos álldogálás a pultnál, így kezdett lassulni és szétszórt lenni.
- Nagymama, kimaradt a chili! –
motyogta a srác és belépett a pult mögé, majd ő látott neki a zöldség
felszeletelésének.
- Ki merészelsz javítani? –
nézett rá felháborodottan a néni és még egy kisebb tockost is lekevert a
fiatalabbiknak.
- Nagymama! – toppantott egyet a
lábával a fiú elégedetlenül és meg is állt a chili szeletelésében.
Összecsücsörített szájjal nézett a nála két fejjel kisebb asszonyságra, aki
csípőre tett kézzel meredt vissza rá. A farkasszem nagyjából tíz másodpercig
tartott.
- Nagyon is jól teszed, fiam! –
mosolyodott el hirtelenjében Nagymama és átkarolta a fiút, szegényt
rákényszerítve ezzel, hogy összegörnyedjen mellette. Még az arcát is
megcsipkedte Nam Joonnak, aki rózsaszín fülekkel próbált szabadulni a
szorításból.
- Nagymama! – elégedetlenkedett a
fiú ismét, és egyből a hajához kapott, hogy rendbe hozza magát a kisebb birkózó
verseny után.
- Nyugi, még mindig remekül nézel
ki! – léptem hozzájuk, alig bírva visszatartani a nevetésemet, de így is
fel-felkuncogtam, ahogy végignéztem a fiún. Ugyanis a haja az égnek meredt,
arcán két piros folt jelent meg, fehér inge pedig kigombolódott a mellkasánál.
- Hát köszi szépen! – morogta a
fiú és még mindig a hajában turkált, hogy ismét tökéletesre varázsolja.
- Gyere ide! – sóhajtottam és én
is beléptem a pult mögé, hogy segítsek neki, mert tudtam, hogy addig nem
nyugszik, míg tényleg nem lesz ismét rendezett a külseje.
- Nem érdekes, hagyd csak! –
intett le azonnal, de csak rásziszegtem jelezve, hogy ne ellenkezzen és
nekiláttam a rendbetételének. Elsőnek a barna tincseit igazgattam el. Oh, nem
is említettem, hogy mióta Nam Joon itt dolgozott az étteremben, a szőkésbarna
haját befestette egy sokkal sötétebb árnyalatra? Szóval most már egy egészen
kellemes és hétköznapi barna árnyalatú frizurával díszelgett, ami szerény
személyemnek például sokkal jobban tetszett. – Hajolj egy kicsit lejjebb!
Utasítottam, mire szófogadóan engedelmeskedett is és így jobban elértem a kényesebb részeket hátrébb. Azért
az a tíz-tizenöt centiméter különbség is sokat számított közöttünk ilyen
helyzetekben. Végül mikor úgy éreztem, hogy kész van, akkor az ingének a
kiszabadult gombját gomboltam vissza és kicsit rendbe szedtem, hogy ne
mondhassa azt, fél munkát végeztem vele. Amúgy a másik meglepő dolog az volt,
hogy az utóbbi pár hétben rászokott, hogy az egyenruhájának az ingében járt
dolgozni, amitől valahogy egészen más kisugárzása lett, mint azelőtt.
Férfiasabb lett egy kicsikét?
Igaz, hogy a középiskola utolsó évében volt, alig pár hónap választotta el attól,
hogy leérettségizzen és kilépjen a nagyvilágba, de eddig ezt nem vettem észre
rajta. A szememben még egy gyerek volt – ami jegyezzük meg, hogy a köztünk lévő
két év miatt elég furcsán hangzik az én számból -, főleg azért a baklövéséért,
amiért majdnem halálra verték korábban. Szerencsére ugyan maradéktalanul
meggyógyult, de soha nem fogom tudni kiverni azt a képet a fejemből, ahogy ott
fekszik a földön… Még meg is álltam a mozdulataimban, így az ujjaim a mellkasán
pihentek és felemeltem a fejem, hogy ránézzek. A tekintetünk találkozott és
valamiért egy pillanatra én éreztem magam fiatalnak és gyereknek hozzá képest.
Azok a barna szemek keményen és valami furcsa érzéssel néztek vissza rám.
- Gyerekek, úgy viselkedtek, mint
a friss házasok! Lemaradtunk volna valamiről? – szakította félbe a
gondolatmenetem Nagymama.
- Nagymama!
- Nagymama!
Egyszerre kiáltottuk el magunkat
Nam Joonal felháborodva az idős nő megjegyzésén, és még tettünk is egy-egy
lépést hátrébb a másikhoz képest, hátha ezzel segítünk a kínossá vált
helyzeten. Összenéztünk a fiúval, hogy ennyire egyszerre válaszoltunk, ami csak
még gyanúsabbá válhatott a szemében.
- Még elkoptatjátok a nevem, ha
ennyit hajtogatjátok! – villantott ránk a néni egy alattomos mosolyt és
folytatta a chili szeletelését. – Engem aztán nem zavarna a dolog!
- Ugyan, Nagymama! – karoltam át
az idős nőt és a vállán nyugtattam az állam, miközben mosolyt erőltettem az
arcomra. – Nam Joon az egyik barátom öccse, fiatalabb nálam.
Próbáltam valamivel kimászni
ebből és csak poénra venni a megjegyzést. Bár ahogy megláttam Nam Joon
arckifejezését, rájöttem, hogy nagyon mellényúltam az eszközök terén, hogy
enyhítsek a helyzeten. Az állkapcsa megfeszült és barna szemei szinte szikrákat
szórtak. Francba!
- Kiviszem a rament, már biztos
várják – jegyezte meg a fiú ridegen és majdhogynem durván kapta ki Nagymama
kezei közül a kerámia tálat. Szerencse, hogy ez éppen hideg étel volt, különben
a kezeit igencsak megégette volna. Ránk sem hederítve indult kivinni az ételt,
én pedig szidtam magam, hogy hogy lehetek ilyen ostoba.
- Kedvesem, jegyezd meg egyszer
és mindenkorra! – sandított rám Nagymama ferdén. – A férfiak nem szeretik, ha
így lenézik őket, akár a koruk, akár más miatt.
- Legközelebb azelőtt mondja ezt,
Nagymama, mielőtt ekkora hibát vétek! – sóhajtottam és sejtettem, hogy ezt igen
nehéz lesz kimagyaráznom. Beletörődve, hogy megint sikerült beletaposnom
Nam Joon önérzetébe, folytattam a munkát.
Az idő lassan telt, a munka pedig
cseppet sem lett könnyebb, ahogy a percek vánszorogtak előre. Éreztem, hogy
kezdek kimerülni és már csak az tartotta bennem a lelket, hogy fél óra volt
vissza tíz óráig, és végzek ma estére, és úgy alapvetően is. Ahogy pedig
tudatosult, hogy ez az utolsó munkanapom a Suminban, megdermedtem az étterem
közepén, a szemem pedig Nam Joont kereste.
Eszembe jutott egy követelődző
kérés, amit a fiú intézett hozzám pár nappal ezelőtt. Mikor közöltem vele, hogy
felmondok az étteremben, indokolatlanul dühös lett rám és megígértette velem,
hogy a mai estét együtt töltjük és meghívom egy kis sojura, miután végeztünk.
De ahogy megláttam, hogy még mindig elég rossz hangulatban vette fel a
rendeléseket, kezdtem kétkedni ebben a „meghívásban”. Ha továbbra is ilyen
állapotban lesz, akkor lehet, hogy jobb, ha nem is beszélünk ma erről az
iszogatásról…
Ha viszont más szemszögből néztem
a dolgokat, akkor ez egy remek alkalomnak ígérkezett, hogy bocsánatot kérjek a
korábbi miatt. Amúgy sem esett volna jól, ha ilyen körülmények között válunk el
egymástól. Nem mintha ezután nem találkozatnánk, csak azért mégis ritkábban, és
nem szerettem volna úgy visszagondolni az együtt töltött időkre, hogy ilyen
tüskével a szívében hagytam itt.
- Nam Jo…
Éppen rákiáltottam volna, hogy
megkérdezzem az estéről, de ekkor az előttem lévő széket a tulajdonosa kitolta
maga alól, hogy felállhasson, de ezzel egyenesen nekem lökte. Így minden, ami a
kezemben volt, a földön landolt és összetört volna, ha valaki nem kapja el a
tálca másik oldalát és tartja meg.
- Oh, ez szép volt! – mosolyodtam
el, hogy Nam Joon ilyen eszméletlenül gyors és ügyes volt.
- Tudom – hallottam meg az
önelégült hangot a jobb oldalamon, mire megfagyott a vér az ereimben.
- Bocsánat! Nem láttam,
kisasszony! – kért elnézést az idősebb férfi, aki az egész incidensért felelős
volt.
- Semmi baj, az én hibám volt! –
próbáltam minden érzésemet eltüntetni az arcomról és csak a kedves felszolgáló
lány álarcát fent hagyni, de tudtam, hogy sikertelenül erőlködöm.
Még pár kör bocsánatkérést
lezavartunk, majd annak az asztalnak a vendégei is felálltak és fizetés után
távoztak. Addig pedig a váratlan megmentőm ott álldogált mellettem, mintha
odacövekelt volna és esze ágában sem lenne elmozdulni onnan, míg észre nem
veszem és figyelemre nem méltatom.
- Egy köszönöm azért jólesne – említette
meg, mint egy mellékesen a fiú és úgy fordultam felé, mintha életem
ősellenségével találkoztam volna össze.
- Mégis mit keresel te itt? –
pislogtam rá összezavarodva, mikor erőt vettem magamon, hogy szóba álljak vele.
- Olyan hirtelen szakadt meg a
beszélgetésünk legutóbb, hogy nem hagyhattam annyiban – húzta el a száját és olyan arcot vágott, mint akit tényleg mélyen lesújtott ennek a ténye.
- Jae Wan, próbálkozz jobban,
mert ez már nem jön be többször! – morogtam összeszorított ajkaimon keresztül a
fekete hajú fiúnak, mire az arcán elmélyültek a vonások és ismét megkaptam tőle
azt a fagyos arckifejezést, amitől még a hideg is kirázott.
- Látom, Kyu Hyunnal megtörtént
az a bizonyos beszélgetés, miután elmentem – mondta lazán és nekem lökte a
tálcát, hogy fogjam a továbbiakban egyedül, mire felnyögtem, mert az belenyomódott
a hasfalamba. A megjegyzésétől viszont elakadt a szavam és hirtelen nem is
tudtam rá reagálni.
Egyrészt, mert egyből arra
következtetett az ellenséges viselkedésem alapján, hogy Kyu Hyun kiokosított
vele kapcsolatban, és mesélt róla, ami viszont nem történt meg. És valószínűleg
nem is fog, de ez már egy másik történet és most nem ez volt az érdekes. Hanem
az, hogy valamiért az az érzésem támadt a szavaitól, hogy ő tett valami
megbocsáthatatlant a bátyjával szemben, ha még meg sem lepődött azon, hogy így
reagálok a felbukkanása nyomán.
A fiú, míg én szinte tátott
szájjal meredtem rá, addig körbenézett a helyiségben és egy kétszemélyes, üres
asztalnál megállapodott a tekintete. Elindult felé, de önkéntelenül is
megragadtam a karját.
- Mit csinálsz?
- Vacsorázni jöttem, talán
kifogásod van ez ellen is? – nézett le rám érzéketlenül és lekicsinylően, és
nagy nehezen visszanyeltem a kikívánkozó szavakat, mert nem akartam jelenetet
rendezni.
- Valami baj van, Ha Na? –
termett mellettem Nam Joon, és azt kívántam, bár ne tette volna. Nem akartam,
hogy Jae Wan közelébe kerüljön, akivel kapcsolatban nyilvánvalóan nem stimmelt
valami.
- Nem, semmi – ráztam meg a
fejem azonnal és el is engedtem Jae Wan karját, de nem kerülte el a figyelmem
az az önelégült mosoly a szája szegletében. – Menj csak vissza nyugodtan az
asztalaidhoz, ezt megoldom én!
Vigyorogtam, mint a tejbetök és
elvittem az üres tányérokat, amik a tálcámon voltak, majd egy étlappal,
evőeszközökkel és egy pohár vízzel tartottam Jae Wan asztalához, aki már
kényelmesen elhelyezkedett eközben a székén. Nam Joon azonban még mindig a fiút
tanulmányozta összevont szemöldökkel, így útközben oldalba böktem, hogy irány a
munka és ezek után folytattam utam ahhoz a démoni sráchoz.
- Mit ajánlasz? – fogadta el az
étlapot, de ki sem nyitotta, csak rám meresztette sötét szemeit, amitől
furcsán kínosan éreztem magam.
- Őszintén? – néztem rá karba
font kézzel. – Azt, hogy állj fel és sétálj ki azon az ajtón.
- Aúcs! – ráncolta össze a
szemöldökét, de egy fölényeskedő mosolyt vetett rám közben, vagyis még csak meg
sem karcoltam az egóját vagy az érzéseit. – Hát ennyire elborzasztott az, amit
Kyu Hyun mesélt, hogy még csak látni sem akarsz?
Egy pillanatig eljátszadoztam a
gondolattal, hogy kiszedem belőle, miről is van szó Kyu Hyun és közte, de
aztán azonnal lebeszéltem magam róla. Nem fogom beleütni az orrom olyasmibe,
ami nem rám tartozik! Megígértem tegnap magamnak!
De ha ez nem is tartozott rám
(mert ugye nem tartozik rám, egyáltalán nem!), meg akartam fogadni Kyu Hyun
tanácsát, és távol akartam tartani magam a fiútól. Amúgy is ellenszenves volt
azzal, hogy ilyen rideg és beképzelt módon viselkedett, mintha mindenkinél jobb
lenne.
- Most akkor rendelsz valamit,
vagy mész? – kopogtattam a tollam hegyét a jegyzetfüzetemen játszva a
türelmetlent.
- Egy üveg sojut – nyújtotta
vissza az étlapot, amit kikaptam a kezéből és sarkon fordulva trappoltam el a
hűtőig, hogy teljesítsem a kérését. Kicsit erőteljesebben vágtam le az asztalra
az üveget és a hozzá járó kisebb poharat.
- Egészségedre! – biccentettem és
már éppen menni készültem, hogy az előbb távozott vendégek után letakarítsam az
asztalt, de elkapta a csuklóm a fiú, mire megtorpantam.
- Ha Na… - valami olyasmit
hallottam ki a hangjából, amitől összeszorult a szívem és kényszert éreztem,
hogy ránézzek. Halkan beszélt és egész végig a zöld sojus üveget bámulta. – Nem
tudom, Kyu Hyun mit mondott, de ne hidd el minden egyes szavát!
- Tessék? – kérdeztem vissza
bátortalanul, remegő hanggal, de csak elengedte a kezem és kinyitotta az
alkoholt, majd jól meghúzta. Utánanyúltam, hogy megállítsam, de már késő volt.
Egy pillanatra elfogott a kétség,
és aggódni kezdtem miatta. Nem úgy tűnt, mintha megjátszaná a dolgot,
mintha csak át akarna verni. Tényleg láttam benne valamit, amiből azt szűrtem
le, hogy fájt neki, hogy így
viselkedek vele. Sötét szemei laposokat pislogtak és kerülte a pillantásom
továbbra is. Fekete haja szemébe lógott, ajkai enyhén elnyíltak, és hangosan
fújta ki a levegőt. Olyan sajnálatra méltónak tűnt hirtelenjében.
- Mit állsz még itt? – mordult
fel és még egyszer meghúzta az üveget, mire a szimpátiám azon nyomban elillant,
mintha ott sem lett volna. – Munkára!
- Azért van a pohár, hogy abból
igyál – kaptam ki a kezéből az üveget és megtöltöttem a kis feles poharat,
majd ott hagytam a mogorva srácot magamban motyogva. – Ne dőlj be neki még egyszer…
Habár a vállam felett még
hátrapillantottam és láttam, ahogy ismét a poharát tölti meg, mire elmosolyodtam
és ott folytattam a munkát, ahol korábban abbahagytam. Törölgettem az
asztalokat, még kivittem az utolsó rendeléseket, de a szemem akaratlanul is
félig mindig Jae Wanon legeltettem. Ezúttal nem egy topmodellhez hasonlított,
de még így is kitűnt a Suminban megforduló vendégek sorából. Egy egyszerű vörös
garbót viselt, fekete farmerrel, és minden ruhadarabja úgy állt rajta, mintha
egyenesen rászabták volna. Tökéletesen simult ott az alakjára, ahol kellett és
éppen kellő mértékben, kiemelve minden részletet, amit érdemes lehetett
megfigyelni rajta.
A fiú elmerült a telefonja
böngészésében, miközben szép lassan fogyott az alkohol az üvegből. Viszont
miután az utolsó cseppet is elfogyasztotta, nem kért újabb üveggel, hanem
továbbra is a mobilját nyomkodta és olvasgatott. Biztos valami munkaügyi dolog,
végül is egy aktakukac a srác, ha minden igaz. Vagy talán azzal a nővel
beszélget?
Állj-állj, Ha Na! Egyáltalán miért érdekel ez téged? Felejtsd el és ne
törődj vele!
Enyhén megcsapkodtam az arcom,
hogy egy kis észt verjek a nagy fejembe, de persze hogy pont most kellett Jae
Wannak rám emelnie a pillantását! Vörösen kaptam el a kezeim az arcomról és
próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, habár a szívem a torkomban
dobogott. De ciki!
Éppen el akartam fordítani a
tekintetem, de akkor olyasmit vettem észre, amit időtlen idők óta nem láttam
ezen az arcon. Vagyis egyetlen egyszer, mikor megismerkedtem vele.
Méghozzá valódi mosollyal. Nem
volt benne semmi lenézés, gúny vagy éppen káröröm. Csupán egy ártatlan és vidám
mosoly volt, amit kiváltottam nála. Egy tiszta és minden külcsíntől mentes
mosoly, amitől az arca olyannyira megváltozott, hogy rá sem ismertem volna
normális körülmények között. Megfiatalosodott, hozzám hasonló korú srácnak
tűnt, aki nagyon is helyes volt és egy pillanat alatt megdobogtatta volna
bármelyik lány szívét, kivétel nélkül!
Viszont a rövidéletű csoda
szertefoszlott, amint meglátta, milyen döbbenettel nézek rá. És bár csupán a
döbbenetet lehetett volna leolvasni abban a pillanatban az arcomról! Mert
éreztem, amint lágy pillantással mértem végig és egy halvány mosolyra húzódott
a szám, ahogy elemeztem a kifejezését. Egyszerűen egy egész más embernek
látszott, akivel még össze is barátkoztam volna, ha úgy alakul.
De nem alakult úgy. Mert a fiú
arcán megjelent ismét a rideg maszkja és minden visszatért az eredeti
kerékvágásba, mintha mi sem történt volna. Ő is tovább bámulta a mobilját és én
is vittem ki a piszkos tányérokat a konyhába. Addig-addig szedelődzködtem az
asztalok körül, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy Jae Wan asztalán kívül
mindegyik üresen tátong, és a pultnál állok Nam Joon mellett, őt figyelve.
- Már elmúlt tíz óra… - súgta
nekem a fiú és a fogai között szívta be a levegőt. – De miért tűnik nekem ez a srác olyan fene ismerősnek?
- Ismerősnek? – kaptam fel a
fejem és nagyokat pislogtam Nam Joonra. – Miről beszélsz?
- Amióta megláttam, azon töröm a
fejem, hogy honnan ismerem – harapott az ajkába és erősen szuggerálta Jae Want, mintha ezzel megkaphatná a választ. – Te honnan ismered?
- Én? – jöttem zavarba azonnal,
de aztán rájöttem, hogy ez egy igen egyszerű kérdés. – Itt találkoztam vele
először a Suminban, akkor egy nagyobb irodai társasággal jött. Aztán az
Akadémián, majd pedig a P.S. Entertainmentnél. Szóval meglehetősen furcsa
helyeken, ami azt illeti.
Ahogy végiggondoltam az
elhangzottakat, rájöttem, hogy tényleg különös helyeken botlottam bele, amire
nem igazán számítottam. Nem volt köztük összefüggés, amiből leszűrhettem volna,
hogy miért találkoztunk ilyen véletlenszerűen.
- Nem szólsz neki, hogy már
zárnánk? – bökött meg a vállával, én meg durcásan pillantottam fel rá,
hogy megint rám bízza a piszkos munkát, de örültem, hogy legalább tudtunk
váltani pár szót a korábbiak után. Úgy látszott, Nam Joonnak sikerült kissé
lenyugodnia és elfelejtkezett arról a csúnya megszólalásomról.
Végül mély levegőt véve sétáltam
oda Jae Wanhoz, és megacélozva magam álltam meg az asztala mellett. Viszont még
csak pillantásra sem méltatott! Végig a mobilját bámulta, így köszörültem a
torkomon egyet, mire nagy kegyesen rám nézett. Egy száz wattos mosolyt
villantottam rá és elővettem a legkedvesebb hangom.
- Sajnálom, de tízkor záróra van.
- Igen? – nézett az órájára és
szó nélkül felállt, felkapva magára a kabátját. Ennyi, komolyan?!
- Tudom már, honnan voltál olyan
ismerős! – vágódott mellém hangosan Nam Joon és szinte már ujjal mutogatott Jae
Wanra, aki szintén meglepődött a másik srác kirohanásán. – Te vagy az a színész!
Az aki, abban a… Two Choices-ban játszott!
- Micsoda? – néztem Nam Joonra
megrökönyödve és teljesen értetlenül. Majd váratlanul kitört belőlem a nevetés
és néha Jae Wanra emeltem a tekintetem, de egyszerűen képtelen voltam megállni
ezt röhögés nélkül. A két fiú ezzel szemben úgy nézett rám, mint akinek
elgurult a gyógyszere és éppen azon gondolkoznak, hogy a kórházat, vagy
egyenesen a diliházat kellene-e hívniuk. – Nam Joon, biztosan tévedsz! Ő nem
színész, csak valami aktakukac…
- Nem! – rázta meg határozottan a
fejét. – Most már tényleg emlékszem rá. Azért ragadt meg, mert anya
teljesen odáig volt azért a sorozatért, és folyton nekem kellet vigyáznom az
öcséimre, míg az ment a tévében. Mi is volt az? Valami külföldi név… Áh, miért
ilyen rossz a névmemóriám?! Valamilyen Jung…
- Chris Jung? – állt készségesen
rendelkezésére Jae Wan.
- Igen, pontosan! – örült meg Nam
Joon. – Te vagy az, ugye?!
- Nem! – keltem ki magamból
hirtelen és a korábbi örömöm és vidámságom azon nyomban tovaszállt. Nem tudom,
mi ütött belém, de valamiért nagyon nehezemre esett elfogadni a tényt, hogy Jae
Wan, Kyu Hyun öccse, egy színész lenne. Még Nam Joon szavának sem akartam
hinni. Pedig az agyam kezdte összerakosgatni a kirakós darabkáit, amikről eddig
azt hittem, egy egészet alkotnak, de kiderült, hogy egészen más sorrendben
kellett volna összeraknom, hogy a valóságot kapjam.
Végigtapogattam magam a mobilomat
keresve, de rájöttem, hogy az öltözőben hagytam, így jobb ötlet híján, kikaptam
Jae Wan kezéből a készüléket és a böngészőben rákerestem a nevére. A számat
rágcsálva vártam, hogy betöltsön az oldal, és az a pár másodperc is óráknak
tűnt.
- Mi bajod van, Ha Na? – kérdezte
kissé értetlenül Nam Joon, de képtelen voltam válaszolni, mert ahogy megláttam
a Chris Jung névhez tartozó képeket, leesett az állam. Mert pontosan az az arc
virított rajtuk, mint amit élőben is megcsodálhattam.
- Kicsit rosszul esett ugyan,
hogy nem ismertél fel egyből, de hasonló cipőben járok, mint Kyu Hyun, ha jól
tudom, így annyira nem veszem a szívemre a dolgot – mondta és köpni-nyelni
nem tudtam.
Az agyam szélsebesen dolgozott és
a kirakós darabkái nagyjából a helyükre ugrottak.
Mikor legelőször összefutottunk a
fiúval, akkor idejött vacsorára több öltönyös fickóval, de csak én vontam le
azt a következtetést, hogy a munkatársai és hogy mindegyik aktakukac. Egy
szóval sem kaptam erre bármiféle megerősítést, csak én képzeltem bele, amit
gondoltam. Másodszor egy nővel jelent meg, akiről meg azt feltételeztem, hogy a
titkárnője, mert munkáról beszélgettek, de lehet, hogy valamiféle koordinátor,
vagy menedzser volt a fiú környezetében. Harmadszor az Akadémián botlottam
bele, egyedül talán ez lógott ki a sorból és nem tudtam rá biztos magyarázatot
adni, de talán ott tanult ő is korábban, vagy csak Kyu Hyunnal akart
találkozni? Ki tudja? Most pedig a P.S.-nél találkoztunk ismét, aminél már
gyanakodnom kellett volna! De ostoba vagyok! Annyira beskatulyáztam Jae Want
egy bizonyos szerepbe, hogy meg sem fordult a fejemben, talán tévedek.
De mindezek mellett, aminél mégis
leragadtam, az a korábbi mondata volt.
- Honnan tudsz arról, hogy Kyu
Hyunról sem tudtam, hogy idol? – összeszűkült szemekkel vizslattam és kapkodva
vettem a levegőt, hogy ezzel csillapítsam a szívem heves dobogását.
- Megvannak a forrásaim –
mosolygott sokat sejtetően és kivette a mobilját a kezemből, majd elindult az
ajtó felé a pulthoz, hogy fizessen. Utána siettem és ismét megragadtam a
karját.
- Honnan? – ismételtem meg,
jobban kimutatva a zavarodottságom, mint szándékomban állt.
- Ugyan, Ha Na, tényleg fontos
ez? – ismét visszatért ahhoz a színjátékhoz, amitől felfordult a gyomrom és
olyan ellenszenvessé vált tőle. – Inkább annak örülj, hogy tisztázódtak a
félreértések!
- De honnan…
- Ha Na! – szakított félbe,
miközben kihúzta a karját a szorításomból. – Majdnem el is felejtettem!
Gratulálok a szerephez a klipben! Nem semmi, hogy szerepelhetsz a STAND UP
videó klipjében, annak ellenére, hogy még nem is vagy hivatalosan gyakornok.
Egyre több olyan dolgot vágott a
fejemhez Jae Wan, amitől csak még inkább megzavarodtam és úgy éreztem, minden a
feje tetejére állt. A karom élettelenül hullott le az oldalam mellett és megrökönyödve
bámultam a srácra, aki csak egy elégedett mosollyal az arcán élvezte minden
egyes pillanatát a helyzetnek.
- Most mennem kell, de hát úgyis
elég sokat fogjuk egymást látni mostantól, ne aggódj! – simított végig az
arcomon, amire még annyit sem tudtam reagálni, hogy elhúzódjak az érintése
elől, nem hogy válaszoljak! Csak óriási szemekkel meredtem rá, ahogy kivett egy
papírpénzt a tárcájából és felém nyújtotta, de mivel meg sem mozdultam, a
pultra rakta helyette. – Még találkozunk!
Köszönt vidáman és kilépett az
ajtón. Olyan hirtelen lépett le, ahogy megjelent.
Én pedig ott álltam ledermedve,
az ajtót bámulva, még mindig küszködve a fejemben cikázó gondolatokkal. Talán
egy percbe is beletelt, mire észbe kaptam és a bejárati ajtón kirontva - mit
sem törődve Nam Joon meglepett kiáltásával -, kerestem meg a tekintetemmel Jae
Want. Nem járt még messze, éppen a kabátjának a gallérját igazította meg, közel
a főúthoz.
Gyorsan szedtem a lábam, hogy még
utolérjem, mielőtt eltűnik az éjszaka sétálgató emberek alkotta folyóban az
utcán. Lihegve és levegőért kapkodva ragadtam meg ma már harmadjára a karját és
fordítottam magam felé.
- Azt hiszed, csak úgy
leléphetsz, miután ennyi mindent vágtál a fejemhez?! – kértem számon dühösen,
egyenesen sötét szemeibe bámulva. Láttam rajta, hogy meglepődött a
felbukkanásomon, de pár pillanat alatt rendezte arcvonásait és utána már nem
tudtam többet leolvasni róla, mint amit szándékában állt mutatni nekem.
- Mondtam, hogy még találkozunk – szabadult ki az ujjaim görcsös szorításából immár szintén harmadjára, de
ezúttal nem engedte el a kezem. – Miért fedném fel minden titkomat rögtön az elején?
Hol maradna utána a szórakozás?
- Honnan tudsz ennyi mindent
rólam? – szegeztem neki a kérdést, amitől nem tudtam tágítani. – Ki mesélt
rólam neked?
Ezek olyan információk voltak,
amit az interneten, vagy akárhol máshol nem lelhetett volna fel. Így az
egyetlen logikus és értelmes magyarázat az volt, hogy valakitől tudta meg ezeket a dolgokat. Valakitől, akit mindketten
ismerünk, valakitől, aki tisztában volt az életem olyan részleteivel, amivel
nem mindenki.
- Kyu Hyuntól?
Még ha csekély esélyt is láttam
rá, de elképzelhetőnek tartottam, hogy ez a nagy, testvéri viszály csak
átmeneti és alapvetően jóban vannak a srácok, így Kyu Hyun lehetett az
informátor.
- Ugyan! – horkant fel flegmán és ujjai megszorultak csuklóm körül. – Az a szemét, akkor sem mondana nekem
semmit, ha a halálomon lennék és könyörögnék neki!
- Jae Wan… - elborzadva, nagy
szemekkel néztem rá a szavai hallatán és ez neki is feltűnhetett, ugyanis
nekitaszított a falnak és szorosan nyomódott hozzám. Egy hang sem jött ki a
torkomon, csak megilletődve bámultam azokat a sötét íriszeket, amik a haragtól
csillogva mustráltak végig.
Ennyire rossz lenne a helyzet
mégiscsak a két testvér között? Ennyire gyűlölnék egymást, hogy egyből a
legrosszabbat feltételezik a másikról? Mégis mi állhatott ennek a hátterében?
Miért reagált úgy Jae Wan Kyu Hyun említésére, mintha sav marta volna végig a
torkát?
- Mondtam, hogy jobban preferálom
a Christ – sziszegte bele az arcomba és egy pillanatra tényleg elfogott a
félsz, hogy nem véletlenül próbált óvni az öccsétől Kyu Hyun…