17. Fejezet

Vonzalom

Biztosan ismeritek azt az érzést, mikor rájöttök, mekkora hibát követtetek el. Mikor legszívesebben a fejeteket vernétek a falba, hogy miért azt a döntést hoztátok, amit; az úton miért balra kanyarodtatok, mikor jobbra kellett volna; mikor a piros tabletta helyett a kéket kellett volna elfogadnotok vagy csak simán ráébredtek, hogy mekkora hülyeséget csináltatok. Nálam ez utóbbi állt fenn. De ekkor még nem sejtettem, milyen következményei lesznek egy aprócska válasznak, hogy egy hópihe akár egy lavinát is képes elindítani, amit már képtelenség megállítani.

De erről még fogalmam sem volt, mikor Kyu Hyun fekete szemeibe bámultam és belementem az alkuba, hogy én bizony el fogom vele hitetni, mennyire kívánom és akarom őt, cserébe pedig mesél nekem az öccséről, Jae Wanról. Nem is hangzik rosszul az ajánlat, nem igaz? Amúgy is meg kellene tennem a fotózás miatt, de hogy még pluszban Kyu Hyun hátterét is jobban megismerhetem, mégis mit veszíthettem volna vele?

- Akkor mindent bele, csillagom! – szólalt meg kihívón a fiú és ujjai még a ruha vastag rétegein keresztül is szinte forrónak tűntek.

Párszor mély levegőt vettem és próbáltam nyugodt maradni, hogy az ilyen apróságok ne vonják el a figyelmem a feladatról. Méghozzá arról, hogy ez egy munka és nem a fiúval történt fogadásunk a lényeg. Ez csak egy mellékes dolog, amivel annyira nem kell törődnöm, mert nem ez a fontos jelen pillanatban. Most arra kellett koncentrálnom, hogy mind Hye Bin, mind pedig Ji Heon elégedett legyen a teljesítményemmel.

Kyu Hyun közelebb húzott magához, de a kezeim kettőnk között voltak, egyenesen a fiú mellkasára simult a tenyerem, és minden egyes lélegzetvételét éreztem az ujjaim alatt. Aztán végre ránéztem és próbáltam a legkacérabb tekintetem elővenni, de valahogy minden gondolatom szertefoszlott, ahogy a fiú szemébe néztem. Teljes képszakadás…

- Ha ezt így folytatod, akkor esélytelen, hogy bármit is megtudj Jae Wanról – lehelte Kyu Hyun és láttam az arrogáns fényt megvillanni a szemében, mire beharaptam az ajkam, hogy ne mondjam ki az első dolgot, ami eszembe jut és ami valószínűleg nem lett volna túl szép. – Még az is szexisebb, hogy dühös vagy, mint az előbbi.

Fúúú! Ezt még megbánod, Kyu Hyun! – fújtam fel magam mérgesen. – Fenébe a feladattal, megnyerem ezt a hülye fogadást és akkor meg kell eredjen a nyelved, különben neked annyi!

Ebben a pillanatban pedig a korábbi számot (ha jól figyeltem, akkor Xia Junsu egyik dala volt), felváltotta egy másik. Stellartól a Marionette szólalt meg, azaz Báb című daluk, ami egy hitetlenkedő mosolyt csalt az arcomra. Ismertem a dalt és rá kellett jönnöm, volt egy kis irónia a helyzetben, hogy éppen ez a szám csendült fel. Nem egészen, de volt hasonlóság a szövegben és a Kyu Hyunnal való kapcsolatomban. El akartam felejteni őt, hogy végre minden tekintetben Se Jooval lehessek, mind szívvel, mind lélekben, de mégsem voltam rá képes. Még nem tartottam ott, hogy kiverjem a fejemből ezt a fiút és kitöröljek mindent a szívemből, ami rá emlékeztetett.

De ez most nem is lényeges! Csak összpontosíts arra, hogy megnyerd ezt az idióta fogadást ezzel az idióta sráccal szemben, ebben az idióta helyzetben!

Egy kis helyet alakítottam ki a testünk között, és körbepillantottam, hogy milyen helyszín és beállás lenne megfelelő a Kyu Hyunnal közös képeinkhez. A kanapé még mindig ott hevert a kifeszített vászon előtt, ami adott egy ötletet.

Kiszabadultam a fiú karjai közül és a csuklójánál fogva húztam magam után a bútor felé, ahova leültettem és lehuppantam mellé, vigyázva, hogy a ruhám ne gyűrődjön össze. Közben már talán ő is rájöhetett miféle ötlet fogalmazódott meg bennem, mert egyből felém fordult a felső testével és az egyik karját a kanapé háttámlájára helyezte.

Most pedig jöjjön a neheze! Kissé remegő kézzel, de az egyikkel átkaroltam a nyakát, a másikat pedig a mellkasára helyeztem, mintha éppen el akarnám magamtól tolni. Egyből vette a célzást és a nyakát megfeszítve hajolt előrébb, alig pár centire az arcomtól. Ezúttal próbáltam nem törődni elakadó lélegzetemmel, inkább az arckifejezésem kontrollálására ügyeltem. Az állam kicsit lejjebb hajtottam a mellkasom felé, ajkaimat enyhén szétnyitottam és szemeimet a fiúra emeltem, aki éppen arra készült, hogy „megcsókoljon”. Igyekeztem minden félelmet és aggodalmat eltüntetni a szívemből, hogy csak a fiúra összpontosítsak és beleéljem magam a szerepbe. Aztán eljutott a tudatomig a háttérben szóló zene és arra irányítottam minden figyelmemet, hátha úgy könnyebb lesz.

Nem tudlak elfeledni valahogy?

Miért vagyok ennyire buta?

Ne hívj fel, csak hamis reményeket keltesz bennem,

Hiszen úgysem jössz el, egyszerűen csak engedj el!

Ne fuss hozzám megszokásból és ne játszadozz velem,

Hiszen te mondtad, hogy már vége, akkor mégis minek...

Kyu Hyunt sem kellett félteni a szerepével kapcsolatban, nagyon is jól mondta, ez hozzá illő karakter volt. Azt a kezét, ami nem a háttámlán pihent, a csípőmre helyezte és megfogva azt, jobban maga felé fordított, elérve, hogy majdnem összeérjen az orrunk. De forró lehelete így is égette a bőröm és mámorító illata megint eljutott az orromba, ingerelve minden idegszálamat.

Valahogy egyre kevésbé sikerült már fókuszálni a feladatra és akaratom ellenére azt éreztem, hogy kezdem elveszíteni az irányítást a helyzet felett. A szívem a torkomba ugrott, és egyre gyorsabb tempóban pumpálta a vért az ereimbe, aminek hatására az arcom már erősen rózsaszínes árnyalatban játszott, ezt pedig úgy látszik, Kyu Hyunnak szándékában állt tetézni.

Ugyanis egyszer csak azon kaptam, hogy egyre jobban közeledik, karjaival szorosan tart, de közben valahogy mégsem fogy köztünk a távolság. A következő pillanatban pedig már a kanapén feküdtem, fejem a párnázott karfán pihent és a fiú fölém tornyosulva nézett le rám.

- Remek ötlet, Kyu Hyun! – kiáltott fel örömtelien Hye Bin, mire megzavarodva pillantottam a nőre. Egyrészt már megint csak Kyu Hyunra koncentráltam, így ismét meglepetésként ért, hogy nem vagyunk egyedül a fiúval, másrészt pedig: hogy lehetne már ez remek ötlet?! – Ez már sokkal inkább profihoz méltó viselkedés! Ne mozduljon egyikőtök se, a stylistok és sminkesek beigazítanak mindent a megfelelő pozícióba, aztán folytatjuk a fotózást!

Hangosan fújtam ki a levegőt, és mikor találkozott a tekintetem a fiúéval, egyből el is kellett kapnom. Ugyanis ez az önelégült, olyan élvezettel nézett végig rajtam, hogy nem bírtam állni a pillantását. Annyira látszott rajta, hogy gyönyörködik a zavaromban és hogy ilyen kínos helyzetbe hozhat, hogy kedvem támadt lelökni magamról a földre, de nem akartam Hye Bint felidegesíteni vele, így csak nyugodtan tűrtem, hogy a ruhámat és a hajamat rendbe szedjék, akárcsak Kyu Hyunét.

Ez a kisebb szünet éppen arra volt elég, hogy egy szusszanásnyira visszanyerjem a hidegvérem, de ez a három perc úgy, hogy Kyu Hyun a fél testével hozzám simul, még így is kihívásnak számított. Annyit sikerült elérnem legalább, hogy a fejem kicsit kitisztuljon és ne csak a fiú fekete szemeire tudjak koncentrálni. De amint az emberek eltűntek mellőlünk és ismét miénk lett a terep, ez a nyugalom azon nyomban elszállt.

Olyan borzalmas vagy, megint csak fájdalmat okozol,

Fikarcnyit sem változtál, de én sem,

Még mindig hatással van rám a bizonytalanságod,

Mondd csak, ez szórakoztató neked?

Nézz csak rám, egy szomorú báb drótokkal kikötözve!

Nézd, még mindig te irányítasz!

Nehéz elvágni ezeket az erős érzéseket,

Még mindig a markodban tartasz,

Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Kyu Hyun nem azon volt, hogy higgadt tudjak maradni, éppen ellenkezőleg, mintha az lett volna a célja, hogy elveszítsem a fejem. Ugyanis ahogy eltűntek a közelünkből, még inkább rám feküdt, de az egyik kezével tartotta magát, így meg sem éreztem a súlyát. A másik keze viszont az arcomra csúszott és az egyik tincsemet a fülem mögé tűrte, mire még inkább vörös arccal néztem fel rá.

Viszont ezúttal valami megváltozott a tekintetében. Eddig inkább csak a kíváncsiságot láttam bennük, hogy mihez szeretnék kezdeni a fogadásunk megnyerése érdekében, illetve hogy mennyire szórakoztatja a próbálkozásom. De most azok a végtelennek tűnő fekete szemek vágyról és kéjről árulkodtak. Olyan észveszejtően mélyek voltak, hogy azt hittem, ha egyszer magukba szippantanak, akkor soha nem eresztenek majd. Ritkán pislogott, mert egész végig rajtam tartotta a szemét, mintha attól félne, ha még egyszer lehunyja a szemét, akkor talán örökre eltűnök és elveszít.

Nem tudlak elfeledni valahogy?

Miért vagyok ennyire buta?

Nem tudlak elfeledni valahogy?

Még mindig a markodban tartasz,

Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Egyszer elég volt, képtelen vagyok rá újra,

Tűnj el az életemből, kérlek.

Mikor már azt hiszem, végre túl vagyok rajtad,

Miért bukkansz fel és hergelsz fel?

Előtte egyszer belém szúrsz, majd úgyis elhagysz.

Nem szeretlek, de gyűlöllek,

Fikarcnyit sem változtál, de én sem,

Ha hozzám érsz, elviselem,

Mondd csak, ez szórakoztató neked?

Kyu Hyun kínzóan lassan kezdett el közeledni, ajkai enyhén szétnyíltak, akárcsak az enyémek, hogy még több oxigént tudjak a tüdőmbe juttatni, mert még szapora légzésem sem tudta valahogy kielégíteni a szükségleteimet. Észre sem vettem, de az egyik kezem a felkarjára simult, mintha még közelebb akarnám húzni. De semmi szükség nem volt rá, mert magától folytatta útját felém, mint egy mágnes, ami igazán erős ellenállásba ütközött, de mégis rendíthetetlenül meg akarja találni a párját, amihez a leginkább vonzódik.

Végül megállt, mielőtt elérte volna a célját, Kyu Hyun megállt, mielőtt ajkai az enyémhez értek volna. Éreztem tűzforró és perzselő leheletét a számon, fekete íriszei pedig el akartak nyelni, hogy az övé legyek, és csakis az övé. Hosszú szempillái alól nézett le rám és mintha várt volna valamire, de nem tudtam rájönni mire. De jelen pillanatban még azt sem tudtam volna megmondani, mennyi egyszer egy. A józan eszem cserbenhagyott, amint Kyu Hyun fekete szemei térdre kényszerítették és fehér zászlót lengetve megadta magát.

Csak ónix tekintete, telt ajkai és bódító kölnije jutott el a tudatomig, minden egyes gondolatom ezek körül forgott és nem tudtam tőlük szabadulni, még ha akartam is volna. Egy olyan érzés kezdett rajtam eluralkodni, ami olyan réginek és mégis olyan ismerősnek tűnt. Utoljára akkor éreztem ehhez hasonlót, mikor a srácok visszajöttek Japánból és Kyu Hyunnal a zebránál álldogáltunk az esőben. A hevesen dobogó szívem a mellkasomban, az egyre inkább lihegéssé vált lélegzésem, a forróság, ami átjárta az egész testem, egy dologra sarkallt.

Nézz csak rám, egy szomorú báb drótokkal kikötözve!

Nézd, még mindig te irányítasz!

Nehéz elvágni ezeket az erős érzéseket,

Még mindig a markodban tartasz,

Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Mindent ki akarok törölni,

Miért nem tudok szabadulni?

Túlságosan kényelmes lenne?

Minél inkább küzdök ellene,

Annál jobban belegabalyodok.

Még mindig a markodban tartasz,

Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

De mielőtt megtehettem volna ezt a lépést, vagy egyáltalán eszembe jutott volna, hogy megtegyem, Kyu Hyun gyorsabb volt. Ujjai a nyakamra kúsztak, az érintésébe beleremegtem, ő maga pedig a nyakamhoz hajolt. Arca súrolta az enyémet, lélegzete égette a bőröm, meglepett a hirtelen mozdulata, de az még inkább, mikor az ajkait a nyakam tövénél megéreztem.

Nem tudom, hogy ösztönös volt-e, vagy Kyu Hyun idézte valahogy elő, de a fejem hátravetettem, a levegő kiszaladt a számon, a szemeim elkerekedtek megdöbbenésemben, miközben a fiú ajkai érzékeny bőrömet kóstolgatták.

Keze, ami eddig a nyakamon pihent, egyre lejjebb csúszott, és a derekamnál állt meg az oldalamnál, ahol ujjai gyengéden megszorítottak, aminek hatására a hátam homorú ívben megfeszült. Az agyamat elöntötte a vörös köd, ujjaim erősen belekapaszkodtak zakójának ujjába, amit eddig csak finoman fogtak.

Ez a fiú képes volt az őrületbe kergetni, addig hajszolt, mígnem tényleg teljesen elveszítettem az eszem. Az ajkamba haraptam, hátha a fájdalom kicsit észhez térít, de ez a plusz inger a szervezetemre villámcsapásszerű hatással volt.

Nézz rám, összetörve egy baba,

Miattad megtépázva a fájdalomtól,

Nézd, még mindig te irányítasz!

Mély sebeim immár gyógyíthatatlanok,

Még mindig a markodban tartasz,

Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb!

Nem tudlak elfeledni valahogy?

Miért vagyok ennyire buta?

Nem tudlak elfeledni valahogy?

Még mindig a markodban tartasz,

Én vagyok a-a-a-a-a-a-a-az a báb![1]

Kyu Hyun ajkai tovább kúsztak a nyakam tövétől egyre lejjebb, a mellkasom felé. Puha, meleg és édes volt az összes apró csók, amit a bőrömre lehelt. Így behunyva a szemem élveztem mindegyiket, és még azzal sem törődtem, hogy a szívem ott dörömböl a bordáimon, amivel valószínűleg a fiú is pontosan tisztában volt.

Mikor elemelkedett rólam, akkor fellélegezve ernyedtem el a karjai között és még mindig lihegve próbálkoztam összeszedni magam.

- Ha Na? – súgta halkan a fiú, mire még a fáradságot sem vettem, hogy kinyissam a szemem. Jól esett így feküdni és várni, hogy a szívem végre ne akarjon kiugrani a helyéről.

- Hm?

- Már végeztünk.

- Hm.

- Elengednél?

Erre viszont kipattantak a szemeim és értetlenül néztem fel rá. Miről beszél?

Követtem a pillantását a karjára, ahol az ujjaim még mindig görcsösen szorították a zakóját, de valahogy a fejemben uralkodó óriási kavalkád miatt, nem tudtam összerakni a dolgokat.

„Már végeztünk.” „Elengednél?”

Az a perverz és beképzelt vigyor térített észhez, amit rám vetett. Az a mosoly felkattintotta a villanykapcsolót a fejemben és végre világosságot hozott magával. Abban a pillanatban pedig úgy eresztettem el a fiút, mintha izzó parázshoz értem volna. Kyu Hyunnak nem kellett kétszer mondani, hogy szálljon le rólam, valószínűleg megtette a hatását a rémült tekintetem és remegő ajkaim.

Mi a fenét műveltem?! Mégis mi ütött belém?!

Azzal eddig is tisztában voltam, hogy hajlamos vagyok valahogy kizárni a külvilágot, mikor Kyu Hyunnal beszélgetek, de hogy teljesen elfelejtkezzek mindenről és mindenkiről, azért az ritkaság számba ment. Főleg egy olyan helyzetben, ahol majdhogynem egymásra mászunk! Mindenki szeme láttára hagytam Kyu Hyunnak, hogy így érjen hozzám, hogy csókolgasson! Uram atyám! Nekem annyi, nekem lőttek! Eddig tartott volna a nagy pályafutásom gyakornokként? Azok után, amit Kyu Hyunnal műveltem, búcsút mondhattam az állásomnak. Mégis kinek kellett volna egy ilyen lány, aki a fotózás kellős közepén rámászik a munkatársára? Mit fognak ehhez szólni az alkalmazottak, Hye Bin, Sung Chan vagy Ji Heon?! És legfőképpen Se Joo…

Felültem a kanapén, de a tekintetemet nem mertem felemelni, még nyelni is alig tudtam. Szinte fuldokoltam a bűntudattól és remegtek a kezeim az idegességtől. Féltem, hogy ha megpillantom Se Joot, odarohanok hozzá és egyből nekiállok magyarázkodni, anélkül hogy tekintettel lettem volna bárkire is körülöttünk.

- Oh, Ha Na! – szólított meg hangosan Kyu Hyun, mintha csak most jutott volna eszébe valami fontos, mire felé kaptam a fejem. A fiú megigazította az ingét, miközben egy pajkos mosolyt vetett rám. – Nyertél.

Ezzel pedig ott is hagyott és elsétált a többiekhez, akik nagyban beszélgettek már a képekről a számítógép előtt. Hogy nyertem? Ez most a legkevésbé sem érdekelt! Jobban aggasztott minden más jelenleg, mint hogy örüljek egy olyan apróságnak, hogy megnyertem a fogadást.

Már most azt kívántam, bárcsak bele se mentem volna ebbe az egészbe! Ott hibáztam, hogy nem kellett volna törődnöm Kyu Hyunnal. Nem kellett volna ennyire érdekelnie a Jae Wannal való kapcsolata, nem kellett volna kapnom az alkalmon, nem kellett volna ennyire elcsábulnom az ajánlata hallatán. Ezt baromira elcsesztem!

- Nem jössz megnézni a képeket te is, Ha Na? – érdeklődött furcsállóan Min Soo, mire összerezzentem a hangjára és valószínűleg úgy bámulhattam rá, mint egy gyilkosságon tetten ért bűnöző. Csak bólintottam egyet, mert nem bíztam a hangomban és odasétáltunk Ji Heon mellé, aki éppen nagyban magyarázott valamit.

- … éppen ezt mondom én is! – nevetett fel, aztán észrevett engem is és még szélesebb lett a vigyora. – Ha Na, ezt meg hogy csináltad?!

- M-mit? – dadogtam kissé megriadva, még a karomat is védekezően keresztbe fontam magam előtt. Odalépett mögém, ami még váratlanabbul ért és a hajamban kezdett el matatni, majd egyszer csak azt éreztem, hogy a maszk szorítása enyhül, végül lecsúszik az arcomról, amit ha nem fogok meg, akkor a földön landol.

- Így kényelmesebb lesz beszélgetni, hogy rendesen látom az arcodat – mosolygott rám bátorítóan, mikor ismét feltűnt velem szemben. – Lehengerlő alakítást nyújtottatok Kyu Hyunnal!

- Tessék?! – kerekedtek el a szemeim, alig hittem a füleimnek. Hamarabb számítottam volna valamiféle számonkérésre, mint dicséretre! De ahogy jobban körbenéztem, többségben voltak azok, akik hitetlenkedő pillantásokat vetettek rám és sehol nem volt egy elítélő szempár sem.

Ekkor tűnt fel az is, hogy Se Joo sehol sem volt. Nem állt azok között, akik a számítógép előtt gyülekeztek, így a tekintetem egyből a helyiséget kezdte el pásztázni, hátha meglátom valahol. De nem rejtőzött egyik ruhaállvány, vagy díszlet mögött sem. Hova tűnhetett? Egyre rosszabb érzésem támadt az egésszel kapcsolatban, és egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy beszéljek vele. De mégis mivel szándékoztam volna előhozakodni?!

- Meg kell mondjam, rettenetesen aggódtam az elején, mikor annyira nem tudtatok magatokkal mit kezdeni, de aztán bumm! – vágott bele egyik tenyerébe az öklével, mire ugrottam egyet. – Mintha varázsütésre megváltozott volna a légkör és addig csak szórakoztatok volna!

- Talán megtette a hatását, hogy Hye Bin úgy rájuk ripakodott – jegyezte meg Sung Chan a többiek örömére, habár láttam rajta, hogy egyáltalán nem elégedett. A szemei nem mosolyogtak együtt a szájával, hanem valamiféle aggodalmat láttam bennük, amitől görcsbe rándult a gyomrom. El is felejtettem, hogy ő bizony tanúja volt a zebrás incidensnek és most már másodjára kellett végignéznie, hogy Kyu Hyunnal ilyen helyzetbe kerülünk. Tudta, hogy nem közömbös számomra, akármennyire is próbáltam annak idején tagadni a dolgot.

Így féltem, hogy esetleg megpróbál beszélni velem a korábbi jelenetről, talán figyelmeztetne ismét, hogy vigyázzak Kyu Hyunnal vagy éppenséggel megkérne, hogy maradjak távol tőle. Végül is, Yoon Tae Won fia volt, nem tudhattam, pontosan hogyan gondolkozik a bátyám és előrébb helyezné-e a boldogságomat, mint a STAND UP karrierjét. Még ha ő maga is mondta, hogy támogat mindenben, nem tudtam, mennyire terjed ki ez az ilyen világrengető eseményekre, mint hogy az egyik alkalmazottal járok. Na, nem mintha ennek bármi köze lenne Kyu Hyunhoz (vagyis nagyon igyekszem, hogy ne legyen!), de Se Joohoz már annál inkább. Ugyanis Kyu Hyunnal ellentétben, vele jártam és szerettem is. Vagyis reméltem, hogy még mindig igaz volt mindkét állítás…

- Ha tudom, hogy ilyen hatást érek el vele, akkor hamarabb megtettem volna! – felelte Hye Bin és az ő arcán is egy derűs mosoly csücsült, miközben visszarángatott a gondolataim közül a jelenbe. De még pár másodpercbe beletelt, mire felfogtam, hogy miről is van szó.

- Azt mondják, hogy jók voltunk? – tettem fel a bátortalan kérdést a rendező és a fotós között váltogatva a tekintetem. Mondjuk, hogy a képek szempontjából jók voltunk, nem zárja ki azt, hogy a viselkedésünk elrettentő és elítélendő is volt egyben. Hiszen ha látszott, hogy nem csupán színészkedés folyt a kanapén, hanem az egész valós volt a részemről, akkor igencsak bajban vagyok, így változtattam a kérdésemen. – Azt mondják, hogy nem volt semmi gond?

- Viccelsz, kedvesem?! – nézett rám csodálkozva a férfi. – A legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve mind a te munkáddal, mind Kyu Hyunéval. Mondjuk őt nem is féltettem ebből a szempontból.

Rávetett a fiúra egy félmosolyt, amit Kyu Hyun azonnal viszonzott is, majd egyet rám kacsintott, de én csak elkaptam róla a tekintetem. Nem bírtam most a szemébe nézni és ezzel viccelődni.

- Azért azt hozzátenném, Ha Na nem végzett volna ilyen kitűnő munkát, ha nem Kyu Hyun a partnere – fűzte tovább a szót Hye Bin, miközben a kameráját szedte darabokra, mivel úgy látszott befejeztük mára a feladatainkat.

- Ezt hogy érti? – érdeklődtem, mert majd megölt a kíváncsiság a kijelentését illetően. Mit jelentsen az, hogy ha nem Kyu Hyunnal csinálom a képeket, akkor nem lettünk volna ilyen jók?

- Tehetséges vagy, Ha Na, és idővel remek modell válhat belőled, ha esetleg amellett döntenél – emelte rám barna szemeit a nő és megállt egy pillanatra, hogy nyugodtan elmondhassa a véleményét. – De ezt a fotózást határozottan Kyu Hyun irányította. Akárcsak téged. Remekül kihozta belőled azt, ami ott lappangott és csak egy kis ösztönzésre várt, hogy kitörhessen.

Ha nagyon akartam, akkor ezt kétféleképpen is érthettem, és az eszem azt hajtogatta, hogy csak az egyik igaz, és ragaszkodjak ahhoz, a másikat meg zárjam egy kis ládikóba, a kulcsot pedig hajítsam az óceánba, ahol soha nem lelhetek rá.

Az első változat egész kellemesnek tűnt, ezért is húzott inkább efelé a szívem. Lényegében, ahogy Hye Bin is mondta, tehetséges vagyok a modellkedésben, és van bennem potenciál, hogy később sokra vigyem ebben a szakmában. De mivel még kezdő vagyok és az első munkám is volt egyben, kellett egy olyan tapasztalt valaki, mint Kyu Hyun, hogy kihozza belőlem a legjobbat. Megmutassa, éreztesse azt, amivel a legjobban alakíthatom a szerepet és az ő irányításának hatására sikerült ilyen remekül a fotózás.

A második változat már kevésbé volt tetszetős, és emiatt ettől szinte irtóztam is. Mert ez a verzió nem a munkámra és teljesítményemre vonatkozott, sokkalta inkább rám és az érzéseimre. Mert eszerint a lehetőség szerint voltak olyan érzéseim Kyu Hyun iránt, amik mélyen lappangtak és a fiú elérte, hogy felébredjenek bennem. Az érintése, a tekintete mind egy-egy impulzus volt, amely apró lökésekként hatottak rám, egyre közelebb taszítva a szikla pereméhez, majd mikor nem figyeltem eléggé, megcsúsztam és a mélybe zuhantam, szabadjára engedve mindent, amit eddig a szívem mélyére próbáltam zárni.

Tudtam, hogy mindkettőben volt igazság, hiszen Kyu Hyun értett a munkájához és profi volt a maga nemében, de azt sem tagadhattam tovább, hogy semleges számomra. De míg az egyikből semmi károm nem származhatott, a másik igenis nagy gondot tudott okozni. Az utóbbi miatt elveszíthettem azt a fiút, akit szerettem… Így nem volt kérdés melyikhez ragaszkodjak, melyik változat győzött és melyik landolt az óceán mélyén, örökre eltemetve.

- Igen, Kyu Hyun nagyszerű munkát végzett – bólintottam mosolyt erőltetve az arcomra. – Nélküle nem ment volna ilyen simán.

Égették a szavak a számat és valahogy fájt ez a hazugság, de nem láttam jobb kiutat ebből, minthogy eljátsszam az ártatlan kislányt és minél hamarabb elfelejtsem ezt a napot.

- Ugyan, Ha Na, még elpirulok! – nézett rám csábosan a fiú, mire többen felnevettek, de én csak a rendező felé fordultam és nem is törődtem vele.

- Elnézést, elmehetnék átöltözni? – legyeztem az arcom tettetve, hogy melegem van. – Eléggé kimelegedtem, és jó lenne megszabadulni ettől a hatalmas ruhától.

- Persze, menj csak! – bólogatott nagyban Ji Heon. – De ne felejtsd, utána közös ebéd!

- Remek… - morogtam az orrom alatt, mikor már elég messze és lehetőleg hallótávolságon kívül voltam a férfitól és a többiektől. Sóhajtva és megkönnyebbülten léptem be az öltözőbe, hogy végre megszabaduljak ettől a nehéz ruhától, kontaktlencsétől (amitől már fájt a szemem is), sminktől és legfőképpen a magas sarkútól.

De amint beléptem a helyiségbe, elakadt a lélegzetem és a kezemből is kiejtettem a maszkot hirtelenjében.

- Jaj, s-sajnálom, b-bocsi! – makogtam zavarban és hátat fordítottam, hogy ne lássak semmit se. Ugyanis Se Joo éppen félmeztelenül álldogált az öltöző közepén és csodálatos látványt nyújtott, ahogy az izmai megfeszültek minden egyes mozdulatára - én, ostoba, pedig elfordultam. Az arcomat elöntötte a pír és éppen kimentem volna, mikor megszólalt.

- Maradj csak, mindjárt végzek!

Így hát a számat rágcsálva álltam meg és csuktam be az ajtót, majd végül úgy döntöttem, hogy ha már marasztalt, akkor látni is akarom azt, amit az előbb csak egy pillanatra vehettem szemügyre. De mire megfordultam, addigra már egy fehér pólóban feszített és lemaradtam a főattrakcióról. A majdnem tíz év alatt, aligha ötször-hatszor láttam félmeztelenül, vagy fürdőgatyában, és ezek is már elég régi élmények voltak. Így kicsit csalódott voltam, hogy ezúttal sem kaptam ebből többet, mint az eddigiek során.

De ahogy megláttam a fiú arcát, a gondolataim egyből más vágányra terelődtek. Eszembe jutatta, hogy jelenleg nem a flörtölésnek és ábrándozásnak van itt az ideje.

- Minden rendben? – érdeklődtem óvatosan és tudtam, hogy marhaság eleve a kérdésem, de ezerszer jobban esett tettetni a hülyét, mint egyből belevágni a közepébe. Igen, gyáva nyúl voltam, tudom. – Eltűntél az előbb és azt hittem, valami baj van.

Se Joo némán és kifejezéstelen arccal bámult rám, amitől gombóc kezdett növekedni a torkomban, megnehezítve a légzés műveletét. Úgy látszott, nevetségesen béna próbálkozás volt a részemről úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Aztán váratlanul elkezdett lépkedni felém, és erőnek erejével fogtam vissza magam, hogy ne hátráljak ennek hatására. Hiszen nem volt mitől félnem, ha Se Jooról volt szó, de mégis a szívem szinte ki akart robbanni a mellkasomból és a lábaim remegtek az idegességtől.

A fiú viszont megállt előttem és lehajolva felvette a földről a maszkomat, amit korábban leejtettem, és amiről mostanra teljesen megfeledkeztem. A kezei között forgatta és le sem vette róla a tekintetét.

- Tudod – szólalt meg hirtelen, de mégis halkan. -, már kicsit bánom, hogy beajánlottalak Ji Heonnak a munkára.

Úgy éreztem, mintha ezer tonnás súly nehezedne a mellkasomra és összenyom, ha nem vigyázok eléggé. Egyrészről fájt ezt hallanom a szájából, másrészről mégis igazat adtam neki. Mert tudtam, örült nekem, mikor végre ráleltem ismét az álmaimra, hogy ismét van egy célom, amit szeretnék megvalósítani. Így azok után, hogy tisztában volt vele, mennyit jelent számomra ez az egész, a szavai megbántottak és megsértettek. Viszont azt is tudtam, hogy teljesen jogosan dühös rám. Dühös rám és magára is, hogy itt kötöttünk ki. Féltékeny volt Kyu Hyunra és megint sikerült megsebeznem azzal, amit a fotózáson műveltem. Egyfolytában csak megbántottam és fájdalmat okoztam neki, amiért minden egyes alkalommal bocsánatot kellett kérnem.

- Se Joo, én… - kezdtem bele, de mielőtt folytathattam volna, megragadott a tarkómnál fogva és magához vont. Ajkai vadul és erősen tapadtak az enyémre. Nekinyomott az ajtónak és nekem feszült egész testével.

Nyelve feszítette a számat és utat tört magának, hogy újra találkozhasson az enyémmel, majd egy vad táncba kezdhessenek. Úgy csókolt, mintha attól félne, hogy ez lesz az utolsó, mintha amint elenged, eltűnnék és soha nem látna viszont. Különös érzés volt, egyszerre volt kellemetlen, mert nem voltam hozzászokva a fiútól ehhez az ádáz csókcsatához, másfelől pedig mégis belebizsergett a testem. Mégis volt benne valami izgató, amitől a testem kezdett felforrósodni és egyre jobban küszködtem a levegővétellel. Kezei végigcsúsztak a karomon, majd a derekamnál átölelve húzott magához a fiú, de közben el az ajtótól.

Elkezdett vezetni az ajtótól valamerre, amivel a legkevésbé sem törődtem, mivel az agyam nem tudott az érintésén és csókjain kívül semmi másra koncentrálni. Még az is kihívás volt, hogy a lábaim ne gabalyodjanak össze, nemhogy ilyen apróságokra figyeljek!

Egyszer csak a fenekem nekiütközött valaminek, amire felnyögtem, de Se Joo csak óvatosan a combjaim alá nyúlt és megemelt, ami váratlanul ért, de mégis engedtem neki. Felrakhatott az egyik asztalra, miközben jó pár dolgot levertünk, de ahelyett, hogy ennek egy csepp figyelmet is szántam volna, a karjaim inkább a fiú nyaka köré fonódtak. A mellkasom hevesen emelkedett fel-le, ahogy kapkodtam a levegőt, amikor csak lehetőségem adódott rá.

Se Joo a lábaim közé férkőzött, én pedig ösztönösen öleltem át a csípőjét, hogy még közelebb érezzem magamhoz. Kettőség uralkodott el rajtam, egyszerre kínosnak véltem, de mégis valahogy egy természetes reakció volt részemről. Bár a ruha alsó része kissé gátolt a mozgásban, de leküzdöttem az akadályokat és ismét a teljes figyelmemet a fiúnak szenteltem. Vagyis próbálkoztam vele, de az apróbb részletek kezdtek darabokra szedni és a koncentrációm is megtört.

Ahogy Se Joo erős karjai tartottak és keskeny derekamat fonták körbe, olyan érzéssel töltöttek el, mintha én lennék számára a legfontosabb a világon. A csókja időközben enyhült és már nem azzal a mohó és vad éhséggel falta az ajkaim, hanem ismét visszakaptam azt az édes és részegítő érzést, amitől elolvadtam, amikor csak egymásnak estünk. Nem volt olyan rossz a korábbi csók sem, de ezt sokkal jobban szerettem, sokkal inkább illett Se Joohoz, mint az előbbi viselkedése.

Végül megszakította a csókot, amiért majdnem rászóltam, hogy mit művel, de mikor puha szájával a fülem tövénél kezdett puszilgatni, minden ki nem mondott szavam bennragadt és szinte el is felejtkeztem róluk azon nyomban. Halk lihegésem és a ruhám anyagának susogása keveredett a tompa cuppogásokkal, ahogy Se Joo ajkai vándoroltak egyre lejjebb a nyakamon. A gödröcskénél a nyakam tövében elidőzött egy kicsit, majd haladt tovább a mellkasom felé. Viszont mikor már a ruha szegélyénél járt és a melleimet hintette be lágy csókokkal, miközben az ujjai a domborulataim környékén kalandoztak, akaratlanul is kiszaladt a számon a neve.

- Se Joo… – meg sem ismertem volna a hangom, ha nem tudom, hogy én szólaltam meg! Rekedtes, gyenge és megviselt volt, mintha több tíz kilométert futottam volna megállás és víz nélkül.

Váratlanul ért, mikor Se Joo felemelkedett rólam és abbahagyta a kényeztetésem, majd rám nézett. Talán azt hitte, hogy gond van és valami baj történt. Holott közel sem neveztem volna ezt bajnak, gondnak pedig semmiképpen sem. Bár az biztos, hogy a vörös arcom, pihegő lélegzetvételem és remegő gyomrom nem olyanról árulkodtak, amire büszke lehettem volna. Legalábbis nem egy öltöző asztalán ülve kellett volna ilyesminek előfordulnia. Az időzítés és a helyszínválasztás nem éppen volt a legtökéletesebb ahhoz, hogy megkívánjam Se Joot és heves csókolózásba kezdjünk.

- Remélem, soha nem fogod más nevét így kiejteni – suttogta a fiú és hideg zuhanyként ért a hangja, a tekintete és a szavai is. A hangja mély volt, de mégis valami szomorúság keveredett bele, amiben a harag egy apró szikráját véltem felfedezni. Éppen csak annyira, ami a helyzetében bőven érthető volt. A csokibarna szemei laposan pislogtak rám és bágyadtan figyelték minden rezdülésem. A szavai pedig mintha végigkaristolták volna a szívem minden egyes négyzetcentiméterét, amivel ráébresztettek, hogy igenis van mit megbánnom, és hogy nem helyes csak így élvezni a fiú társaságát és érintését.

- Se Joo, én sajnálom, ami történt – ziháltam félve és remegő hanggal, mert még mindig nem hevertem ki az előbbi csókunk hatását. Idegesen megnyaltam az ajkaim és a nyakán lévő kezeim is inkább az ölembe ejtettem. Nem éreztem helyesnek egy ilyen szituációban ölelgetni őt. – Nem kellett volna ezt az egészet lásd. Nem akartalak megbántani!

- Akkor miért csináltad? – kérdezte érzelemmentesen. Nem számon kérő volt, tényleg érdekelte a válaszom a kérdésére, mégis megakadtam egy pillanatra, mielőtt feleltem neki.

- Ez volt a feladatom – feleltem értetlenül és zavartan pislogtam rá. Kezeit lecsúsztatta rólam és a combjaim mellett támaszkodott meg az asztal lapján, miközben végig engem figyelt.

- A feladatod? Tényleg csak ennyi volt, Ha Na? – billentette oldalra a fejét, nekem pedig hatalmasat kellett nyelnem és még a szemeim is lesütöttem, mert nem bírtam állni a tekintetét. Pontosan tudtam, hogy mire célozgat és ez nagyon nem tetszett. De mégsem tudtam, mit kellene erre mondanom. Mégis mit mondhatnék, amitől jobb lenne a helyzet? Talán csak bele kéne törődnöm, hogy ezúttal nincsen semmi mentségem arra, ami történt?

- Igazad van – emeltem rá a pillantásom és alig lehetett érteni, mit mondtam, így köszörültem a torkomon egyet, majd úgy folytattam. – Nem csak ennyi volt, és ezzel te is tisztában vagy.

Valami hirtelen megváltozott bennem egyik pillanatról a másikra, ami Se Joot is legalább annyira meglepte, mint engem. Váratlanul ért mindkettőnket az őszinteségem és hogy ilyen nyíltan kijelentettem, hogy közel sem olyan egyszerűek a dolgok, mint amilyennek legszívesebben beállítottam volna.

- Tudod jól, hogy Kyu Hyun nem közömbös számomra – folytattam és csak erővel tudtam rákényszeríteni magam, hogy továbbra is tartsam a szemkontaktust Se Jooval. Nem akartam, hogy bármi félreértés is legyen közöttünk, így inkább kimondtam mindent, amit ki kellett, hogy a későbbiek során ne bánjam meg. Főleg ha a fiúnak elege lenne belőlem, és szakítani akarna. – Tudtad ezt mikor járni kezdtünk, és elfogadtad. Emellett pedig természetesen megértem, hogy ez számodra milyen érzés, de hidd el, hogy igyekszem! Megpróbálom elfelejteni minden egyes érzésemet iránta, hogy ne kelljen folyton azt látnom, hogy megbántalak. De ez nem megy olyan egyszerűen, hiszen csak alig egy hete járunk! Szükségem van még egy kis időre!

A magyarázkodásom még az én fülemnek is szinte égető hazugságnak és fájdalmasan csak kifogások armadájának tűnt. Nem csodálkoztam volna, ha Se Joo most azonnal faképnél hagyna és soha többé nem látnám a barátom szerepében tetszelegni.

- Kedvelem őt egy bizonyos szinten – valahogy képtelen voltam leállni, csak ömlöttek belőlem a szavak, mert a fiú pont ellenkezőleg viselkedett, csendben és elgondolkozva nézett rám. – Kedvelem, de az közel sincs ahhoz, amit irántad érzek, Se Joo. Az, amit iránta érzek, az… az… - megakadtam, mert nem tudtam, hogyan folytathatnám. Mit is érzek akkor, mikor Kyu Hyunnal vagyok? Milyen gondolatok fordulnak meg a fejemben, mikor a közelében vagyok? Mit vált ki belőlem, ha ránézek, ha hozzám ér és ha együtt vagyunk? - … az csak vonzalom!

Ahogy kimondtam, ami először eszembe jutott, egy részem határozottan tiltakozott ellene, de elhallgattattam és elzártam mélyen, mielőtt rájöhettem volna az okára, miért is volt annyira hevesen ellene a kijelentésemnek.

- Vonzalom? – ráncolta a szemöldökét és éreztem, hogy nem igazán hisz ebben. Kétségeket és bizonytalanságot láttam barna íriszeiben megcsillanni, hangjából pedig kihallottam, hogy fenntartásokkal kezeli az állításomat.

- Igen, csupán fizikai vonzalom – bólintottam egyet, mert ahogy végiggondoltam az előbbi kérdéseimre adott lehetséges válaszaim, rájöttem, hogy ez mindegyikre tökéletesen illett. Ugyanis amikor Kyu Hyunnal voltam, akkor egyfajta vonzalmat éreztem iránta, amit képtelen voltam eddig behatárolni. Miközben a közelében voltam, mindig csak azokra a fekete szemekre tudtam koncentrálni; ha ránéztem, egyfolytában helyesnek és szexinek találtam; ha hozzám ért, akkor kirázott a hideg az érintése nyomán. Ha együtt voltunk, folyton meg akartam érinteni, közel lenni hozzá, megcsókolni vagy éppen fordítva, azt akartam, hogy ő tegye ezt meg. Ennek pedig egyetlen egy logikus oka lehetett, méghozzá az, hogy csupán fizikai vonzalmat éreztem iránta.

Legalábbis ehhez a verzióhoz kellett ragaszkodnom mostantól. Nem gondolhattam mélyebben bele, nem kereshettem rá ennél pontosabb és egyértelműbb választ. Nem engedhettem meg, hogy jobban beleássam magam, mert féltem, hogy esetleg ennél egy sokkal kellemetlenebb lehetőségre bukkanok a sötét és feltérképezetlen terepen, ahova nem mertem bemerészkedni az agyam egy eldugott zugában.

- Semmi több, csupán vonzalom – ismételtem meg a biztonság kedvéért. Sőt ha kellett volna, akkor minden este elmondtam volna magamnak ezerszer, ha ettől igazzá válik! Ha létezett volna bármilyen módszer, hogy egy hazugságból igazságot varázsoljak, hát bármire képes lettem volna érte.

Ugyanis soha többet nem akartam ilyen helyzetbe kerülni Se Joo előtt. Nem fogom megbántani még egyszer, bármilyen ára is legyen, ez soha többet nem fordulhat elő! Ha kell, legközelebb mikor ilyesmi adódik, egyenesen Kyu Hyun szemébe fogom mondani az igazságot, hogy szeretem Se Joot és hagyjon békén!

- Ha Na, te is tudod, hogy ez nem ig…

- De igen! – szakítottam félbe a fiút, aki csak sóhajtva kezdett bele a cáfolatba, amit hajlandó sem voltam meghallgatni. Nem akartam hallani tőle, hogy csak hazudok magamnak, hogy csak áltatom magam a korábbi kijelentésemmel, mert ezzel én is pontosan tisztában voltam. Mégis reménykedtem benne, hogy elmondhatom majd egy idő után, hogy ez valóban igaz, így addig csak ragaszkodnom kellett ehhez a változathoz a történtekről. – Kérlek…

Szánalmasan könyörgőre sikerült ez az utóbbi és tudtam, olyan átlátszóan viselkedem, hogy Se Joonak még csak meg sem kell erőltetnie magát, hogy rájöjjön, mi megy végbe bennem. Így csak még jobban fájt, mikor beletörődve, némán lehajtotta a fejét, mutatva, hogy nem fog tovább ellenkezni, ha ezt szeretném.

- Köszönöm! – búgtam halkan és bátortalanul nyúltam a keze után, hogy megfoghassam. Kissé tartottam attól, hogy elhúzódik tőlem, vagy éppenséggel nem enged nekem, de egyik sem történt meg, így hálásan szorítottam össze az összekulcsolódó ujjainkat. Még egy gyenge mosolyt is küldtem felé, biztatva, hogy minden rendben lesz mostantól.

- Lenne még egy kérdésem – nézte a kezünket Se Joo és még mindig olyan furcsának találtam a hangját, de igyekeztem ezen túllépni. – Miről beszéltetek Kyu Hyunnal, mielőtt elkezdődött volna a fotózásotok?

- Mikor? – fogalmam sem volt, mire gondolhatott a fiú. Vagyis jobban mondva volt egy tippem, de ha valóban arra célozgatott, akkor már réges-rég szakított volna velem… (Nem nehéz kitalálni, hogy az öltözős incidensre gondolok Kyu Hyunnal.)

- Mielőtt Hye Bin ki nem akadt rátok – pontosított a kérdésén készségesen.

- Hogy az! – eszembe jutott, milyen beszélgetés zajlott le akkor és rájöttem, hogy Se Joo olyasmire tapintott rá, ami megint csak feszültséget szülhet kettőnk között. – Nem mondhatom el…

Egyből az ajkamba haraptam és szorongva néztem fel a fiúra, akinek a szemöldöke egyből a homloka közepére ugrott, amint felfogta, mit is mondtam.

- De kérlek, hidd el nekem, hogy semmi komoly! Semmi köze hozzám, vagy akár hozzánk! – hallottam, hogy túlságosan is ijedt és kétségbeesett a hangom, ami csak még inkább gyanús lehetett. De egyszerűen nem mondhattam el neki, hogy Jae Wanról folyt köztünk a szó azokban a percekben. – Megígértem Kyu Hyunnak, hogy nem mondom el senkinek és nem akarom megszegni a neki tett ígéretemet. Tudom, hogy hangozhat ez most számodra, de bízz bennem! Semmi olyanról nem beszéltünk, aminek köze lenne hozzánk. Ez az ő személyes ügye és kifejezetten megkért, hogy senkinek se említsem.

Kérdőn és szinte pattanásig feszült idegekkel néztem, hogy fogadja Se Joo a kérésem. Annyira féltem, hogy most fogja bedobni a törölközőt és itt hagy! Minden rezdülését követtem a tekintetemmel és szinte csüngtem az ajkain, ahogy vártam a válaszát.

- Ha Na… – kezdett bele, de nem nézett rám, hanem a vállamnál bámult valamit mereven. Nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy az izmok a nyakán és az állkapcsán tisztán kivehetőek voltak, ahogy összeszorította a fogait. De végül csak megsemmisülve fújta ki a levegőt vastag ajkai közül és sóhajtva hunyta le szemeit. – Rendben, legyen! Nem faggatlak róla többet, megpróbálok megbízni benned.

Úgy éreztem, mintha végre felbukkantam volna a víz alól és újra levegőhöz jutnék. A megkönnyebbülés hulláma járt át, ahogy Se Joo kimondta azokat a szavakat, amire nem is számítottam, de mégis érdemtelenül hozzájuk jutottam. Talán emiatt volt, hogy mit sem törődve semmivel átöleltem a nyakát és szorosan ölelésembe zártam.

- Köszönöm! – leheltem felszabadultan, hogy képes volt túllépni ezen és megadni nekem azt az előlegezett bizalmat, amire jelenleg egy cseppet sem szolgáltam rá. A kezeim között ugyan még egy kissé ridegnek tűnt, de aztán ellazult és viszonozta az ölelésem. – Úgy érzem, hogy meg sem érdemellek igazán…

Nem is kellett neki több ennél, hogy kibújjon a karjaim közül és kérdőn nézzen rám, én pedig közben szidtam magam, hogy miért nem tudok csendben maradni ahelyett, hogy szükségtelen dolgokat kotyognék ki.

- Annyi gond van velem, de te mégis mindig megbocsátasz és megbízol bennem, annak ellenére, hogy folyton rácáfolok erre a bizalomra – habogtam zavarban ki nem mondott kérdésére lesunyt fejjel, a fiú mellkasát bámulva. Annyira rosszul éreztem magam Se Joo miatt, hogy egy ilyen lányt kell elviselnie maga mellett, holott ezerszer jobbat érdemelne! – Olyan lányt érdemelnél, aki teljes szívével szeret, nem okoz egyfolytában csalódást és nem bánt meg szinte minden egyes nap.

- De ha nekem egy olyan lány kell, aki pont ezt teszi, akkor mégis mit tegyek? – tette fel a halk és óvatosnak tűnő kérdést, majd csak azt vettem észre, hogy ujjait az állam alá helyezi és gyengéden felemeli a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Várnék még egy kicsit – suttogtam megszeppenve, mert Se Joo arca olyan közel volt hirtelen, hogy az orrunk összeért, ahogy felnéztem rá. A tekintetünk összekapcsolódott és az ujjaival gyengéden cirógatta a nyakam, miközben várta, hogy folytassam, aminek nekikezdtem, de valahogy olyan nehézkesen jöttek elő a szavak a torkom mélyéből. A pillantásába beleremegtem és a gyomrom hullámvasutazott az örömtől, ahogy azt mondta, még így is kellek neki -, m-míg t-teljesen enyém nem l-lesz a lány szíve.

- És ha türelmetlen vagyok? – ajkai súrolták az enyémet, amitől kirázott a hideg, annyira izgató volt ez a mozdulat és emiatt sem bírtam visszafogni magam.

- Akkor légy rámenősebb! – ezzel nekinyomtam a számat az övének, megmutatva, hogy mire is gondoltam a rámenősség alatt. Neki sem kellett kétszer mondani és viszonozta a csókom azonnal, miközben egyik keze a tarkómra csúszott, a másik pedig a derekamra és majdhogynem ott folytattuk a csókolózást, ahol pár perccel korábban abbahagytuk. Se Joo mély és lágy csókja áramütésszerűen villanyozott fel, mikor megtaláltuk a megfelelő ritmust.

Ekkor pedig talán a nap legváratlanabb eseménye történt, amire egyikünk sem számított és rémülten váltunk szét azon nyomban, ahogy meghallottuk a ledöbbent hangot.

- Itt meg mi a fene folyik?!

---

[1]A Stellar Marionette című számának saját fordítása.

16. Fejezet

Áll az alku?

Nos, jól sejtettem, nem egyszerű ez a „játsszuk el, hogy őrülten szeretlek” dolog. Sőt, kifejezetten nehéznek bizonyult egy bizonyos pont után. Szinte már-már lehetetlennek tűnt a körülmények között, de kezdjük szép lassan, az elejétől.

Miután Ji Heon mindenkit beavatott a szerepe rejtelmeibe, először Min Soon és rajtam volt a sor, hogy megmutassuk, milyen is az a szerelem, ami szinte ragad a cukormáztól és az embert kirázza a hideg tőle. Egy fekete bőrkanapét helyeztek el a kifeszített szürke vászon előtt, majd két reflektorral megvilágították a helyszínt. Min Sooval leültünk az ülőgarnitúrára és több különböző pozitúrában játszottuk el a szerelmes gerlepárt. Néha-néha a stylistok megigazították a külsőnket, hol a hajunkat, hol a ruhákat, hogy tökéletesen álljon. Főleg az én hatalmas szoknyámmal gyűlt meg a bajuk, de azért minden remekül ment. Ji Heon és Hye Bin tanácsokkal látott el, hogyan tartsam a kezem, az állam, a hátam, milyen pillantással nézzek Min Soora, még az ajkaim állását is meghatározták.

Erre a sok tanácsra pedig szükségem is volt, mivel leblokkoltam azon nyomban, ahogy helyet foglaltam a kanapén és csak idegesen bámultam Min Soora ahelyett, amit vártak tőlem. Pár perc után ráébredtek, hogy mennyire kényelmetlenül és zavarban érzem magam, így mindenféle utasítást adtak, ami a változatosság kedvéért kifejezetten jól jött. Ahogy megmondták, mit kell csinálnom, rögtön tettem is a dolgom és akkor már nem láttam a rosszalló pillantásokat a szemükben, hogy ennyire nem tudom, mit kellene tennem.

Itt mutatkozott meg az, hogy egy cseppnyi tapasztalatom sem volt fotózások terén, így a számba kellett rágni mindent és ezt valahogy nem vették számításba kezdetben, mivel ennek nem így kellett volna mennie. Nem kellett volna kínosan feszengenem a kamera előtt, magamtól tudnom kellett volna a megfelelő pózokat, természetesen, mintha csak levegőt vennék.

De végül azért valószínűleg születtek jó képek is, hiszen Hye Bin intett, hogy végeztünk a mi párosunkkal. A képek egyből egy számítógépre kerültek át, ahol meg is nézhettem őket, és azt kellett mondanom, hogy nagyon is elnyerték a tetszésemet, bár még mindig úgy tekintettem saját magamra, mintha nem is én lettem volna, hanem egy vadidegen, aki az arcomat viseli. Nem láttam bele az arcvonásokba azt a Ha Nat, akit én ismertem…

Ezután Min Jun következett, akivel szintén kissé nehézkesen ment a munka, de nem feltétlenül csak miattam. Min Jun is zavarban volt, hogy úgy kellett rám tekintenie, mintha szerelmes lenne belém, holott világéletében a húgaként kezelt. Ji Heonnak meggyűlt a baja velünk, de azért összehoztunk pár használható képet is, mivel Min Junt olyan háromnegyed óra után leváltotta Se Joo.

- Jól van, Se Joo, tudod, mi a dolgod, csak légy természetes és próbáld minél inkább kimutatni a ragaszkodásodat Ha Na iránt, mintha ő jelentené számodra a világot! – fejtette ki a fiú teendőjét Ji Heon, miközben felém lépdelt szürke öltönyében.

- Értettem – felelte és mellém állt. – Mindent bele, Ha Na, úgy mintha szeretnél!

Kacsintott egyet a fiú, mire pirosan felkuncogtam a viccen, amit rajtunk kívül senki más nem érthetett. Fekete haját még belőtte az egyik fodrász, míg a stylistok a ruháján végezték el az utolsó simításokat. Nekem egy kicsit megigazították a sminkem, mert az erős fények miatt a bőröm egyre jobban fénylett a képeken és ezt kijavították egy kis alapozóval, amivel elfedték ezt a csillogást.

- Akkor nézzük azt a tökéletes szerelmet! – készítette be a fényképezőgépét Hye Bin, amint elkészültünk Se Jooval. Felpillantottam a csokibarna íriszekbe és szégyenlősen elmosolyodtam, hogy most először nyíltan kimutathatjuk, mit is érzünk a másik iránt, és senki sem fog megbotránkozni rajta.

Valószínűleg Se Joonak is valami hasonlók járhattak a fejében, mivel azonnal átkarolta a derekamat és hátulról szorosan magához ölelt, még a szuszt is kiszorítva belőlem hirtelen.

- Se Joo! – nevettem fel a hirtelen megnyilvánulásán, és láttam a körülöttünk lévők arcán is, hogy megmosolyogtatta őket a cselekedete.

- Csak használjuk ki a helyzetet egy kicsit! – súgta vidáman. Hát akkor nem tévedtem és egy rugóra járt az agyunk, mivel mindkettőnk egyből arra gondolt, hogy ideje egy kissé átlépni a határokat és a tűzzel játszani.

A torkomban dobogó szívvel engedtem Se Joonak, hogy még közelebb vonjon magához, az arcát az enyém mellé szorította és lehunyva a szemem, élveztem, hogy ilyen nyíltan kimutatjuk az egymás iránt érzett szerelmünket. A hátamon éreztem a fiú hevesen dobogó szívét, a fülemben halk légzésével döntöttem hátra a fejem a mellkasának. Egyfajta nyugalom szállt meg a karjai között és ha csak kettesben lettünk volna, akkor már rég rátapasztottam volna az ajkaim az övére, mégis kénytelen voltam magam türtőztetni.

- Bár kettesben lennénk! – sóhajtott a fülembe halkan a fiú, hogy csak én halljam, mire összerezzentem a karjai között. Váratlanul ért a hangja és egy pillanatra megijedtem, hogy valaki más is fültanúja volt. De hogy senki sem vetett ránk furcsálló pillantásokat vagy borult ki, sejtettem, hogy Se Joo elég csendes volt ahhoz, hogy ne vonja magunkra a többiek figyelmét.

- Túlságosan ugyanazok járnak a fejünkben – suttogtam vissza, miközben megszorítottam a karját, ami engem ölelt, és azon igyekeztem, ne húzódjon mosolyra a szám a természetes késztetés hatására.

- Jól van, most valami másik pózt kérek! – mondta hangosan Hye Bin, Se Joo pedig szép lassan elengedett és maga felé fordított. Kiszámított mozdulatokkal két tenyere közé fogta az arcomat és hirtelen azt hittem, meg akar csókolni, de aztán csak a homlokát támasztotta az enyémnek. Orrunk súrolta egymást és leheletét éreztem a számon, így nem volt meglepő, hogy egy nagyot nyeltem a szituációnak hála. Ujjaimmal megfogtam az alkarját és szinte abba kapaszkodtam, hogy ne tegyek valami ostobaságot mindenki figyelő pillantása előtt.

- Ha ugyanarra gondolnánk, már rég nekem estél volna – viccelődött a fiú, de csak dühösen fújtam rá a megszólalása miatt.

- Talán csak neked lehet önuralmad? – morogtam összeszorított fogaim között.

- Hidd el, ha ugyanaz járna most a fejedben, mint nekem, akkor… - nyitva hagyta a mondatot, de ahogy kinyitottam a szemem és belenéztem csokibarna íriszeibe elállt a lélegzetem is. Vágy, szenvedély és visszafojtott éhség uralkodott bennük, amik csak rám vártak. Éreztem, ha egy kicsit is megmozdulnék, és a szánk közötti kis rést lecsökkenteném, akkor képtelen lett volna nemet mondani az ösztöneinek és itt mindenki előtt megcsókolt volna. Nem mintha annyira ellenemre lett volna a dolog, de akkor sem a bátyám, a srácok és a cég alkalmazottai előtt kellett volna megtennünk ezt a lépést.

- Rendben, másik beállást, gyerekek! – rántott ki a gondolataim közül Hye Bin, szerencsénkre. Így Se Joo végre elengedte a pillantásom és ezúttal tenyereit levezetve az arcomról a hátamra csúsztatta, majd magához vonva ölelt. Karjaim automatikusan kúsztak a hátára és kapaszkodtak bele a zakója puha anyagába, arcomat a mellkasába fúrtam, miközben kezével a hajamat simogatta, mint egy vigasztalnivaló kislányét.

- Elfelejtettem mondani – kezdett bele és még szorosabban ölelt, miközben a fejét lehajtotta az enyém mellé. -, hogy igazán gyönyörű vagy ma.

Lányos zavaromban felkuncogtam és éreztem, hogy elpirulok a szavai hatására. Jólesett hallani ezt a bókot annak a fiúnak a szájából, akit szerettem. Kicsit lazítva a karjaimon felemeltem a fejem, hogy Se Joo szemébe tudjak nézni.

- Köszönöm! – mosolyogtam rá meghatódva és egy lágy mosolyt kaptam viszonzásul, miközben az ujja begyével végigsimított a járomcsontom környékén, amitől csak még jobban lángra gyúlt az arcom.

- Csak az igazat mondtam – lehelte halkan és ismét ölelésébe zárt. Melegem volt és Se Jooból is áradt a hőség, ahogy egymásba kapaszkodva álltunk a stáb szemeinek kereszttüzében. Egy gyenge hang kezdett motoszkálni az agyam egy hátsó, eldugott zugában, miközben vártam, hogy Hye Bin váltást kérjen egy újabb pozitúrára. Elsőnek nem törődtem vele, mert nem értettem egy szavát sem, de aztán egyre tisztább és érthetőbb lett. Az a tompa hang figyelmeztetett, hogy ne lankadjon az éberségem, még ha azt is hiszem, hogy senki nem fog gyanút, akkor is legyek felkészült. Nem neszelheti meg senki sem, hogy ez Se Jooval nem csak játék, nem jöhetnek rá, hogy a valóság egy apró szeletét látják és nem egy mesteri színjátékot.

Félrehessegettem a hangot, ami óva intett a veszélytől és próbáltam figyelmen kívül hagyni. Hiszen hadd élvezzem már, hogy szabadon Se Joo oldalán állhatok, mint a barátnője és nem úgy, mint egy régi ismerős, vagy éppen az a kislány, aki régen a nyakán lógott! Még ha ennek senki sem volt valójában tudatában…

De akárhogy is igyekeztem, nem tudtam teljesen kikapcsolni az agyam, még elnyomni sem sikerült a félelmet, ami pillanatok alatt eluralkodott rajtam és idegesen topogtam a cipőmmel a ruhám alatt, amit senki sem láthatott. Legszívesebben körbenéztem volna, hogy ki milyen tekintettel bámul ránk, mert abból megtudhattam volna, hogy túlléptük-e a határt vagy sem.

- Jól van, azt hiszem, ezek a képek meg is teszik – hallottam meg Hye Bin hangját, amiért most hálát adtam és végre elhúzódhattam a fiútól nagy megkönnyebbülésemre.

- Ennyi volt? – bukott ki belőlem megdöbbenve, mikor rájöttem, mit is mondott. Azt hittem, ismét csak egy beállást akar kérni. – De hisz csak nemrég kezdtük.

Se Joo keze még mindig a derekamon pihent, ahogy mindketten a fotóst néztük értetlen tekintettel. Hiszen Min Sooval és Min Junnal több mint fél órás munka volt összehozni néhány jó képet, Se Jooval pedig alig negyed órája kezdtünk neki és máris végeztünk volna?

- Én is ámultam, hogy ezúttal milyen gördülékenyen sikerült elkészíteni a képeket – mosolygott Hye Bin. – Talán kezdesz ráérezni az ízére.

- Hogyne… - motyogtam magamnak és félénken pillantottam fel a mellettem álló fiúra. Mindketten tudtuk, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Csupán nem kellett gondolkoznom és tűnődnöm, mit tegyek és hogyan viselkedjek, mint korábban. Se Joo irányított mindent és mivel bíztam benne, így nem okozott gondot eljátszani a szerepemet. Egyébként pedig annyira nem is kellett játszanom, mivel az érzelmeim valósak voltak és nem csak a képek kedvéért az arcomra varázsolt kifejezéseket mutattam a kamera felé.

- Gyertek, nézzétek meg őket! – intett Hye Bin elégedetten és Se Jooval az oldalamon sétáltam a monitor elé, hogy a többiekkel együtt megnézhessük az elkészült fotókat.

Leesett állal néztem, ahogy a számítógépnél ülő férfi végigpörgeti lassan a képeket, amik merőben különböztek az eddigiektől. Legalábbis nekem teljesen másnak tűntek, de talán csak azért, mert többet láttam beléjük, mint amit elárultak. Valahogy azt éreztem, hogy nem is fotózáson készültek a képek, hanem egy lesifotós által lekapott fotókkal találtam szemben magam. Mintha megint apám irodájában bámultam volna a Se Jooval eltöltött randink megörökített képeit. A gyomrom egy hatalmasat bukfencezett és feszülten kémleltem a többieket a pilláim alól.

Féltem, hogy furcsának fogják találni ezt a nagy összhangot Se Jooval, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz és meglehetősen meghitten. Féltem, hogy bele fognak magyarázni valamit, hogy egy pletyka indul ki az egészből, amit lehetetlen lesz majd megállítani, aminek Se Joo és a banda fogja a kárát látni. Hogy ennek a pár perces élvezetnek, ahol elszaladt velünk a ló egy pillanatra, nagyobb és komolyabb következményei lesznek, mint abba képesek lettünk volna belegondolni.

De ahogy jobban megfigyeltem az arcokat, rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem ez volt a helyzet. Mindenki bólogatva és elismerően nézte a képeket, néha pedig egy-egy hibára vagy éppen részletre hívták fel a figyelmet, amit közösen megvitattak. Akkor mégsem csináltunk semmi kompromittálót Se Jooval?

A helyzet pedig nagyon úgy tűnt, hogy a legkisebb gyanút és feltűnést sem keltettük a fiúval. Pontosan azt várták el tőlünk, amit csináltunk, se többet, se kevesebbet. Ezt pedig Ji Heon is megjegyezte, hogy eddig ez a páros nyerte el legjobban a tetszését, amitől szinte dagadt a mellünk a büszkeségtől. Na jó, lehet Se Joonak nem volt olyan nagy szám, de nekem igenis sokat számított. Le sem tudtam vakarni a vigyort a képemről egész idő alatt, míg a fotókról beszélgettünk.

- Oké, akkor már csak egy sorozat van hátra – fonta keresztbe a kezét a mellkasa előtt a rendező és körbenézett a helyiségben. – Kyu Hyun merre van?

Oh, istenem! Teljesen ki is ment a fejemből, hogy a neheze még csak most jön! Kyu Hyun. Már a nevére is összeszorult a gyomrom és idegesen pillantottam hátra a vállam felett a fiút keresve.

Nem kellett sokáig kutatnom utána, mivel a kanapén üldögélt és Ri Jinnel beszélgetett, aki éppen hátravetve a haját, nevetett fel a fiú egy viccén. Gondolom, nagyon jó vicc lehetett, mert különben elég furán vette volna ki magát, hogy így felnyerít a semmin… Különben is, idősebb, mint Kyu Hyun. Nem kellemetlen neki egy fiatalabb fiúval így elszórakozni mindenki szeme láttára?

Nyugi, Ha Na! Te nem vagy féltékeny! Kyu Hyunra és Ri Jinre? Ugyan már, van egy tökéletes pasid, akit szeretsz és nyilvánvalóan ő is erős érzelmeket táplál irántad. Mi másra lenne még szükséged emellett?!

De mindegy volt mennyire próbálkoztam, mindegy volt milyen hazugsággal hozakodtam elő, mert összeszűkült szemekkel néztem a párosukat, amint nevetgélve állnak fel és jönnek felénk. Az a szörnyeteg megint ébredezett a gyomrom mélyén és össze kellett szorítanom az állkapcsom, nehogy elfintorodjak a látványukra. Utáltam ezt az érzést! Utáltam, hogy képes volt a fiú ilyen semmiséggel is féltékennyé tenni, méghozzá akaratán kívül. Mert a féltékenység mellett egyből felbukkant a bűntudat is Se Joo miatt, hiszen mégiscsak az ő barátnője voltam és megígértem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy elfelejtsem Kyu Hyunt. Erre itt féltékenykedek egy stylistra, mert rámosolygott Kyu Hyunra?! Inkább még a frissen manikűrözött körmömet is belevájtam a tenyerembe, hogy megnyugodjak és csak egy semleges arckifejezéssel fogadjam őket, amint hozzánk értek.

- Megfelelőek lettek a képek? – érdeklődött könnyedén és derűsen Kyu Hyun Ji Heontól.

- Igen, eddig ez ment a leggördülékenyebben. Remélem, veletek is ilyen hamar végzünk, mert már jó lenne ebédelni – csapkodta vállon a férfi a fiút, jelezve, hogy akármennyire is türelmes, igyekezzünk a fotókkal.

- Ne aggódjon, rendező úr! – kacsintott vidáman Kyu Hyun. – Ha Na és én remek munkát fogunk végezni, ugye?

- Tessék? – kaptam rá ijedten a tekintetem, mert éppen megzavart Ri Jin bámulásában és elemzésében. Ugyanis a nő igazán olyan szemmel méregette a fiút, miközben az beszélt a rendezővel, ami nyilvánosan nem lett volna illendő. Végigpillantott az egész testén, elidőzve a fenekénél és azt bizton állíthatom, hogy nem egy stylist szemével mustrálta végig a srácot!

- Visszavonom, uram, azt hiszem, lesznek itt még problémák – nézett rám kihívóan, de csak csendben egy mosolyt erőltettem az arcomra és nem szóltam semmit sem. Féltem, hogy valami egész más fog rajta kicsúszni, mint aminek kellett volna.

- Hajrá, gyerekek! Amint végeztünk, mindenkit meghívok ebédre! – ajánlotta fel Ji Heon nagylelkűen, mire kitörő tapsvihar fogadta az ötletet és mindenkinek felcsillant a szeme az ingyen kaja hallatán.

- Mindent bele! – tessékelt odébb Sung Chan, hogy ideje nekilátni a munkának.

- Te egy adag kimbapért is eladnál! – morogtam az orrom alatt a bátyámnak, mert tudtam, hogy mennyire szereti a hasát és annak ellenére, hogy soha nem volt hiánya pénz terén, mégis irtózatosan szerette az ingyen dolgokat meg az akciókat. Úgy viselkedett, mint egy háziasszony, mikor néhanapján elmentünk vásárolni! Az üzletben mikor meghallotta, hogy valami akciós, egyből rohant és ha nem ő volt az első, aki részesült az ajánlatból, akkor nem volt elégedett teljesen. Én csak mindig félreállva vártam, míg megverekedett az idősebb nőkkel a jutalmáért, és legszívesebben elsüllyedtem volna, mikor meglátták, hogy vele vagyok. Hiszen ilyen viselkedést egy huszonéves fiútól nem szokott meg az ember! De talán ez azért volt, mert anya után ő vette át a szerepét a háztartásban, miután visszajött a katonaságból. A házvezetőnőtől apa azon nyomban megszabadult, amint lehetősége adódott rá, de persze azzal már nem foglalkozott, hogy ki fogja rendben tartani otthon a dolgokat. Így Sung Channal megosztottuk magunk között a feladatokat, és rá hárult a bevásárlás. De így utólag erősen megbántam az akkori döntésemet. Mert Sung Channak a mai napig egy igen erős gyenge pontja bármi, amit az "ingyen" határozószóval látnak el, szerencsétlenségemre.

- Hogy mondhatsz ilyet, Ha Na?! – háborodott fel a bátyám és kezeit a vállamra helyezte, majd közelebb hajolt, hogy a szemembe tudjon nézni. – Soha nem lennék képes eladni téged egy adag kimbapért! Fáj, hogy ezt feltételezed rólam, hiszen a bátyád vagyok!

- Tévedtem, akkor kettőért – emeltem fel a szemöldököm várakozón, hogy abbahagyhatja a színészkedést.

- Túl jól ismersz! – nevetett fel és a vállamnál fogva megfordított, hogy indulhassak folytatni a munkát, de már én is mosolyogtam rajta, hogy ilyen felszabadult és idióta is tud lenni, ha akar.

De mikor megláttam, mi vár rám a kamera előtt, lehervadt a mosoly az arcomról. Csak egy pillanatra feledkezem meg arról, hogy Kyu Hyun következik és tessék! Szinte elemi erővel vágott gyomron a tudat, hogy ideje eljátszanom a szerelmes fruskát most ezzel a fiúval is. Akit szemmel láthatólag Ri Jin megint kezelésbe vett és most az ingét, majd az övét igazítgatta. Mintha egyik sem állt volna tökéletesen rajta!

Áh, hagyd már ezt abba, Ha Na! Csak mosolyogj és legyél túl minél hamarabb ezen az egészen, hogy Sung Chan megkaphassa végre az ingyen ebédjét!

- Kezdhetjük? – mosolyogtam rá a fiúra, mikor odaértem, és elégedett voltam a teljesítményemmel, mert egy szemernyit sem lehetett felfedezni a hangomban azokból az érzésekből, amik jelenleg kavarogtak bennem.

- Csak egy pillanat! – emelte fel a mutató ujját Ri Jin, jelezve, hogy még pár percre szüksége van, amit csak egy feszes mosollyal nyugtáztam. Szerencsémre viszont az egyik sminkes odajött, hogy a rúzsomat megigazítsa, mert a nagy idegeskedésben valószínűleg leharapdáltam a számról. – Kész is!

Hál Istennek!

- Kyu Hyun, tedd azt, amit megbeszéltünk! Legyen túlfűtött az egész jelenet és kompozíció, mind érzelmekben, mind szexualitásban! – ahogy meghallottam Ji Heon tanácsát, egyből elkerekedett a szemem és a szám is. – Ha nem vigyázol, akkor Min Jun vagy Se Joo szerepébe csúszhatsz, amivel elrontod az összeállítást és a koncepciót.

- Semmi gond nem lesz – legyintett Kyu Hyun és csak mellém lépve a csípőmre helyezte a tenyerét, mire ugrottam egyet ott helyben. – Nekem való szerep ez!

- Akkor kezdjük egy kis bemelegítéssel, karoljátok át egymást és nézzetek egymásra úgy, mintha az első közös éjszakátokat töltenétek együtt! – utasított Hye Bin nyomogatva a gombokat fényképezőgépén, mire félrenyelve a saját nyálam, kezdtem bele egy köhögő rohamba. Már azt hittem, hogy meg fogok fulladni, még Kyu Hyun is elkezdte ütögetni a hátamat, hátha ezzel segít, csakhogy nem akadt semmi sem a torkomon, hacsak Hye Bin szavai nem. Bár azért láttam a fiú szája szegletében megbújó mosolyt és a szavai is arról árulkodtak, kifejezetten jól szórakozik rajtam.

- Vedd úgy, mint egy gyakorlást az első éjszakára, csillagom! – súgta pimaszul a fülembe és ahogy végigsimított a hátamon, kirázott a hideg a keze alatt. Csakhogy nem tudtam eldönteni, hogy ez jólesett-e vagy sem! Ajh!

- Idióta! – válaszoltam halkan és oldalba könyököltem, mire felnyögött nagy megelégedésemre, még ha az arcom szinte lángolt is a korábbi miatt. – Inkább végezzünk ezzel gyorsan és legyünk túl az egészen minél hamarabb!

Vele szembe fordultam és várakozóan néztem rá, hogy készen állok és kezdheti, akármit is akar csinálni - oké, talán nem akármit…-, de ő meg sem mozdult.

- Mi az? – kérdeztem értetlenül és kérdőn néztem rá, mert zavart, hogy csak bámult rám és egy szót sem szólt.

- Ri Jin egész jó munkát végzett.

Egyrészt elakadt a szavam a váratlan dicsérettől, másrészt pedig Ri Jin említésére el is öntött a düh. Mélyeket lélegezve nyugtatni akartam magam, és túllépni rajta, vagy még jobb lett volna szó nélkül hagyni, de ezzel valahogy sikeresen elkéstem. Már megint.

- De jó neki… - még talán, ha csak a szavak jutnak el Kyu Hyun tudatáig, akkor megúszom ezt az egészet. De sajnos hallotta a morgó hangom és látta a fancsali képet is, amit vágtam hozzá. Így az ajkamba harapva szidtam magam a hirtelenségem miatt. Már megint.

- Csak nem féltékeny vagy rá?

- Mi? Hogy? – emeltem fel rá ijedten a tekintetem és a hangom is feljebb ugrott pár oktávval. Ez egyszerűen lehetetlen! Mégis hogyan jöhetett rá? Nem mondtam semmit, nem is viselkedtem furcsán! Vagy csak viccelődik ismét? Így inkább egy mosolyt erőltettem az arcomra és úgy tettem, mint akinek fogalma sincs, miről beszél. – Ezt meg miből gondolod?

- Túl nyilvánvaló vagy – alig bírta visszafogni a fennhéjázó vigyorát és úgy fennhordta az orrát, mintha első helyezést ért el volna az iskolában a diákok között az év végi vizsgákon. – Láttam, hogy néztél ránk, mikor a kanapén beszélgettünk.

- Mégis hogyan? Oszd meg velem! – tettem keresztbe a karom a mellkasom előtt és adtam a szkeptikust. Add, hogy át tudjam verni, Istenem!

- Mint aki egy kiskanál vízben meg tudná fojtani Ri Jint – billentette oldalra a fejét Kyu Hyun és még mindig annyira öntelten viselkedett, hogy csak nagy nehezen tudtam visszatartani, hogy ne rúgjam bokán.

- Igazán élénk fantáziád van – bólogattam, mint akit lenyűgözött a felvetése. Gyerünk, Ha Na, menni fog ez, még csak a szemed se rebbenjen!

- Tudod – kezdett bele és közelebb lépett hozzám, alig egy lépésnyire tőlem, amit azonnal meg akartam növelni, de elkapta a derekam és magához rántott. -, az még gyanúsabb, hogy túl nyugodtan kezeled most az egészet.

- Már az is baj, ha nyugodt maradok, meg az is, ha ideges leszek?! – törtem ki hangosabban, mint ahogy szándékoztam, aminek valószínűleg több köze volt Kyu Hyun kezének a derekamon, mint amit hajlandó lettem volna beismerni.

- Ez már olyan Ha Nasabb viselkedés volt – kuncogott fel és a másik kezével is átkarolta a derekam a karom alatt.

- Mégis mit csinálsz?! – néztem le a kezeire, majd ismét fel az arcára. Mocorogtam a kezei között, hogy megszabadulhassak, de nem eresztett.

- A dolgom – rántott a vállán és a ficánkolásom ellenére közelebb vont magához. Mégis a felsőtestemmel hátradőltem, hogy az arcunk minél távolabb legyen egymástól. De még így sem tűnt túl soknak az a negyven centi. - Rémlik, hogy fotózáson vagyunk?

Ahogy pedig ezt kimondta, hirtelen tudatában lettem, hogy nem csak kettesben vagyunk. A fények, a kamera kattogó hangja, a háttérben szóló zene, mind eljutott az agyamig. Miért volt az, hogy folyton megszűnt létezni a világ, ha Kyu Hyunnal voltam? Folyton megfeledkeztem mindenről és mindenkiről, mikor beszélgettünk. Ebben a pár percben valahogy még az is kiment a fejemből, hogy rajtunk kívül még itt van legalább tizenöt ember, ha nem több. És közöttük ott volt a barátom is, aki minden bizonnyal árgus szemekkel vizslatott minket jelenleg is. Se Joo… Megígértem neki, hogy kerülni fogom Kyu Hyunt, erre itt ölelget a szeme láttára.

~ De hiszen ő intézte el tulajdonképpen az egészet.

~ Micsoda? – most az egyszer nem ért olyan váratlanul gonosz Ha Na felbukkanása és kíváncsian vártam, mit akar kihozni ebből az egészből.

~ Ha nem ajánlja fel Ji Heonnak, hogy akár te is szerepelhetsz a klipben, akkor ez meg sem történhetett volna – fejtette ki az érvelését és az volt a legszomorúbb, hogy igaza volt. Ha Se Joo nem hozza fel a rendezőnek a lehetőséget, hogy az enyém legyen a főszerep, akkor nem kötöttünk volna ki itt és most Kyu Hyunnal.

~ De nem foghatom erre, amit most csinálunk a fiúval!

~ Ez a feladatod – jelentette ki halál nyugodtan a belső hangom. – Ha nem is tudta, hogy ezzel fog járni a dolog, akkor is az ő felelőssége és viselje el. Nem utasíthatod vissza Ji Heon vagy éppen Hye Bin kérését, csak mert félsz, hogy megbántod vele Se Joo érzéseit. Ezt pedig a szíve mélyén ő is tudja, még ha a düh és a féltékenység mélyén el is rejtőzött az igazság elől.

~ Tudod, borzasztóan utálom, mikor egyszerre adnék neked igazat és kötnék beléd… - sóhajtottam frusztráltan.

~ Igazán szívesen!

- Ha Na, karold már át Kyu Hyun nyakát! – jött a türelmetlen hang Hye Bintől és fel sem tűnt, de már a karjaim az említett helyen pihentek. Nem bírtam, ha valaki elégedetlen volt velem vagy éppen dühös és a testem önmagától cselekedett, hogy enyhítsen ezen az érzésen. De mégsem bírtam a fiúra nézni, csak félrefordulva bámultam a földet, miközben a torkomban dobogott a szívem. Mert ha próbáltam is logikus magyarázatot találni arra, hogy nem rossz dolog, amit most Kyu Hyunnal csinálok, a háborgó lelkiismeretemre nem igazán hatottak az ész érvek.

- Nézz is rá, Ha Na! – Hye Bin nem volt igazán elégedett velem és ezt már éreztem is rajta. – Korábban olyan simán ment minden, mi történt veled?

- Csak egy kis időre van szüksége, semmi gond! – intette le Kyu Hyun a nőt és éreztem, hogy engem figyel, majd halkabban folytatta. – Ha Na, nézz rám!

Olyan gyengéd és simogató volt a hangja, hogy önkéntelenül is lassan felé fordítottam a fejem. Ahogy találkozott a tekintetünk, nyeltem egy nagyot és megfeszültem egész testemben.

- Ne nézz ilyen rémült, kis nyuszi módjára! – mosolygott rám lágyan és a hatására eltűntek az aggodalmas ráncok a homlokomról, kisimult az arcom és már csak a szapora lélegzésem emlékeztetett a kis félelemre a szívemben. – Látod, megy ez jobban is!

Tenyere a hátamra simult és óvatosan húzta magához közelebb a felsőtestem, ami csak kis ellenállást tanúsított a mozdulatával szemben. Ónix szemei szinte cirógatták az arcom és már az sem zavart, hogy olyan közel voltak.

Már az sem zavart…?

Gyerünk, Ha Na, ne add meg a fiúnak azt, amit akar! Légy erős és ne veszíts ellene! Tereld el a gondolataidat azokról a fekete szemekről, azokról a hatalmas tenyerekről, amik között szinte elernyedsz és legfőképpen legyen tiszta a fejed! Gondolj valami másra! Mire is kéne… Olyan mélynek tűnnek a szemei, mint két sötét és végtelen kút… Gyerünk, Ha Na! Mit utálsz a legjobban? Se Rit? Apát?

Apáról egyből a családra asszociáltam, a család említésétől pedig valami olyasmi bukott ki belőlem, ami váratlanul ért engem is, de még Kyu Hyunt is.

- Mesélj Jae Wanról!

- Tessék? – hökkent meg és egész testében megdermedt. Még a szemei is megrebbentek a hirtelen kérésem hallatán. – Ez meg hogy jön most ide?

- Korábban elintézted két szóval az egészet – duzzogtam. – Alig mondtál róla valamit, pedig elismerted, hogy jogomban áll tudni egy s mást. De erre csak annyit osztottál meg velem, hogy nem hirdetitek, hogy testvérek vagytok.

Mintha kissé megleptem volna ezzel a témával, amit el is hittem, de ez jobbnak látszott, mint az, hogy továbbra is azon törjem a fejem, milyen jól néz ki. Ahhoz képest még az egysejtűek osztódása is jobb választás lett volna.

- Szóval mesélhetnél valamit Jae Wanról vagy legalább arról, hogy miért is kéne elkerülnöm és miért óvsz úgy tőle, mint a tűztől! – jelentettem ki határozottan megszorítva a nyakát.

Láttam, hogy nem tetszik neki a téma, amire terelődött a beszélgetés, mert a szemöldökét összevonva nézett le rám, de aztán rendezte az arcvonásait és ismét visszatért az élet a karjaiba, amik már nem kegyelmeztek és teljesen magához szorított. A bőrömön éreztem a leheletét és megcsapott annak a borzasztóan finom kölninek az illata, ami lassan beszivárgott az orromba is.

- Hogy én meséljek? – tette fel a költői kérdést, vagyis inkább kiderült, hogy csak az volt, mert egyből folytatta is. – Így is te tartozol nekem némi magyarázattal.

- Miről beszélsz? – hüledeztem és nagyokat pislogtam rá. – Majdhogynem nyitott könyv vagyok előtted, mégis mit szeretnél még tudni? Hogy mekkora melltartót hordok, vagy mit?

Oké, talán erős túlzás volt a nyitott könyv kifejezés, hiszen Se Jooról és rólam egy kukkot sem tudott, de az tagadhatatlan tény volt, hogy Se Jooval elég jó versenypozícióban voltak ahhoz, hogy elmondhassák magukról, ők ismerik a legjobban Yoon Ha Nat. Ebben pedig az volt a legszomorúbb, hogy nem a barátomé volt egyértelműen ez a hely...

- Nem rossz ötlet és még erre vissza is térhetünk később – vigyorgott rám egy igazán perverz mosollyal, amit utána el is tüntetett az arcáról. –, de inkább az érdekelne, mi történt a liftben.

Elnyílt szájjal bámultam rá, ahogy ő is sikeresen felhozott egy olyan dolgot, amire nem számítottam és meglepett vele. Ugyanis még aznap, mikor volt az a nagy vihar és áramszünet, akkor Se Joo telefonján beszéltem vele és rákérdezett erre a dologra. De azóta nem voltunk szerencsére olyan helyzetben, hogy beszéljünk erről és megvitathassuk, amiért hálás is voltam. Nem mellesleg pedig titkon azt reméltem, elfelejtette.

- Miért érdekel ez téged annyira? – köszörültem a torkomon kellemetlenül feszengve.

- Azon kívül, hogy úgy rám ijesztettél, hogy már azt hittem, felfeszítem az ajtókat, csakhogy kijuttassalak a liftből, még ha az ujjaim bánják is? – második költői kérdése ott lebegett kettőnk között és elpirulva bámultam a fiúra, akinek ezúttal semmi komolytalanságot és viccelődést nem tudtam kivenni sem a hangjából, sem a tekintetéből. A szívem hevesebben kezdett el dobogni, ahogy teltek a másodpercek, de csak nem kapta el egyikünk sem a tekintetét. Pontosan tudtam, hogy milyen komoly dolgot mondott nekem az előbb. Még ha az ujjai bánják is… Egy gitáros számára, ha az ujjai, a kezei megsérülnek, az szinte halálos ítélet. Vagy legalábbis nagyon kínkeserves módon játszhatna újra hangszeren. – Szóval nem gondolod, hogy legalább egy kis magyarázatot megérdemelnék?

Ennek ellenére mégsem tudtam csak úgy egyszerűen belenyugodni abba, hogy igaza legyen.

- És te nem gondolod, hogy én is megérdemelnék ennyit? – kérdeztem kíváncsian. – Majdnem leordítottad a fejem a saját öcséd miatt. Mégis miért akarsz ennyire távol tartani tőle, mi rosszat tett? Vagy mi rosszat tehetne velem?

Igazság szerint éreztem rajta a riadalmat és félelmet, mikor rájött, hogy ismerem Jae Want és ez engem is nyugtalansággal töltött el. Soha nem láttam ilyennek és főleg nem egy családtagjától vártam volna ezt a hatást.

- Ha megkérhetlek, ne szólítsd az öcsémnek! – kapta félre a tekintetét és meglepődtem, hogy egy ilyen apró és jelentéktelen részleten fennakadt. Nem olyannak ismertem, akinek ennyire számítana egy-egy megnevezés vagy cím, de úgy látszott az öccsével – bocsánat, Jae Wannal – kapcsolatban más volt a helyzet és a hozzáállása is. – Régóta nem tekintünk egymásra testvérekként, ha egyáltalán valaha tekintettünk.

Meglepődve pislogtam rá és valahogy szomorúságot éreztem a hangjában, és ezt láttam a szemében is. A szívem azonnal meglágyult és meg akartam vigasztalni, hogy ez biztos nem így van és téved, de mivel fogalmam sem volt, hogy mi van közte és Jae Wan között, nem akartam felelőtlen dolgokat állítani, amivel esetleg csak feldühítem. Éppen szóra nyílt a szám, de valaki félbeszakított.

- Gyerekek, mi lesz már? – tette csípőre a kezét Hye Bin ingerülten. – Meddig akartok még beszélgetni? Szóljatok, ha méltóztattok végre a munkára koncentrálni!

- Elnézést kérünk! – hajtott fejet Kyu Hyun a nő felé, majd ismét nekem szentelte a figyelmét. Úgy tűnt, mint aki gondolkozik és lázasan dolgoznak a fogaskerekek a fejében, majd felcsillant a szeme, jelezve, hogy valami igenis eszébe jutott és eredménnyel járt a nagy fejtörése. – Ha el tudod velem hitetni, hogy szeretsz és hogy élvezed minden pillanatát a fotózásnak, akkor benne vagyok és eltüntetek néhány homályos foltot Jae Wannal kapcsolatban.

- Micsoda?! – fagytam le a szavai hallatán. Hogy a fenébe jutott mégis erre a következtetésre egy pillanat alatt?!

- Hallottad! – nézett rám várakozón. – Áll az alku?

Szóval ha eljátszom a fotózáson, hogy hú, de nagyon odavagyok érte, akkor mesél Jae Wanról cserébe? A mérleg egyik nyelvén az információk hevertek Jae Wanról, amik nagyon is csábítottak, a másikon pedig a nehéz kihívás, hogy mindenki szeme láttára viselkedjek úgy, mintha éppen le akarnám teperni az ágyra. Nem mellesleg mindezt Se Joo előtt. Miért éreztem én ezt csapdának?

- És ha átversz?

- Úgy ismersz, mint aki hazudni szokott neked? – túl sok volt mostanában a költői kérdése a srácnak. Merthogy tényleg nem arról volt híres, hogy nem bízhattam meg az adott szavában. Hiszen még egyszer sem hazudott nekem, maximum nem osztott meg velem minden egyes részletet. De akkor is gyanús volt, hogy felajánlott egy ilyen lehetőséget csak úgy a semmiből.

Ahogy pedig rájöttem, hogy mi is volt olyan furcsa az egészben, egyből rá is kérdeztem.

- És mi lesz a liftes dologgal, nem érdekel már?

- Ó, azt bármikor ki tudom belőled szedni, de neked már nehezebb dolgod lenne velem – húzta félmosolyra a száját, amin felkaptam azonnal a vizet. Azt hiszi, rögtön bármit kikotyogok neki, amire csak kíváncsi?! Bár ha a fogadás tétjének semmi köze a liftes incidenshez, akkor talán még jól is járok. Hiszen így semmi sem kötelezne arra, hogy valóban megosszam azoknak a sötét perceknek az emlékeit a fiúval. Nem kell még egyszer felidéznem és átélnem azokat a fájdalmas pillanatokat, csak azért, mert lógok neki egy kis magyarázattal. Majd meglátja, hogy nem olyan könnyű kiszedni belőlem mindent! – Szóval eldöntheted élsz-e a lehetőséggel vagy sem.

- Mintha adnál valójában választási lehetőséget! – Még ha úgy is tűnt, hogy tényleg választhatok, hogy elfogadom-e az ajánlatát, tudtam, hogy igazából nem volt helye itt kétségnek. Túlságosan érdekelt ez a Kyu Hyun-Jae Wan téma, amiről a fiú nagyon is jól tudott, ezt pedig nem szégyellte kihasználni. Ha volt esélyem egy kicsivel is többet megtudni Kyu Hyunról, mint amivel rendelkeztem, akkor valahogy ösztönösen húzott felé a szívem, hogy megfejtsem a rejtélyét ennek a srácnak. Az, hogy ő ilyen jól ismert, hogy még azt is egyből leszűrte, hogy féltékeny voltam Ri Jinre, feldühített. Én még azt sem tudtam volna róla megmondani, hogy csak játszott azzal a nővel, vagy tényleg tetszett-e neki. Annyi kérdőjel volt bennem vele kapcsolatban, hogy szinte kaptam a lehetőség után, hogy legalább egyre választ kaphassak. Így sóhajtva folytattam a mondandómat. – Áll az alku! Ha bárki elhiszi a képek alapján, hogy te vagy életem szerelme, akkor beavatsz egy-két titokba.

- Nem – rázta meg a fejét a fiú, mire szemöldök ráncolva néztem rá.

- Akkor mégis mit akarsz?

- Velem hitesd el! A többiek egy cseppet sem érdekelnek.

- És mégis mi alapján fogsz dönteni? – kérdeztem kétkedve. Mert ha csak az ő véleménye számít, akkor akármit mondhat. Ha addig nem lesz elégedett, míg ténylegesen le nem fekszem vele, akkor az egész fogadásunk értelmetlen volt!

- Egész jól olvasok benned, rémlik? – emelgette kihívóan a szemöldökét. – Tudni fogom, mikor teljesíted az alkunk rád eső részét, ebben biztos lehetsz. És nem fogok hazudni ezzel kapcsolatban, csak hogy elkerüljem, hogy veszítsek és a beszélgetést Jae Wanról.

Kérés nélkül megígérte, hogy nem fog csalni és csak azért hazudni, hogy meglógjon a nyereményem teljesítése alól. Kifejezetten jólesett, hogy gondolt erre is.

- De ha azt mondom, hogy vesztettél, akkor nem fogsz akadékoskodni, érthető? – vont kérdőre Kyu Hyun és éppen azon voltam, hogy replikát csapok, hogy olyannak ismer-e, mint aki ezt csinálná, de egy fagyos hang állított meg, mielőtt bármit is tehettem volna.

- Most azonnal nekiláttok a munkának vagy repültök mindketten, elég világos voltam?! – szelte át a helyiséget Hye Bin hangja éles tőrként, ami egyenesen a mellkasomba fúródva állt meg. Kyu Hyunnal azonnal szétrebbentünk és rémülten meredtünk a nőre, akiről nem gondoltam volna, hogy képes ilyen habitust is felvenni. Így jó mélyen meghajoltunk Kyu Hyunnal, szinte egyszerre és bocsánatot kértünk az eddigi teljesítményünkért.

- Nem érdekel a bocsánatkérésetek – felelte ugyanolyan ridegen a fotós. - Csak hadd csináljak már rólatok egyetlen egy normális képet legalább, mert amit eddig felmutattatok az közel sem méltó egy világhírű idolhoz és egy újdonsült gyakornokhoz!

Nem tudom, hogy Kyu Hyun agyában mi játszódhatott le, de én jelenleg legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Igaza volt Hye Binnek, nem azért voltam itt, hogy szórakozzak, hanem, hogy dolgozzak és elvégezzem a munkámat. Ami pillanatnyilag az volt, hogy eljátsszam Kyu Hyun szívszerelmét, akivel éppen le akarna feküdni. Ha nem is volt a szívem csücske ez a feladat, akkor is meg kellett volna tennem. Még akkor is, ha a fiú nem is ajánlott volna érte semmit sem. Be kellett bizonyítanom, hogy nem csak azért lehetek itt, mert a vezérigazgató lánya vagyok, hanem azért, mert megérdemlem ezt a pozíciót!

Határozottságtól telve, bár még kissé hiányos önbizalommal fordultam ismét Kyu Hyun felé, hogy nekikezdjünk végre a komoly munkának. Míg én a nyaka köré fontam a karjaim, ő a csípőmnél fogva húzott magához közelebb. Komoly arckifejezéssel mértük egymást végig, mikor váratlanul megszólalt a fiú, alig hallható hangon.

- Akkor benne vagy a fogadásban?

Nagy szemekkel néztem rá, hogy megint előhozakodott ezzel, mert azt hittem, lezártuk a témát azzal, hogy ideje komolyan vennünk a fotózást.

- Benne! – szűrtem a fogaim között és közben szidtam magamat, hogy az előbbi fennkölt beszédem után, mégiscsak belementem egy ilyen gyerekes fogadásba a fiúval…