2017. szept. 11.

44. fejezet

Sziasztok!
Valami borzasztó érzés, ha az ember időt akar szakítani valamire, aztán egyáltalán nem jön össze. Hát így jártam én is ezúttal. A mostani fejezet nagy része már készen volt az előző hétvégén, de egyszerűen nem volt időm rá, hogy befejezzem, csak pénteken. De a hétvégére meg összejött egy jó ki újra telepítés a gépemen, szóval így még tovább tolódott az egész. Emellett ez a félévkezdés nagyon sűrűre sikerült, és nem sok jót vetít előre a következő hónapokra nézve, de azért igyekszem majd!
És akkor nézzük a fejezetet (amit elég későn teszek közzé, bocsi!), ami valószínűleg jobban érdekel titeket, mint a fenti részletek! :D Nem lett talán túlságosan izgalmas, de szerintem szórakoztató és élveztem az írását is. ^^ Meg kipróbáltam magam egy más stílusban is, amitől kicsit félek, hogy őszinte legyek, mit szóltok hozzá. Remélem, hogy a megoldásom az események leírására érthetőre és élvezhetőre sikeredett. :/ :)
Illetve még valami: elgondolkoztam a kötet további sorsáról és meglepődve jöttem rá, hogy már nem sok rész van hátra az epilógusig! :D Még legalább 5 fejezet, de az már tényleg semmiség az egészhez viszonyítva, szóval indul a visszaszámlálás!! :D
Aztán ne fogjátok vissza magatokat véleményezés terén, főleg azért, mert kicsit összetettebb és más lett ez a fejezet, mint az eddigiek. És jó lenne tudni, hogy mellé lőttem-e vagy sem. :D Mindenkinek jó olvasást kívánok! ^^

Féltékenység

Ledöbbenve figyeltem a lányt, akit most meg tudtam volna fojtani egy kiskanál vízben. Ji Hyun előbb még tette nekem a szépet és úgy mosolygott rám, mintha a legjobb barátnőm akarna lenni, aztán meg kiderül, hogy az egész csak egy színjáték volt.
- Ismered őt? – Nam Gil hangja rántott vissza a gyilkos gondolataim közül, és egy fanyar mosolyt vetettem rá.
- Fogjuk rá – Inkább el is kaptam róla a tekintetem, hogy ne idegeskedjek tovább az álszentségén.
- Ne aggódj emiatt az ostoba fogadás miatt! Csak kell valami, ami eltereli a figyelmüket a munkáról és szórakoztatja őket. Szerencsétlenségedre ez most éppen te vagy – mondta, miközben vállon veregetett, de csak összevont szemöldökkel néztem fel rá.
- Ugye ezt most nem megnyugtatásnak szántad? Mert ha igen, akkor pocsék voltál – Halkan felnevetett rajtam, majd a banda tagjait figyelte ismét, mint mindenki más.
Most, hogy a tömegben egy kissé előrébb jutottam, végre rálátásom nyílt a srácokra, akik mindent beleadtak, hogy tökéletes felvételek készüljenek róluk. Rendszertelen időközönként egy erősebb reflektorral világították meg őket, miközben egy kisebb ventilátorral imitálták a szél mozgását, pluszban pedig még néha-néha ezüstszínű konfettit fújtak rájuk – ugyan utóbbit már picit túlzásnak tartottam, de ha Ji Heon ezt szükségesnek gondolta, biztosan úgy volt.
A srácok közül Min Soo teljesen beleélve magát játszott a dobon, amitől hosszabb haja ide-oda szállt a lendülettől. Min Jun hideg és kifejezéstelen arccal pengette a basszusgitárját, ami nem volt túl életvidám, de pontosan illett hozzá és a koncepcióhoz. Inkább a koncentráció sütött róla, mintsem az élvezet, de ő amúgy is ilyen volt. Kyu Hyun ezzel szemben átadta magát a játéknak, ujjai fürgén szaladtak a húrokon és lába ütemesen dobolt a ritmusra. A pillantás pedig, amit a kamerának küldött, megolvasztotta a csontjaimat és ezzel valószínűleg nem csak én voltam így. Kyu Hyun a színpad jobb oldalán egy mikrofon előtt, a bal oldalon kicsit előrébb pedig Se Joo állt. Beleremegett a szívem, ahogy megláttam, de ebben az érzésben főként a bűntudat dominált. Fekete haja a szemébe lógott és a kifejezés, ami az arcára költözött, bánattal, reménnyel és szenvedéssel telt meg. Egy részem tudta, hogy csak színészkedés a zene és a klip végett, a másik viszont érezte, hogy ebben sokkal több van, mint amit megkövetelne tőle a rendező.
- Nagyon jók – súgta nekem Nam Gil, mire bólogatva értettem vele egyet. -, az eddigi legjobb számuk szerintem.
- Még mindig a debüt számuk a kedvencem, de ez nagyon közel jár ahhoz a listámon.
Éppen befejeztem a mondatot, mikor az utolsó hang is elhalt, és leállította Ji Heon a felvételt.
- Szuperek voltatok, srácok! – kiáltotta el magát és látszott, mennyire élvezi a munka nyújtotta örömöket. – Le a kalappal előttetek, a klip zenei részével ezen a helyszínen végeztünk, sokkal hamarabb, mint gondoltam volna!
A fiúk mosolyogtak és megkönnyebbülten tették le a hangszereiket, tudván, hogy végre túl vannak az első feladatukon. Néhányan nekiálltak tapsolni a táncosok közül – főként a lányok -, mire Kyu Hyun elegánsan meghajolt, majd küldött egy puszit a levegőben. Persze, nem maradhatott el a kuncogás és viháncolás a női nem részéről… Nyugi, Ha Na, ne légy féltékeny!
A tekintetem még akkor is a fiút követte, mikor már befejezte a magamutogatást és éppen pár korttyal akarta felfrissíteni magát. Ekkor szúrtam ki, hogy az ajkait összeszorítva dörzsöli meg a karját, majd tornáztatja meg a csuklóját. Aggódva jöttem rá, hogy pont az a sérült keze, amivel most két órán keresztül kellett folyamatosan játszania, ami minden bizonnyal nem tett neki jót. Legszívesebben odamentem volna, hogy megkérdezzem, jól van-e, de ezt nem tehettem meg mindenki szeme láttára.
- Pihenjetek kicsit, rátok fér, mert lassan kezdődnek a bál jeleneteinek felvételei! – gratulált a rendező nekik egy figyelmeztetéssel, hogy még csak most jön a java. Ezután a színpad elé állt, hogy mindenki jól láthassa és csillogó szemekkel a táncosok felé fordult. – Úgy látom, hogy mindenki végzett az előkészületekkel és készen álltok a munkálatok megkezdésére.
Erre hangos egyetértésben törtek ki körülöttem, ami azonnal magával ragadott és csatlakoztam a csoport véleménynyilvánításához. Sajnáltam, hogy nem tudok fütyülni, mert jó lett volna néhány füttyszóval megtoldani az örömkiáltásokat.
- Jó látni a lelkesedéseteket! – csapta össze a tenyerét Ji Heon, majd a mosoly leghalványabb árnyéka is eltűnt az arcáról. – Viszont mostantól csak rossz hírekkel tudok nektek szolgálni.
Erre mindenki egy emberként hallgatott el és én is érdeklődve figyeltem rá. Milyen rossz hírekre célozhatott?
- Mint látjátok, a pénteki nap illetve a ma hajnali órákban a staff tagjai, ácsok, designerek és sok mindenki más előkészítette számunkra a terepet a bálteremben, hogy már csak a felvételekről kelljen gondoskodnunk. Ez, mondanom sem kell, tökéletesen sikerült, pontosan az elképzeléseink szerint – kezdett bele a nyitó beszédébe a rendező a legnagyobb komolysággal. - Viszont említettem korábban, hogy a báltermet csak három napig bérli az ügynökség, így szűk másfél napunk maradt a jelenetek leforgatására, mivel holnap délután négyig vissza kell adnunk a helyiséget az eredeti állapotában az iskolának. Ezért megkérnék mindenkit, hogy adjon bele mindent a munkába, hogy a legtökéletesebb klip készülhessen el, illetve nem utolsó sorban, hogy minél gyorsabban végezhessünk! De ez a sietség ne menjen a minőség rovására, ha egy mód van rá…
Az utolsó mondatot halkabban tette hozzá, amit inkább szánt valószínűleg magának, mintsem nekünk. De mégis megvolt az a hatása, hogy éreztük, mekkora teher nyugszik a vállunkon. Mindenki döbbenten nézett a mellette lévőre, hogy ilyen rövid idő adatott csak meg a munkára, amit már egy hete vártunk és olyan fontos volt számunkra. Arról nem is beszélve, hogy mindegyikünk félt az elvárásoktól, amiket támasztottak felénk – egyesek jobban, mint mások.
- Ami pedig a következő rossz hír, hogy egy kis változás állt be a történetben is – terelte ismét magára mindenki figyelmét a férfi. -, emiatt a koreográfia is megváltozik, amit eddig gyakoroltatok. Nem számottevő, a táncosok nagy részét nem is érinti, inkább a főbb szereplőkre lesz hatással. Ha pedig már így szóba jött, kérném ide az összes főszereplőt!
Oké, kezdett nagyon nem tetszeni ez a dolog… Talán ki akarnak vágni a klipből? Végül Se Ri tényleg elérte, hogy ő kapja meg a szerepet? Vagy már nem vagyok főszereplő, hanem csak egy átlagos táncos leszek, mert Ji Heon attól fél, milyen teljesítményt fogok nyújtani a gyakorlások alatt mutatott szörnyű bénázásom után?
Ezek a gondolatok száguldottak végig az agyamon, mikor a tömegből kiválva, elindultam Ji Heon felé egy utolsó bizonytalan pillantást vetve Nam Gilékra. Éreztem a több tucat késként hátamba fúródó szempárt, de nagyon igyekeztem nem tudomást venni róluk.
Ji Heon körül gyűltünk össze mind az öten a bandatagokkal, plusz egy-két fontosabb emberrel, akiket nem ismertem, de mindegyiküknek meghajoltam üdvözlésképpen. Idegesen léptem a fiúkhoz, akik közül Min Soo vigyorogva húzott maga és Min Jun közé, amint meglátott.
- Még mindig csini vagy!
Csak bólintottam egyet, mert Se Joo tekintete belém fojtotta a szót, pedig a kedvességen kívül mást nem sugárzott az a csokibarna szempár. Vagy talán pont ettől ijedtem meg ennyire? Kyu Hyunra pedig még csak féltem rápillantani is. Nem akartam, hogy Se Joo bármit is észrevegyen abból, ami nem sokkal korábban vált számomra is világossá. Nem akartam még jobban megbántani azzal, hogy látja, hogyan is tekintek a barátjára…
- Ugyebár emlékeztek, hogy az eredeti koncepció szerint – kezdett bele Ji Heon mindenféle teketóriázás nélkül. – a fiúk egy embert személyesítenének meg, aki első pillantásra beleszeret a titokzatos lányba? Viszont a felsőbb vezetés szerint ez nem igazán érthető és nem túl átgondolt, ezért változtattak a történeten. Mivel tulajdonképpen ez a comeback egy búcsú Kyu Hyuntól, ezért arra gondoltak, ebben a klipben teljesen az övé kellene legyen a főszerep.
- Ez mit jelent? – kérdeztem hangosan, mert nem értettem, mire akar kilyukadni a férfi. Mindenki olyan kuka csendben és unottan nézett rá, mint akit meg sem lepett a dolog… - Ti tudtatok már erről?
- Tegnap mondta el Sung Chan – válaszolt Se Joo, és csak szidtam magam némán, hogy egyből lesütöttem a szemem, amint találkozott a tekintetünk. -, hogy a fejesek milyen döntésre jutottak.
- Nem sok minden fog változni, Ha Na – próbált megnyugtatni Ji Heon, vajmi kevés sikerrel. -, csupán, amit eddig minden fiúval el kellett volna játszanod, most csak Kyu Hyunra fog korlátozódni.
- Hm… - szinte nyüszítésnek tűnt az a hang, amit kiadtam, így köszörültem egyet a torkomon. – Értem.
- Akkor ezt meg is beszéltük! – örült meg a férfi, de láttam azt a kis bizonytalanságot a szemében, amitől tartottam. Még mindig nem volt biztos abban, beváltom-e a hozzám fűzött reményeket, vagy csúfosan mellélőtt, mikor rám tette le a voksát Se Ri helyett. – Akkor nézzük a nyitó jelenetet!
Ha lett volna valami kérdésem, nem érdekelte volna, mivel még megszólalni sem hagyott. Máris neki akart kezdeni a filmezésnek, hogy haladhassunk – vagy csak félt, hogy akadékoskodnék valami miatt, ami nem tetszik és ezt akarta elkerülni.
- Minden rendben van? – A kérdésre összerezzentem, mert aki feltette, az nem más, mint Se Joo volt. A többiek szétoszlottak – Min Jun és Min Soo elmentek vízért, Kyu Hyun pedig a gitárját vette jobban szemügyre -, míg én rémülten követtem Ji Heont a tekintetemmel.
- Hogy érted? – Már ez is túl védekezően hangzott a számból, borzasztó vagyok!
- A tegnapi után… jól vagy? – kérdezte és a tarkóját dörzsölte idegességében. Legalább annyira érezte magát kínosan, mint én. Ez egy kicsit megnyugtatott ugyan, de még mindig legszívesebben elmenekültem volna előle. Féltem, hogy így négyszemközt esetleg felhozza a szakítást… Netalántán megpróbálkozik azzal, hogy jöjjünk újra össze, amit képtelen lettem volna elutasítani még egyszer. Nem bírtam volna a szemébe mondani, hogy Kyu Hyunt szeretem! Vagy teljesen rossz úton járok és végre megjött az esze? Ezért mindent a nyakamba akar zúdítani, hogy mennyire egy aljas liba vagyok, kihasználtam és soha többé nem akar látni?
- Igen, már sokkal jobban – haraptam bele az alsó ajkamba, de csak egy grimaszra futotta egy rendes mosoly helyett. – És te… hogy vagy?
- Hát már jobban. – Ugyanolyan gyér és erőltetett volt még a mosolya, mint az enyém, amitől elszorult a torkom. Láttam a szemeiben azt a fájdalmat, amit okoztam neki, így inkább a ruhám szoknyarészét kezdtem el piszkálni idegességemben.
- Akkor én… - Szégyenszemre el akartam húzni a csíkot, mert annyira féltem ettől a fiútól, és a gyomrom borsónyi méretűre zsugorodott össze a rám törő bűntudattól.
- Vár jegy kicsit! – ragadta meg az alkarom és riadtan kaptam rá a tekintetem, hogy mit művel itt mindenki előtt. Közelebb lépett hozzám, annyira közel, hogy éreztem a testéből áradó meleget is, majd halkabbra fogta a hangját, hogy csak én halljam, mit mond. – Nézd, csak azt akarom, hogy ne aggódj ennyire miattam!
- Se Joo…
- Tudom, hogy szakítottunk – Éreztem, hogy gyorsan túl akar lenni ezen, mivel kissé hadarva ejtette ki a szavakat és a tekintetét is máson nyugtatta. –, de nem maradhatnánk legalább barátok?
- Barátok? – Még ha akart volna, akkor sem tudott volna ennél jobban összezavarni!
- Nem akarlak elveszíteni. – Barna szemei aggódva néztek végül le rám, és az a rész a szívemből, ami mindig is Se Jooé lesz, szinte elolvadt tőlük. A hangja ezzel szemben határozottan csengett, pont ellentétben állt a nyugtalan arckifejezésével. – Nem lesz könnyű, jól tudom, de inkább leszek a barátod, minthogy eltűnj az életemből! Ahogy pedig most állnak a dolgok, hogy mennyire zavarban vagy, ha csak rám nézel és mennyire el akarsz kerülni, ez egyértelműen arrafelé sodor minket.
- Én nem…
- Csak viselkedj úgy velem, mint régen, kérlek! – suttogta halkan, majd megnyalta az ajkát és elengedte a karom, mikor rájött, hogy nem egy kíváncsi tekintetet vonzottunk magunkra.
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdeztem a homlokomra gyűlt ráncok seregével. – Nem lesz csak még rosszabb így?
A helyében én borzasztóan érezném magam minden egyes percben, amit vele kellene töltenem, nem hogy még arra kérni, maradjunk barátok! Vagyis nem… Ez nem igaz. Fordított esetben én sem akarnám, hogy megszakadjon közöttünk minden kapcsolat. Ha nem is viszonozza az érzéseimet, ugyanúgy fontos lenne számomra, így ha egyik napról a másikra nem láthatnám többé, akkor a hiánya rettenetesen megviselne. Az már más kérdés, hogy tovább tudnék-e lépni így…
- Majd megbirkózom vele! – mosolygott rám, de nem hagyott időt a válaszadásra, mert gyorsan egyedül is hagyott. Én meg csak hápogva fordultam utána, hogy mi volt ez az egész.
Míg mi sugdolózva megvitattuk ezt pár perc alatt, addig a bálteremben már nagyban mentek a helyezkedések. Ji Heon és még pár ember a táncosokat pakolták egyik helyről a másikra. Néhányan koktélasztaloknál álldogáltak, néhányan az ablak mellett, a lépcsőn vagy éppen fent a karzaton. Egy-két párnak majd táncolnia kellett a terem közepén.
Kapkodtam a lábam, hogy ismét a rendező mellett legyek és halljam, nekem mi lesz a feladatom. Akármennyire is meglepett ezzel a hirtelen őszinteséggel és ötlettel Se Joo, most nem volt időm törni rajta a fejem.
- Igen, ez az, ti ketten meg oda az oszlop mellé álljatok! – adta ki a következő utasítást Ji Heon, mikor mellette termettem. – Rendben, akkor most nézzük a banda tagjait! Min Soo, te néhány lány társaságában állj a lépcső aljához!
Nem is kellett kétszer mondani, Min Soo két, számomra ismeretlen lánnyal a megfelelő helyre sétált, egy pohárral a kezében, amiben valószínűleg valami alkoholmentes ital bugyborékolt. A rendező ezután Min Junt a teraszra vezető ajtóhoz küldte egy fiúval, akivel majd diskurálnia kell a nyitó jelenetnél – szerencséjére éppen Nam Gilt kapta ki. Se Joo az egyik koktélasztalhoz került egy párral, köztük Ji Hyunnal, ami miatt nem repestem az örömtől, nem úgy, mint a lány. Ji Hyun nagy mosollyal egyből elkezdett beszélgetni a fiúval, amitől hánynom kellett…
- Kyu Hyun, te pedig menj fel a karzatra, ahol a lépcső elindul lefelé, majd a további instrukciókat akkor mondom, ha a te részedet vesszük fel! – szólt a búzabarna hajú fiúnak a férfi, aki csak egy bólintással jelezte, hogy megértette a feladatát, majd elindult a megbeszélt pozícióba. – Ha Na, hol vagy?
- Itt vagyok! – emeltem fel a kezem, mint egy általános iskolás, ha jelentkezik, mikor szólítja a tanár.
- Gyere ide! – kért meg, majd átkarolta a vállam és a fülem mellé hajolt. Túlságosan is közel került hozzám, amitől akaratom ellenére húztam be a nyakam. Egy mély, szaggatott levegőt vett a férfi, amitől az az érzésem támadt, hogy valami kellemetlen témát akar felhozni. És nem is tévedtem. – Ugye tudod, hogy az utóbbi próbákon, hát, hogy is fogalmazzak? Nem hoztad a várt eredményeket.
- Tudom, és nagyon sajnálom, csak…
- Ne! Ne magyarázkodj! – szakított félbe a fejét ingatva. – Sokat vállaltam, mikor kiálltam melletted és szembementem Go Jin akaratával, ezzel elutasítva Cha Se Ri kisasszonyt, ezt bizonyára te is tudod.
- Tudom, és… - de ismét nem tudtam folytatni, mert leintett.
- Ugyan ezt nem kérted, de nekem mégis volt egy megérzésem veled kapcsolatban. Lehet, hogy édesanyád miatt, mert annyira hasonlítasz rá, de hiszem, hogy még sokra viheted. – Zavarban és értetlenül néztem a férfira, akiről eddig többnyire pozitív véleménnyel voltam, még ha ki is mutatta már néha a foga fehérjét. Mégsem volt róla fogalmam, hogy ismerte az édesanyámat… Akkor lehetséges, hogy nem is Se Joo közbenjárása, hanem inkább ez a tény volt, ami miatt Ji Heon rendező elfogadta az ajánlatot, miszerint legyek én a főszereplő a STAND UP következő klipjében? - Viszont ehhez arra van szükség, hogy tényleg igyekezz kihozni magadból a maximumot! Ne kalandozzanak el a gondolataid, ne félj másoktól és főként saját magadtól ne! Talán te sem vagy még tisztában azzal, hogy mire vagy képes, addig, míg ki nem próbálod magad…
Megdöbbenve és egyben meghatva néztem az alacsony férfi barna szemeibe, aki már jócskán benne járt a korban, ezt mutatta a méretes kopasz folt is a feje tetején. Mégis melegség járta át a szívemet, ahogy ezeket a biztató szavakat hallottam.
Ezek a biztató szavak pedig pontosan telibe találtak. A férfi nagyot kockáztatott, mikor engem választott Se Ri helyett – még ha ezt csupán dacból is tette. Tudtam, hogy sok mindennel próbálták megváltoztatni a döntését, de ő csökönyös volt, mint az öszvér, és nem engedett. Így mindenképpen tartoztam neki annyival, hogy nem veszem félvállról a feladatomat, és tőlem telhetően a legtöbbet hozom ki magamból – még ha ez talán kevésnek is bizonyul majd. Mert ha nem is lesz maradéktalanul elégedett velem akár Ji Heon, akár mások, legalább elmondhatom azt, hogy én mindent megtettem az ügy érdekében. Nem lesz mit megbánnom akkor. Arról nem is beszélve, hogy ott voltak a fiúk, akiknek ez a comeback olyan sokat jelentett, főként Kyu Hyunnak. Neki ez volt az utolsó lehetősége, hogy azt csinálja, amit szeretne, ezt pedig nem akartam elrontani. Ha lehetséges, akkor olyan emlékezetessé akartam tenni, hogy még száz évesen is tisztán éljen benne minden egyes pillanata az életének ezen részéről. Nem utolsó sorban pedig magam miatt akartam mindent beleadni, mert még mindig nem tudtam, hogy mit is szeretnék kezdeni az életemmel, milyen irányba akarok majd elmenni a karrierem során. Ez pedig egy tökéletes alkalom volt arra, hogy belelássak a színészkedés világába, még ha csak egy kis szeletébe is.
Na, és persze meg akartam nyerni a fogadást is!

***

Egy álarcos bál izgalmas, sötét, vonzó és titkokkal teli – legalábbis ezt hitte először Shin Kyu Hyun. Viszont rá kellett döbbennie, hogy ez nem különbözik bármilyen másik, gazdag sznobok számára fenntartott rendezvénytől. Abból áll az egész, hogy a körülötte lévők próbálnak a közelébe férkőzni és a nyereségvágyuk miatt szép szavakat suttognak a fülébe, amiket hallani akar. Legyen szó akár a férfiakról, akik egy üzlet reményében a felszínes és hamis barátságukat ajánlják, vagy a nőkről, akik egy jó parti érdekében bármire képesek, hogy a kedvében járjanak.
Így unottan, és nagyot sóhajtva dőlt neki a lépcsőnél a karzat korlátjának, ahova elmenekült a legutóbbi nőcskétől, aki kacéran pillogott rá egy feledhetetlen éjszakát ígérve a tekintetével. Megrázta a fejét, hogy még a nő emlékét is kiverje a fejéből, majd megfordult és rákönyökölt a fekete ébenfa korlátra, hogy lenézhessen az összegyűlt vendégseregre.
Szép számmal vettek részt a bálon, ami ugyan a szórakozás ígéretével kecsegtette a fiút, mégsem lelt rá semmiféle különlegességre, ami feldobta volna az estéjét. A férfiak csak a munkáról és a vállalkozásaikról tudtak beszélni, így lehetetlenné téve, hogy végre kiszakadjon az egyhangú hétköznapokból. A nők pedig még ennél is rosszabbak voltak. Már ránézésre meg tudta mondani, hogy az egyikük csak a pénzét akarja, a másik kíváncsi, milyen vele az ágyban, a harmadik még ahhoz is félénk, hogy megszólítsa, a negyedik pedig a ravasz róka, aki csak megjátssza az előbbit. Kyu Hyunnak ennél többre volt szüksége, többre vágyott, mint holmi légyott egy nőcskével, hogy aztán másnap reggel, mintha mi sem történt volna, ott hagyja és soha többé ne találkozzanak.
Elégedetlenül kereste meg legjobb barátait a tekintetével, mert a hirtelen düh, ami elöntötte, arra sarkallta, hogy megmondja nekik a magáét, miszerint már megint egy semmitmondó és rém sablonos összejövetelre rángatták el. Vele ellentétben viszont három barátja igenis jól érezte magát.
Min Soo a lépcső lábánál beszélgetett két nővel, akik éppen egy valószínűleg cseppet sem vicces poénján nevettek fel hamisan. Akármennyire is hiányzott belőle a humorérzék, a nők odáig voltak a kisfiús bájáért és az ártatlanságáért. Azok a hosszabb, hullámos fürtök, gyermeteg arcvonások és a csintalan mosoly megbabonázta őket, előhívva ezzel a mélyen megbújó, anyai ösztönöket. Min Jun a szokásához híven, a résnyire nyitott, teraszra vezető ajtó mellett állva egy férfival tárgyalt, hogy egy világmegváltó üzletet üssön nyélbe. A fiú valamiért mindig is érdekes volt Kyu Hyun számára, mert a rideg és hűvös páncél mögött mégis egy odaadó barát bújt meg. Ezt bizonyította, hogy ráerőltette ezt a bált is, ahol talán el tudja engedni magát és elfelejtkezhet a szívét mardosó ürességről és magányról. Se Joo, aki összetartotta a háttérből ezt a négyes fogatot, az egyik koktélasztalnál beszélgetett pár emberrel, ahol az egyik hölgy igencsak áhítozott a figyelmére. De hiába próbálkozott, a fiú már régóta a szívében őrzött egy személyt, aki mindennél fontosabb volt számára és meg sem rezzent a tekintete a flörtölés hatására.
Végül látva a barátait, KyuHyun haragja pillanatok alatt elszállt és úgy döntött, még egy ideig hagyja őket szórakozni. Mindent csak érte tettek, ezért nem lehetett hálátlan. Így kigombolta vörös ingének legfelső gombját, hátha ez nyújt számára bármi vigaszt és könnyebbséget.
Belekortyolt a száraz pezsgőjébe és azon törte a fejét, hogyan üsse el az időt - míg arra a határozásra nem jutnak a többiek, ideje lenne menni -, mikor a terem nehéz és robosztus ajtaját két pincér tárta szélesre, egy pillanatra elnyomva a háttérben szóló zenét is a nyikorgásával. Így ha akart volna, akkor sem tudott volna elbújni az újonnan érkezett. Kyu Hyun már csak azért is kémlelte az árnyékokban rejtőző alakot, mert nem akadt jobb dolga, de mégsem látott belőle semmit, mivel a teremből kiáradó fény nem volt elég erős, hogy a folyosó sötétjén áthatoljon.
A fiúhoz hasonlóan másoknak is felkeltette az érdeklődését a későn érkezett vendég, így a beszélgetések zöme elhalt vagy akadozni látszott, ahogy mindenki arra várt, hogy belépjen az ismeretlen. Egyenletes lépésekkel haladt előre az alak, ha Kyu Hyun közelebb lett volna, hallhatta volna az ütemes léptek hangját is. Egyik pillanatban még csak egy halvány, sötét körvonalat látott belőle, majd hirtelen vetült fény a hölgyre – merthogy egy hölgyről volt szó. És nem is akármilyen hölgyről…
Kyu Hyun soha nem látott még hozzá foghatót, ezt jelezte az is, hogy egyből kiegyenesedett és az ínycsiklandozó pezsgő olyan ízetlennek és jelentéktelennek tűnt hirtelenjében. Oldalra billentett fejjel, csodálkozva mérte végig a nőt, aki abban a pillanatban megragadta a figyelmét, ahogy meglátta.
A vörös ruha, amit viselt, nem volt túlságosan hivalkodó, nem mutatott többet a lány bőréből, mint amennyire szükség volt vagy illendő lett volna. Ennek ellenére az a tűzvörös színű, selyemből készült ruha mesésen állt rajta, megmutatva azt, hogy nincs oka szégyenkezni. A karcsú dereka és vékony testalkata mellett, mutatott némi kerekdedséget ott, ahol szükség volt rá, ami Kyu Hyun számára ugyan nem bírt nagy jelentőséggel, de mégiscsak elismerően pillantott végig rajta. A tekintetét továbbvezette rajta egészen a maszkkal fedett arcáig, amit ilyen távolságból nem is látott tisztán, mégis lenyűgözte a dús, sötét haja, ami a hátát verdeste és vörös rúzsától erősen elütő fehér bőre.
De a külső nem minden, ezt már tudta jól a fiú. Akármilyen szép vörös is legyen egy alma, a felszín alatt könnyedén az egész rothadásnak indulhat. Mégsem ez volt az érzése ezzel a lánnyal kapcsolatban. Ugyan lesütött szemmel lépett be a helyiségbe, de a következő lépésénél magabiztosan emelte fel fejét, hogy egy-egy pillantást vessen a körülötte lévőkre. Pontosan tudatában volt annak, hogy gyönyörű, mégsem volt felfedezhető benne az önteltség egy szikrája sem.
Minden egyes lépéssel, amit a lány megtett, Kyu Hyun is tudat alatt lépett egyet-egyet lefelé a lépcsőn, miközben a szemét le nem vette róla. Félt, ha másfelé pillant, a jelenés semmivé foszlik és vissza kell süppednie a szürke és unalmas álarcos bál nyújtotta valóságba.
Talán a lépcső felénél járhatott, mikor a lány tekintete rá tévedt és a pillantásuk összekapcsolódott. Ennél több nem is kellett a fiúnak, a szíve a torkába ugrott és ujjai megszorultak a korlát fáján. Az a pillantás, amit rávetett, egyszerre tükrözött kíváncsiságot és vágyakozást, egy csöpp játékossággal megfűszerezve.
Halvány mosollyal a szája szegletében nyugtázta a lány a figyelmet, pedig ugyanazt érezte, mint a férfi. A gyomra beleremegett, amikor meglátta a férfit a lépcsőn állva, fekete, egyszerű öltönyével és ahhoz passzoló vörös ingével. Alakja szikár volt, minden egyes mozdulatából sütött az erő és önbizalom. Búzabarna haját lezser kócba rendezték, nyilván több órai munkával, ami a lány véleménye szerint megérte a befektetett időt. Az fekete maszkkal borított arc, amiről csak nehezen tudta levenni a szemét, csábos volt, akár egy táncra hívogató hercegé, így, hogy ellenállást tudjon tanúsítani, inkább egyik ismerősét vette célba.
- Tudod, hogy ki az a lány? – suttogta Kyu Hyun Min Soonak, de még csak rá sem nézett barátjára, annyira megbabonázta a látvány és az említett személy. Úgy érezte magát, mint egy vadász, akinek a szeme elé tévedt a legszebb nőstényszarvas, amit csak életében látott. Még ha le is mondott már a vadászat örömeiről, most mégis újult, elemi erővel csapott le rá a vágy, hogy megszerezze magának a zsákmányt.
- Aki most jött be? – kérdezte a nyilvánvalót a fiú. Kyu Hyun még csak nem is értette, hogy-hogy barátja nem vette észre ezt a tüneményt. – Még sosem láttam. Miért?
Válaszra sem méltatva Min Soot, sétált tovább Kyu Hyun a vendégek között, tartva a távolságot az ismeretlen lánytól.
- Mit csinálsz? – tette fel a kérdést Se Joo, ahogy mellé lépett, letéve félig teli poharát az asztalra.
- Nem ismered azt a lány? – ismételte meg a számára olyan fontos kérdést.
- Azt a vörös ruhást? – Se Joo elnézett az emberek között, hogy megbizonyosodjon, kire is célozgat a szőke fiú. - Ha jól tudom, La Nanak hívják.
- Hát ismered őt? – Most először nézett egyenesen rá Kyu Hyun, amit egy mindent tudó mosollyal díjazott.
- Miért? – kérdezett vissza, ezzel is bosszantva az amúgy is pattanásig feszült idegekkel küzdő fiút. – Tán csak nem felkeltette az érdeklődésedet?
- Mutass be neki! – ragadta meg a karját erősen és a hangjából sütött az akaratosság és sóvárgás.
- Nem ismerem személyesen, de Min Jun igen, láttam őket már együtt – rázta meg a fejét szomorúan Se Joo. Sajnálta, hogy nem tehet semmit sem Kyu Hyunért, pedig már régóta várt arra, hogy effajta reakciót mutasson egy lány iránt. – Gyere, menjünk!
Elnézést kért a társaságtól, akit otthagytak, majd átvágva a termen, Min Junhoz siettek. Miután lerázták a fiú addigi társaságát, előadták a történetüket, de a Jégcsap különösen kifejezéstelen tekintettel pillogott rájuk.
- Hallottad, amit mondtunk? – kérdezte dühösen Kyu Hyun, aki kezdte elveszíteni a türelmét. Ugyanis nem ő volt az egyetlen, aki kiszúrta a lányt magának és meg akarta hódítani. A szeme sarkából figyelte, ahogy egy-egy bátor jelentkező próbálja elcsábítani a szépséget, de ő hajlíthatatlanul utasítja el mindegyiküket. Már csak idő kérdése volt, mikor jár valaki sikerrel… Ezt pedig Kyu Hyun nem akarta kivárni.
- Hallottam, igen – lassan és kimérten ejtette ki a szavakat.
- Tehát ismered őt? – siettette a hűvös fiút az információ átadásával.
- Ő a húgom.
- Tessék? – mindketten megdöbbentek a kijelentést követően, de Se Joo tért először magához. – Nem is mondtad, hogy van egy húgod!
- Nem kérdeztétek – emelte a szájához a borral teli poharát, amibe beleszagolt, hogy érezze az aromákat, majd csak azután ivott bele.
- Akkor be tudsz minket mutatni egymásnak? – Inkább hangzott ez kérdésnek Kyu Hyun szájából, ami még őt magát is meglepte. Nem szokott ő ilyen bizonytalan lenni!
Min Jun végigmérte barátját. Tudta, hogy nagy nőcsábász, nem vetette meg a női társaságot, és ennek kitenni a saját húgát, nem igazán akarta, akármennyire is szerette Kyu Hyunt. Mégis valami más volt ezúttal. Egyenesen idegesnek tűnt, ahogy kapkodta a tekintetét közte és La Na között, még ha igyekezett is ezt leplezni. Talán… talán most más a helyzet.
Biccentett egyet, és szó nélkül indult meg a húga felé. Kyu Hyun gyomra egy bukfencet vetett, ahogy rájött, végre közelebbről is megnézheti magának ezt a csodát és beszélhet is vele, ha minden jól alakul. Mégis miért viselkedik úgy, mint egy iskolás gyerek, aki feszült lesz, ahogy a kiszemelt lány közelébe kerül? Enyhén megrázta a fejét, hogy erőt vegyen magán. Férfi módjára fog cselekedni és nem hagyja, hogy egy egyszerű lány elgyengítse. Kihúzta magát és barátai körében csatlakozott ahhoz a nőkből álló csoporthoz, ahol Min Jun húga is éppen beszélgetett.
- Már nem is köszönsz a bátyádnak? – Min Jun meglepően kedvesen szólította meg a lányt, még ha az arckifejezése egy csöppet sem változott közben.
Nem kellett kimondania a nevét, La Na azon nyomban felkapta a fejét és egy elbűvölő mosolyt vetett bátyjára. És ez volt az a pillanat, mikor Kyu Hyunt tudta, hogy elvesztette a csatát. Mert akármennyire is férfiként akart viselkedni, akármennyire is kemény, magabiztos és határozott akart lenni, ez a mosoly minden páncélon, minden akadályon keresztülhatolt, mint kés a vajon. Az a gyönyörű, őszinte és szeretetteljes mosoly olyan fegyver volt, amellyel Kyu Hyunt térdre kényszerítette. Ugyan a fél arcát egy vörös maszk fedte, még így is biztos volt benne, hogy nem csak a mosolya olyan lebilincselő.
- Nem tudtam, hogy te is részt veszel ezen az eseményen – ölelte meg a fiút, aki mereven fogadta a gesztust. -, különben első dolgom lett volna, hogy megkeresselek.
- Hirtelen ötlet volt, hogy eljöttünk – bólintott Min Jun, nyugtázva az állítást.
Ekkor vetett La Na egy pillantást a bátyja mögött állókra, és megrezzent a szeme, mikor kiszúrta köztük Kyu Hyunt. Nem csalódott abban, hogy a fiú közelről is ugyanolyan csodás látványt nyújt, mint távolabbról. Ha még nem jobbat! Most látta csak meg azokat a fekete, ónix szemeket, amik olyan mélynek és csábítónak tűntek, hogy legszívesebben belevetette volna magát. Ajkai kiszáradtak és szíve hevesebben kezdett el verni, szerencsére hangján ez nem hallatszódott meg.
- Ők kik lennének?
- A barátaim, Se Joo - La Na egy szívélyes, de mégis távolságtartó mosollyal rázott kezet vele, és végig azt várta, hogy megtudja az idegen nevét, aki olyan sejtelmes, mégis vad tekintettel méregette azóta, hogy betette a lábát a helyiségbe. – Ő pedig Kyu Hyun.
Egyikük keze sem remegett meg, ahogy elfogadták a másik jobbját, pedig mindkettejük titokban ettől tartott. Talán csak pár másodperccel volt hosszabb az üdvözlés, mint az előbbi esetben, mégis annyi mindennel több történt, ahogy egymás szemébe bámult a két fiatal, elveszve egy pillanatra a másik tekintetében…

***

- És ennyi! – hallatszott Ji Heon rendező hangja, és egyből elengedtük egymás kezét Kyu Hyunnal. Nem tudom, hogy ő mit érzett, én viszont határozottan zavarban voltam ettől az egésztől. – Akkor most egy hosszabb szünetet tartunk, hogy pihenhessetek egy kicsit!
Mindenki fellélegezve engedte ki a gőzt, hogy most egy kis semmittevés vár ránk az eddigi kemény munka után. Meglepve konstatáltam, hogy már délután kettő felé járt az idő, legalábbis Se Joo karójára szerint, és kezdtem erőteljesen érezni, hogy szükségem van némi szilárd ételre, különben valaki csúnyán meg fogja járni.
- Éhen halok már – nyafogott Min Soo, ahogy betört a kis csoportunkba és szomorú kiskutya szemekkel nézett ránk, mintha bármelyikünk is rejtegetne valami kaját a ruhája alatt.
- Egy egész elefántot képes lennék felfalni – mondta halál komoly arccal Min Jun és a hasára fektette a tenyerét, hogy jelezze, nem viccel.
- Ez a szörp is kezd már az agyamra menni – folytatta tovább Kyu Hyun, megbökve a félig üres poharat a legközelebbi asztalnál.
- Szerintem egész jó volt – húztam el a számat, de mielőtt még visszaszólhatott volna a fiú, Ji Heon rendező lépett a terem közepére, hogy magára vonja ismét a figyelmünket.
- Elnézést kérek, hogy megzavarok mindenkit a társalgásban, de azt hiszem, senki nem fogja a szememre vetni, tekintve, hogy miért teszem – mosolyodott el az öreg hamisan. – Egy kis késéssel ugyan, de megérkezett az ebédünk! Nemsokára behozzák a terembe, legyetek még egy kis ideig türelemmel!
Min Soo volt az első, aki felkiáltott örömében, de nem az utolsó. Utána mindenkiből sorjában kitört a megkönnyebbült sóhaj és éljenzés, ahogy rájöttek nem kell tovább éhezniük. Többek között belőlem is, mert már jócskán tudtam volna valamit magamba tömni.
- Éppen ideje volt már – tűnt fel hirtelen a semmiből Ki Young, de eléggé durcásan, amire trappoló lépteiből és felhúzott orrából következtettem.
- Nyugi, már jön az élelem utánpótlás, ne egyél meg senkit sem! – karoltam át alacsony barátnőmet nevetve.
- Áh, nem az a baj! – legyintett, de még mindig szinte sütött róla a harag. Nem is kellett rákérdeznem, hogy mi a gond, mondta ő magától is. – Jung Hee az agyamra megy! Az elmúlt órában vagy ötször jött oda hozzám, hogy igazítsam meg a ruháját, meg hogy ez meg az a rész szerinte nem jó, és így meg úgy jobb lenne. De a fodrászt és a sminkest sem hagyta békén, őket is folyamatosan zaklatta! Áh, legszívesebben szálanként húznám ki a szőke loboncát annak a libának, miközben tűpárnának használom azt a nagy arcát!
- Hé! – röhögtem el magam, ahogy kiadta magából a mérgét, és megdörzsöltem megnyugtatólag a karját. – Nekem sem a szívem csücske az a csaj, de lehet, hogy más nem díjazná, ha megkopasztanád, akármennyire is élvezném a látványt!
- Szívesen segítek neked, Ki Young, csak szólj! – meglepetésemre Min Soo csatlakozott a lány bosszúhadjáratához és lelki szemeim előtt szinte láttam, ahogy gonoszan feni a kését.
- Mi a fene? – hökkent meg Min Jun, aki hangot adott az értetlenségének, mindenki más nevében is. – Mióta vagy te ilyen vérszomjas?
- Mióta az a lány bántotta Ha Nat – vágta rá és még az arca is kipirult mérgében, én pedig nem tudtam, hogy meghatódjak a hősies gesztuson, hogy meg akarja védeni a becsületemet, vagy inkább nevessem el magam, mert annyira aranyos. – és még egy figyelmeztetést is beszedett miatta!
- Az utóbbi azért az én hibám is volt – ismertem el kelletlenül.
- Igen, lehetséges, de ő akkor is megúszta az egészet – toldotta meg Min Jun egy logikus érvvel, ahogy azt tőle meg lehetett szokni már.
- Mégis miről beszéltek? – szólt közbe értetlenül Kyu Hyun, csak kapkodva köztünk a fejét.
Oh! Igaz, hogy a srácok félig-meddig összerakták a történteket a próbákon zajlott események miatt, meg mert Ki Young szeret fecsegni, de Kyu Hyun egy árva szót sem tudott az egészből, mivel akkor ő már régen elutazott Busanba.
Viszont ezt a pillanatot választották arra, hogy az ebédet két nagy görgős kocsin betolják a helyiségbe, ami mindenkivel mindent azon nyomban elfeledtetett. A srácokkal szinte szó nélkül álltunk be a sorba, hogy kiosszák nekünk az ételt, amit a cég biztosított minden egyes alkalmazott számára. Nem volt semmi különleges igazság szerint, csak egy papírtálban szervírozott jajangmyeon. De az íze… hát valami isteni volt! Szerencsére Ki Young segített megszabadulni az álarcos bál szükséges velejárójától, a maszktól, így nyugodt körülmények között tudtam a számba tömni a csúszós és szaftos tésztát.
A korábbi hatos fogatunk meghúzódott az egyik sarokban, és a földre huppanva, szótlanul eszegettük az ebédet. Megjegyzem a hatalmas ruhában elég nehéz volt kivitelezni a leülést, de Ki Young ismét csak segített megoldani a dolgot.
Már majdnem befejeztük a tésztát, mikor Ji Heon lépett hozzánk, mire mindannyian fel akartunk állni, de csak leintett minket.
- Ugyan, maradjatok csak ülve! – Amióta a forgatás elkezdődött, a férfi szinte kivirult és teljesen más emberré vált ahhoz képest, akit még az első tárgyalások alkalmával ismertem meg. Most egy jó kedélyű, viccelődő férfihoz volt szerencsénk, és nem az öntelt, sértődékeny rendezőhöz. – Csak gratulálni szerettem volna az eddigi teljesítményetekhez, mert fantasztikus munkát végeztek!
- Rendező úr, ez csak természetes, ha ilyen jó főnökünk van! – hízelgett elég átlátszóan Kyu Hyun, de ez is volt a célja és Ji Heon elnevette magát.
- Fiam, még mindig kedvelem a stílusodat! – vigyorgott rá a szőke fiúra. – De ezúttal komolyan beszéltem. Remekül haladunk, a jelenetek legtöbbször elsőre sikerülnek, minden egyes kívánságomat teljesítitek. Ennél többet nem is kérhetnék tőletek, csak a továbbiakban is tegyetek így, és minden rendben lesz!
- Köszönjük szépen, rendező úr! – vette át a szót a banda vezére, Se Joo, aki már sokkal kifinomultabban környékezte meg a férfit. – Igyekszünk mindent megtenni, hogy jól haladjunk és az instrukciók szerint cselekedni, de ez nem csak a mi érdemünk. Az egész stáb munkája és segítsége nélkül, nem tartanánk most ott, ahol.
Ji Heon elégedetten nézett végig a társaságon, és rémülten konstatáltam, hogy rajtam állapodott meg a tekintete. Nem akartam hallani, hogy csalódást okoztam neki, vagy van még hova fejlődnöm, habár utóbbiról tudtam, hogy igaz.
- Te pedig, Ha Na – most jön a fekete leves, éreztem. -, kellemes meglepetést okoztál.
- Igen?! – néztem fel rá nagy szemekkel és nem hittem a fülemnek.
- Igen! – nevetett rám elnézően, mint aki egy gyereket dorgál meg. - Mint ahogy korábban mondtam neked, féltem attól, hogy rosszul választottam. Titkon reménykedtem benne, hogy ha nehezen is, de azért majd belejössz a dologba, vagy ha sokkal többször el is kell magyarázni, hogy mit csinálj, azért képes leszel rá. De arra nem számítottam, hogy ilyen szokatlan természetességgel mozogsz majd a kamera előtt. Egyelőre úgy látom, hogy helyes volt a megérzésem…
- Tényleg? – összevont szemöldökkel és vékonyka hangon kérdeztem rá, mintha nem hallottam volna jól.
- Srácok, próbáljátok megértetni vele, hogy jó volt, mert nekem egyszerűen nem akar hinni, de talán rátok hallgatni fog! – kedélyesen megrázta a fejét és továbbállt, hogy beszéljen a világosítóval, miközben én még mindig próbáltam feldolgozni, hogy Ji Heon megdicsért. Szerinte jól játszottam!
- Ha Na! – borult a nyakamba Ki Young, és éppen csak megúsztuk, hogy ne kenjük össze a ruhámat a szósszal. – Jaj, bocsi! De ez szuper! Megdicsért a rendező! Baromi büszke vagyok rád!
- Köszi… - leheltem egyre nagyobb mosollyal az arcomon. És nem csak Ki Young volt büszke rám, hanem engem is eltöltött a büszkeség érzése. Mert akármennyire is rossz voltam a próbákon, vagy okoztam nehéz napokat Ji Heonnak, amikor kellett, sikerült kihozni magamból azt, amire szükség volt, még ha nem is tudtam róla, hogy megvan bennem.
A srácok is gratuláltak, és még percekig folyt a forgatásról a szó, miközben az üres tányérokat összegyűjtötték, hogy elvigyék őket. Még körülbelül háromnegyed óra volt hátra a szünetből, így tudtunk az ebéd után pihenni egy kicsit. Ki Younggal egymás hátát támasztottuk, ami kényelmesnek bizonyult és el tudtam engedni magam. Bár a ruhától is szívesen megszabadultam volna, mert tele hassal egy kissé szorított…
- Látod azt a lányt? – suttogta barátnőm halkan, és ahogy követtem a pillantását a bal oldalamon, kiszúrtam Ji Hyunt. Kissé aggódva folytatta a lány és érezhetően félt attól, mit fogok szólni ahhoz, amit mondani akar. – Azt hallottam, hogy nála lehet fogadást kötni rád, hogy…
- Tudom, Shin már mindent elmondott – szakítottam félbe idegesen és pillanatok alatt felment bennem a pumpa, ahogy eszembe juttatta a dolgot.
- Akkor azt is nézd meg, hogy milyen dühösen bámul téged – szólt közbe Se Joo váratlanul –, főleg miután Ji Heon előadta a kis beszédét.
- Te tudsz róla? – fordultam azonnal a fiú felé, nagy szemeket meresztve. Valamiért az a kép élt bennem, hogy Se Jooékhoz nem jutott el a titkos fogadás híre. Ami a legrosszabb volt, hogy az egész fejem égett, ahogy rájöttem, mekkorát tévedtem.
- Nem volt nehéz kiszúrni, hogy fogadásokat kötnek valamire, az egy kis időbe telt, mire rájöttünk a többiekkel, miről is van szó – magyarázta el a helyzetet Se Joo. – Talán keresztbe tettél neki valamivel, hogy ezt csinálja?
- Nem az ő ötlete volt – nem akartam árulkodni, de úgyis kiszedték volna belőlem egy idő után, így minden más csak felesleges időhúzás lett volna. -, hanem Jung Heeé.
- Komolyan?! – ezen már Ki Young is megdöbbent, mert ez neki is újdonságnak számított, de a fiúk is ugyanúgy meghökkentek. – Az az álnok perszóna…
- De miért tűröd, hogy így bánjon veled, Ha Na?! – háborodott fel Min Soo, amitől kezdtem kényelmetlenül érezni magam.
- Mégis mit tegyek? Ez egy hülye fogadás, amit kitalált, aztán pedig futótűzként terjedt, ezzel nem tudok mit kezdeni! Azon kívül, hogy igyekszem jól teljesíteni a forgatáson, más lehetőségem nem igen van.
- És a többi? Miért nem jelented a bizottságnál vagy valami? – vetette fel a fiú teljesen kikelve magából.
- Nem ilyen egyszerű a helyzet, ezzel ugye tisztában vagy? – próbáltam finoman megfogalmazni a mondandómat, mert nem akartam Min Soot megbántani, de olyan témát boncolgatott, amiben tehetetlen voltam. – Ha hagyom, hogy szemétkedjen, akkor ez lesz belőle, ha szembeszállok vele, akkor meg a gyakornoki pozíciómat veszélyeztetem. Ha pedig köpök a bizottságnak, az még rosszabb fényt vet rám, mint bármi más.
- Igaza van Ha Nanak, az ilyesmit a gyakornokok maguk között intézik el – rántotta meg a vállát Min Jun, de neki sem tetszett a helyzet.
- Ha már így visszakanyarodtunk Jung Heehez, nem akartok beavatni a történtekbe? – hajolt előrébb Kyu Hyun, kérdőn nézve mindenkire. Ugyan korábban elfelejtődött a téma, de most, ahogy ismét terítékre került, nem félt megemlíteni, hogy még mindig fogalma sincs, miről beszélünk.
Ezen pedig Min Soo és Ki Young szíves örömest segített, felváltva, néha egymás szavába vágva mesélték el neki az eseményeket. Megemlítették a női mosdóbeli verekedést, a bíráló bizottság ülését és a próbákon zajlott ellenségeskedést is. Furcsa volt, hogy igazából mindent más mesélt el helyettem, de én lezártam volna két percben az egészet, a közönség pedig ezzel nem lett volna elégedett. Töviről hegyire kíváncsiak voltak mindenre.
- És arról még nem is beszéltem, hogy a büntetésben, amit Go Jin adott Ha Nanak, mi volt! – mondta halkan a lány, mintha egy titkot osztana meg velük. És ez részben igaz is volt, mert erről senkinek sem volt fogalma, mivel csak egy napja történt, utána pedig más események vonták el a figyelmünket róla.
- Büntetésben voltál? – nézett rám nagy szemekkel Se Joo, mire zavartan rámosolyogtam és megvontam a vállam, hát hogy ilyen is megtörténhet. Viszont Ki Young nem hagyta szerencsére, hogy tovább kérdezősködjön, hanem elmesélte, hogy kik látogattak meg az éjszaka folyamán, ez pedig sötét kifejezést csalt a fiú arcára. Nem tetszett neki, hogy Se Ri is részese volt ennek az egész támadásnak. Ha tényleg bizonytalan lett volna egy pillanatig is, hogy milyen az a lány, akkor most képet kaphatott a valódi személyiségéről.
- És hogy sikerült megszabadulnod tőlük? – kérdezett rá végül izgatottan Min Soo, akit megint magával ragadott a történet és kisgyerek módjára ülte végig Ki Young hosszú meséjét.
- Ha nem bukkan fel Chris, akk… Aú, ez fájt, Ha Na! – nézett rám mérgesen a barátnőm, miközben azt a helyet dörzsölte, amibe az előbb belekönyököltem, hogy elhallgattassam. Sikertelenül…
- Chris? – Már a hanghordozásából sejtettem, hogy nagyon nincs ínyére, hogy megint összefutottam az öccsével. – Ő segített neked Se Riéket lerázni?
- Milyen Chris? – kérdezte köztünk kapkodva a tekintetét Se Joo. – Az a balett táncos, az a brit menedzser vagy esetleg a színész?
Nagyokat pislogtam rá, hogy mennyi Christ ismer, de a balett táncos gondolatra cinikusan elmosolyodtam magamban, ahogy elképzeltem a fiút egy fekete sztreccs hacukában. Viszont elhessegettem a gondolatot, mert nem most volt itt az ideje ezen morfondíroznom.
- Nem is tudtad? – kérdezte negédesen Kyu Hyun, mielőtt egy szót is szólhattam volna. – Ő az a színész, akivel összeboronálták a napokban az interneten Ha Nat.
- Micsoda? – Se Joo megdöbbenve bámult rám, amitől viszont igencsak kellemetlenül éreztem magam. Még ha nem is voltunk már együtt, nem akartam, hogy tudomást szerezzen még Jae Wanról is (akivel ugyan semmi komoly nem történt), elég volt neki Kyu Hyun.
Ami pedig Kyu Hyunt illeti… teljesen megbotránkoztatott, hogy ilyen nyíltan kimutatta az ellenszenvét az öccse iránt – de lehet, hogy mások szemében az egész csak egy egyszerű árulkodásnak tűnt. Csupán Ki Young és én voltunk tisztában azzal, hogy nem szereti a testvérét (a rokoni kapcsolatról még a lány sem tudott), így számunkra egyértelmű, hogy meglehetősen elégedetlen.
- Az egész csak egy félreértés volt, amibe belemagyaráztak a fanok mindenfélét – legyintettem, megpróbálva semmiségnek feltüntetni az egészet a többiek előtt. Majd idegesen szuggeráltam Kyu Hyunt, hogy fejezze be, és maradjon csendben.
- Hát persze…
- Kyu Hyun! – szakítottam félbe, mielőtt még valami sokkalta kellemetlenebb témával rukkol elő. – Beszélhetnénk egy kicsit?
Vett egy mély levegőt és feltornázta magát álló helyzetbe. Nekem kicsit nehézkesebben ment a dolog, de végül sikerült felegyenesednem. Ki Young bocsánatkérő tekintetével kísérve, Kyu Hyunnal kettesben kisétáltunk a bálteremből és egy elkanyarodó, sötétebb folyosó felé vettük az irányt, hogy magunk maradjunk. Meglepetésemre egy zsákutcába futottunk bele, ahol egy fehér márványból készült szobor árválkodott magányosan – de a beszélgetéshez tökéletes helyszín volt.
- Mi ütött beléd?! – estem neki azonnal. – Minek kellett elmondanod azt az ostoba esetet mindenkinek?
- Talán baj? – fonta keresztbe a kezét a mellkasa előtt, amitől idegesítően vonzó lett hirtelen a szememben.
- Viccelsz? – erőt vettem magamon, hogy határozott tudjak maradni. De mélyen nagyon is zavart az a flegma stílus, amit elővett a fiú. – Nem kell pletykákat és kitalációkat tovább terjeszteni! Jae Wan csak segített nekem, a fanok meg felfújták az egész helyzetet.
- Látod, itt a probléma! Ő mindig a megfelelő időben bukkan fel és mindenben segít neked! – szúrós szemekkel vizslatott, amitől borsódzott a hátam.
- Akkor az is probléma, hogy ha te csinálod ezt? – kérdeztem rá, elfojtva a dühömet. Utáltam, mikor Jae Wan miatt veszekedtünk, de már megint ezt tettük. – Mert ha te bukkansz fel a megfelelő időben és mented meg a napot, akkor az rendjén van és természetes, de ha ő, akkor már nem? Ez ostobaság és úgy viselkedsz, mint aki csak félték…
Hirtelen álltam meg a mondat közepén, mikor megvilágosodtam.
- Te féltékeny vagy – jelentettem ki még én magam is meghökkenve, elnyílt szájjal meredve Kyu Hyunra. Miután rájöttem, már annyira egyértelműnek tűnt, hogy a fejemet vertem volna a falba, hogy nem jutott korábban ez az eszembe. Általában béna vagyok az ilyen érzelmi dolgokban, ha saját magamról van szó, ezt mutatja az is, hogy eddig ez nem szúrt szemet, de szinte biztos voltam már a dolgomban. – Féltékeny vagy Jae Wanra!
- Micsoda? – hőkölt hátra a fiú és összevont szemöldökkel, összezavarodva bámult rám.
- Te féltékeny vagy – böktem meg a karját, és már nem tudtam elfojtani az arcomra kúszó elégedett mosolyt. Majd minden egyes szótagnak egy-egy apró bökéssel adtam nyomatékot, miközben a vigyorom egyre szélesebb lett. – Fél-té-keny vagy! Fél-té-keny!
- Hagyd abba, Ha Na! – mondta nyugodtan a fiú, de leemelte a karját maga elől, hogy ne legyen végre célpont az ujjamnak. De ahelyett, hogy a karját piszkáltam volna, a mellkasa került célkeresztbe, ha már ilyen nyílt utat kaptam. – Ha Na, ne csináld ezt!
Tovább ismételgettem azt a bűvös szót, ami hihetetlen mértékben boldoggá tett pillanatok alatt. Kyu Hyun még úgy igazán sosem volt féltékeny valaki miatt rám, még Se Joonál sem éreztem. De Jae Wan már más lapra tartozott, ő nem egyszer kibillentette Kyu Hyunt a lezser, szexi és nemtörődöm stílusából és a felszínre engedett olyan érzéseket is, amiket még soha nem láttam tőle.
- Nem szólok többször – szólt a fiú, igencsak megelégelve a gyerekes viselkedésem, de akkor sem hagytam abba, míg el nem ismeri, hogy igazam van. Ezt éppen meg is akartam neki mondani, de ehelyett minden ki nem mondott szó a torkomra forrt.
Ugyanis Kyu Hyun, jelezve, hogy komolyan beszélt, elkapva az őt bökdöső kezem, a falhoz szorított. A folyosó fala rettenetesen hideg volt, amitől ki is rázott a hideg, de ahogy a fiú teste az enyémhez ért, a libabőr is semmivé lett. A másik keze a derekamra csúszott, ezzel is még jobban lecsökkentve közöttünk a távolságot, főleg az arcunk közöttit. A magas sarkú miatt most nem kellett lehajolnia ahhoz, hogy a szemünk egy vonalba kerüljön, hanem csak éppen lehajtotta a fejét.
Azt pedig mondanom sem kell, hogy amint ilyen intim közelségbe kerültünk, a szívem a szokásos százhúszas tempót kezdte el diktálni, aminek hatására erőteljesen dobolt a bordáimon. Az arcom lángra gyúlt és a légzésem is szabálytalanná vált, mint aki asztmával küszködik.
- Figyelmeztettelek – búgta mély hangon, amibe beleremegtem és nehezen sikerült megőriznem a hidegvérem… Miket is beszélek? A hidegvérem abban a pillanatban mondta fel a szolgálatot, ahogy a fiú hozzám ért!
- Csak ismerd el! – nyögtem ki, még az utolsó józan agysejtem segítségével. Azok az ónix szemek már megint rabul ejtettek, amitől félő volt, hogy megfeledkezem minden eddig lezajlott beszélgetésünkről.
- Elismerem – bólintott egy aprót, amitől az orrunk hegye összeért és szinte elektromos szikrák röppentek fel a levegőben közöttünk. -, boldog vagy?
- Hihetetlenül – leheltem, végig sem gondolva, hogy mit mondok ki hangosan. Egy icipicit megrándult a szája széle, majd nagyon lassan elkezdett közeledni felém, mire ösztönösen hunytam le a szemem.
Alig pár órája volt, hogy az utolsó csókunk lezajlott, most mégis elképzelhetetlenül vágytam a következőre. Vágytam arra, hogy Kyu Hyun ajkai birtokba vegyék az enyémet, hogy az ujjai odaadással érintsenek és ismét elöntsön az a tűz, ami minden egyes alkalommal fellángolt bennem, mikor egymás közelébe kerültünk.
De ez nem történt meg, mert az idilli pillanatot egy élesen sípoló hang szakította félbe.
- Utálom a telefonodat – suttogtam durcásan, inkább magamnak, mintsem a fiúnak. Az a kuncogás, amit hallatott Kyu Hyun, egy szívet melengető hang volt, mire még én magam is elmosolyodtam. De aztán kipattantak a szemeim. – Várjunk csak! Nem ment tökre a mobilod?
- Az tegnap volt – jegyezte meg, majd sóhajtva elengedett és a zakója zsebébe nyúlt, ahonnan egy vadi új telefon bukkant elő. -, azóta szereztem egy újat. Halló, itt Shin Kyu Hyun!
Ezt a sznob hozzáállást megszóltam volna szívesen, de miután fogadta a hívást, nem volt rá lehetőségem. Hát persze, hogy már a legújabb modellel hetyeg, mikor alig egy napja ment tropára az előző telefonja!
- Igen, én vagyok az. – Ez a mondat már igencsak komolyan hangzott a szájából, amitől aggódva figyeltem őt. A homlokára ráncok gyűltek és ellépett a közelemből is. – Persze, igen. Mikor kellene? Elég elfoglalt vagyok, de jövő héten meg tudom oldani. Megtudhatnám, hogy miért van erre szükség?
Itt egy hosszabb csend állt be, de hallottam, hogy a vonal túlvégén valaki beszél. Kyu Hyun arca viszont még az eddiginél is ijesztőbbé vált, utána meg csak pár semmitmondó szöveg hangzott el, majd bontották a vonalat.
- Mi az? Mi a baj? – kérdeztem félve a választól is, de muszáj volt tudnom.
- A rendőrségtől hívtak – színtelen hangon beszélt, és nem nézett rám, csak a földet bámulta, az ujjai pedig erősen szorultak rá a mobiljára. -, azt akarják, hogy menjek be az egyik kapitányságra és tegyek vallomást a helyieknek a Busanban történtekről.
- Ez természetes, nem? Végül is egy ilyen szerencsétlenségnél a tanúkat biztos mind meghallgatják. És mivel te nem busani vagy, ezért itt, Seoulban kell ezt megtenned – magyaráztam magamnak is a helyzetet, ami egyértelműnek tűnt.
- Nem csak ezért – végre rám emelte a tekintetét, de nagyon nem tetszett az, ahogy rám nézett. Üres, értetlen és ijedt volt, de a mélyén ott csillogott valami sötét fény. Csak később ismertem fel, hogy a düh volt az.
- Hát akkor mit akarnak tőled még?
- Hallani akarják, hogy mit láttam és mi történt pontosan – felelte színtelen hangon és nyelt egy nagyot, mielőtt folytatta volna. -, mert a busani robbanás nem véletlen baleset volt, hanem szándékos…