Hinni és bízni
Úgy látszott, ez a hétvége és a
forgatás a fogadások fellegvára. Nem volt elég nekem az, amit Jung Hee és kis
barátai terjesztettek a stáb illetve a táncosok körében, hogy csúfos kudarcot
fogok majd vallani a forgatás alatt, még alkut kellett kötnöm az ördöggel is.
Na jó, ez erős túlzás, mert Kyu
Hyunt lehetett sok mindennek nevezni, de azért ördögnek nem. Habár meglepett
ezzel az akciójával, hogy megint egy fogadást kezdeményezett, méghozzá olyan
téttel kedvezőbbé téve az ajánlatát, amit nem volt okom elutasítani. Amint
elengendtem a kezét, éreztem, hogy olyasmibe nyúltam bele, amibe nem biztos, hogy
kellett volna, de innen már nem volt visszaút.
- Akkor mindent bele, kicsi
csillag! – mondta szemtelenül csábos mosollyal az ajkán Kyu Hyun, majd Hye Bin
felé fordult. – Készen állunk a kezdésre!
- Rendben, remélem, hogy
hasonlóan jól fogtok szerepelni, mint legutóbb – felelte a nő és a szeme elé
emelte a kameráját. Készenlétbe helyezkedett, hogy elkapjon bármilyen
pillanatot, ami érdemes volt a megörökítésre. – Annál kevesebbel nem érem be!
- Semmi teher… - duruzsoltam
magamnak és próbáltam kiüríteni a fejem, hogy ne törődjek semmi mással, csak
azzal, ami számít. Ha meg akartam felelni az elvárásoknak, amiket Ji Heon és
Hye Bin állított fel, akkor teljes koncentrációra volt szükségem, vagyis nem
törődhettem a kíváncsi tekintetekkel a teremben. Azokkal a tekintetekkel, akik
végig azt várták, hogy elbukjak és megnyerjék a fogadást, amivel szép kis
összeg ütné a markukat. Figyelmen kívül kellett hagynom Jung Heet, aki
legszívesebben kitörte volna a nyakam, csak hogy a barátnője kapja meg ezt a
szerepet; a barátaimat, akik valószínűleg kíváncsiskodva bámultak, miközben Kyu
Hyun szerelmét játszom el, nem utolsó sorban pedig Se Joot, akinek mindenkinél
fájdalmasabb volt végignéznie ezt a jelenetet.
- Csak rám koncentrálj!
- Tessék? – értetlenkedtem, mikor
meghallottam Kyu Hyun hangját.
- Tudom, hogy nem olyan, mint a
stúdióban – mondta most az egyszer komolyan. -, sokkal többen vannak, így a
nyomás is nagyobb. Közönség előtt nem egyszerű beleélni magad a szerepbe, de
pont ez az, ami megkülönböztet minket másoktól. Nekünk sikerülnie kell így is.
- Tudod, hogy magad ellen
beszélsz, igaz? – próbáltam elviccelni a dolgot, mert a lámpaláz megint kezdett
elhatalmasodni rajtam. – Ha így folytatod, akkor én fogok nyerni.
- Ne a szád járjon, hanem mutasd,
mit tudsz! – fölényessége idegesíthetett volna, de mindez csak azért volt, hogy
ezzel is engem hergeljen, hogy mindent beleadjak a munkába.
És igyekeztem is így tenni. Nem
azért, mert annyira felbuzdított volna az utóbbi mondata, hanem azért, amit
korábban mondott. Ha van ehhez az egészhez tehetségem, akkor ilyen körülmények
között is jól kell teljesítenem. Ha meg akartam tudni, hogy mi az, amivel
szeretnék a későbbiekben foglalkozni, hogy netán a modellkedés vagy a színészet
az, amit nekem rendelt az ég, akkor komolyan kellett vennem a feladatomat. Ha
pedig nem, akkor még mindig voltak más lehetőségeim…
- Legyen akkor! – bólintottam
magamat is szuggerálva és próbáltam beleképzelni magam egy olyan szerepbe, ami
talán nem is állt olyan távol tőlem, mint ahogy először hittem volna. Játsszam
el, hogy szeretem Kyu Hyunt? Hiszen tényleg
szerettem őt… De hogy ezt másoknak is megmutassam? Az már egy egészen más
kérdés.
Kyu Hyun nem hagyott sokkal
tovább töprengeni azon, mit is tegyek, mivel az ujjai óvatosan a kezem után
nyúltak és megszeppenve engedtem neki, hogy összefűzze az ujjainkat. Jólesett
az érintése és éreztem, hogy egy lágy mosoly kúszik az arcomra, ahogy az
összekulcsolódó kezünket néztem. Pár pillanatba telt csak, mire ráemeltem a pillantásom
és szinte elakadt a lélegzetem, ahogy megláttam a tekintetet, amivel méreget.
Köze sem volt ahhoz, amivel akár
a klipben, vagy akár az előző fotózáson nézett rám. Nem akart felfalni a
szemével, nem vetkőztetett le a tekintetével, mintha már az első
ágyjelenetünket tervezné. Azok a fekete íriszek gyengédek voltak, simogatóan
lágyak. Kedvesség, figyelmesség és odaadás áradt belőlük, amit ritkán
tapasztaltam a fiútól ilyen nyíltan és alig kaptam levegőt, ahogy ezek az
érzések elértek hozzám. A fekete színt hidegnek és üresnek találják általában az
emberek, egyből erre asszociálnak, én mégis melegnek és olyan sokatmondónak
találtam most Kyu Hyun szemét, amely ezer szónál is többet árult el.
Észre sem vettem és a kezemnél
fogva húzott magához közelebb, az összekulcsolt kezünket pedig a mellkasára
vonta, pontosan a szíve fölé. A vékony ingén keresztül éreztem a meleget, ami
áradt belőle, és enyhén még a szíve dobogását is. Az övé meglepően
egyenletesnek bizonyult az én pulzusomhoz képest, ami az egekbe szökött.
Aztán elengedte a kezem és lazán
átkarolta a derekam, mire automatikusan tettem a másik kezem is a mellkasára,
ezzel egy kis távolságot tartva kettőnk között. Nem kifejezetten rémültem meg
attól, hogy a testünk ilyen közel került egymáshoz, de azért mégis bepánikoltam
egy picit.
Kyu Hyun lepillantott a kezeimre
és vidáman egy aprót rándult a szája széle, látva, hogy azért mégiscsak
zavarban vagyok. De ez a vidámság el is tűnt, mikor az egyik kezem félénken az
arcára helyeztem. A tekintetemmel végigkövettem minden egyes kiszögellését az
arcának, és arra a következtetésre jutottam egy halvány mosollyal, hogy még
mindig imádtam minden egyes négyzetcentiméterét.
A fiú pillantása megváltozott,
ahogy hozzáértem, mintha csak feltüzeltem volna, leemelte az arcáról a kezem,
de nem eresztett, hanem lépett egyet előre, ezzel is hátrébb kényszerítve. Ezt
megismételte párszor, egészen addig, míg a hátam nem ütközött a falnak, a
teraszra nyíló ajtó mellett. Valaki időközben megint kinyithatta, mert hideg
levegő áramlott be a keskeny résen keresztül, amitől megborzongtam. Most
viszont ez a hűvös jólesően simogatta a felhevült bőröm, így egy rossz szavam
sem lehetett rá.
Kyu Hyun ismét összekulcsolta a
kezünket és a falnak szorította a fejem mellett, majd a másik kezemmel is megismételte
a műveletet. A szívem szinte a torkomban dobogott, olyan kiszolgáltatva éreztem
magam, mint az oroszlán karmai között sínylődő antilop. Csak az antilop
valószínűleg nem élvezte ennyire a fogságot, mint jelenleg én tettem. Ugyanis
minden idegsejtem csak azzal volt elfoglalva, hogy milyen ingerek érik őket a
fiú által. A gyomrom remegett és nem ziháltam ugyan, de mégsem vettem
szabályosan a levegőt.
Ez a fekete szemű démon annyira
megbabonázott, hogy egyszerűen nem voltam képes semmi másról tudomást venni,
csak arról, hogy mennyire vágyom rá. Nem tudom, hogy ő mit gondolhatott közben,
de a pillantása az ajkamra esett, és nem is vándorolt tovább onnan.
Meglepetésemre pár másodperccel később elkezdett közeledni felém, szemeit
kitartóan a számon nyugtatva, kétséget sem hagyva felőle, hogy mi célból. És
hogy én mennyire akartam, hogy megtegye! Lehunytam a szemem, enyhén elnyílt a
szám és vártam, hogy azokat a puha párnákat ismét érezhessem. A lélegzete az
ajkaimon szinte áramütésként ért, a vér gyorsvonat módjára száguldozott az
ereimben és csak egy dolog körül keringtek a gondolataim.
A következő pillanatban viszont
csak egy hangos sóhajt hallottam, majd Kyu Hyun leengedte a kezeimet és az
arcomat fogta közre. Nem tudtam úrrá lenni a csalódottságomon, ami felütötte
bennem a fejét, akármennyire is próbálkoztam vele. Kérdőn és félig-meddig
aggódva nyitottam ki a szemem, mert nem igazán értetettem, hogy mi történt.
Ahogy találkozott Kyu Hyunnal a tekintetünk, megdöbbenésemre azt olvastam ki
belőle, hogy ő is pontosan ugyanúgy érez, mint én. De ez szinte azonnal semmivé
foszlott, és később kételkedtem benne, hogy valóban jól láttam-e…
- Köszönöm, szuperek voltatok! –
összerezzentem Hye Bin örömteli hangjára, ami mintha álomból ébresztett volna.
Sűrűn pislogva néztem Kyu Hyun egyik szeméből a másikba, aki egy visszafogott
mosollyal az arcán figyelt. Végül elengedett és ellépett előlem, de még mindig
nem voltam teljesen magamnál. – Nem lőttem olyan sok képet, de mindegyik
remekül használható és rekord időn belül sikerült megcsinálni.
Mi folyik itt?!
Értetlenül kapkodtam a tekintetem
Kyu Hyun és Hye Bin között, és megrökönyödve tudatosult bennem, konkrétan észre
sem vettem, hogy lezajlott a fotózás, nemhogy már végeztünk is vele. Nem
először fordult már elő, hogy belevesztem Kyu Hyun fekete szemeibe, de ez most
annyira váratlanul ért, hogy szinte letaglózott. Hozzászoktam már ahhoz a
tényhez, hogy ha kettesben vagyunk, akkor számomra néha megszűnik külvilág, de
ezúttal minden olyan természetes volt és könnyedén jött, hogy tudatában sem
volt ennek.
Az arcomat a kezembe temettem,
hogy lenyugtassam a háborgó szívem, de nem sokat segített, mert egyszerre
ámultam el és voltam dühös, hogy Kyu Hyun ilyen mértékben elvette az eszem.
- Minden rendben van? – kérdezte
a fiú halkan.
- Azon kívül, hogy csodásan
elbuktam a fogadásunkat? – tettem fel kétségbeesetten a kérdést és ráemeltem a
tekintetem az ujjaim között. Még csak nem is kellett Hye Bin véleménye, anélkül
is tudtam, hogy megint csak Kyu Hyun hatása alá kerültem és ő irányított egész
végig.
- El kell ismerned, lehengerlő
tudok lenni néha – bólogatott nagyképűen, mire elmosolyodtam. A tény, hogy
veszítettem a fogadásban, nem igazán lombozott le. Kicsit csendesebben
folytatta, így hegyeznem kellett a fülem, hogy értsem minden szavát, de aztán
pirosan néztem a lábam elé, amint megértettem, mit mond. – Szóval akkor jól
gondolom, hogy az enyém vagy egy éjszakára?
Átkarolta a vállam és elindult
velem a rendező felé, hogy szemügyre vegyük a képeket. Megpróbáltam lerázni magamról,
de nem igazán hagyta.
- Mikor?
- Áh, csillagom, hol marad a
spontaneitás? – vigyorgott rám egy ezer wattos mosollyal. – Meglepetés lesz!
Nem tudtam már rá felelni, mert
elkezdtük Hye Binékkel nézni a képeket és egyrészt zavar, másrészt viszont
büszkeség töltött el a látványukra. Harmadrészt pedig vágyakozás, hogy bár én
is megtarthatnék egy-két fotót - ami nem is biztos, hogy annyira lehetetlen
lenne. Majd meg kell érdeklődnöm Sung Channál később úgy, hogy ne fogjon gyanút…
- Akkor már csak egy közös kép
maradt hátra – jelentette ki Ji Heon, és odarendelte mellénk a többieket is.
Min Jun és Min Soo is gratulált, hogy ilyen jó képek készültek, Se Joo viszont
tüntetőleg kerülte a tekintetem. Utóbbi ugyan rosszul esett, de neki valószínűleg
még rosszabbul, aminek most a szemtanúja volt. Késztetést éreztem arra, hogy
magyarázkodásba kezdjek, habár fogalmam sem lett volna, mit mondjak neki.
Nehezen tudtam elviselni, hogy haragszik vagy dühös rám, mert nem akartam
megbántani. Az eszem tudta, hogy ezen nem tudok már változtatni, ezt el kell
viselnie a fiúnak és nekem is, a szívem mégis tenni akart ellene valamit. – Ez
most az utolsó feladatotok egyelőre, még egy kis kitartást kérek tőletek!
Ezzel a kényelmetlen érzéssel
kezdtem neki a fotózásnak, ahol végig Kyu Hyun mellett kellett lennem, és
továbbra is eljátszani Se Joo előtt, hogy ő a szerelmem. Kicsit nehézkesebben
ment az ötünket összehangolni, de nagyjából negyven perc, és vagy nyolc millió
(kis túlzás csak) beállás után végeztünk. Mikor kijelentette Hye Bin és Ji
Heon, hogy ennyi volt, ott helyben összeestem volna a fáradtságtól, csupán az
akadályozott meg benne, hogy Kyu Hyun még mindig átkarolta a derekamat. Addig
nem is igazán éreztem magam álmosnak vagy fáradtnak, míg Ji Heon nem mondta,
hogy ez az utolsó feladatunk (vagy míg a Kyu Hyunnal történt fogadásunk elvonta
a figyelmem), de miután ezt meghallottam, elkezdtem a visszaszámlálást. Talán a
többiek is így lehettek, mert mindannyian nehezen koncentráltak már.
- Nagyon jók voltatok, és
köszönöm szépen, hogy még megembereltétek magatokat, míg ezt a képsorozatot is
megcsináltuk! – dicsért meg minket Ji Heon megint, de már ez sem tudott
meghatni. Legszívesebben kerestem volna egy vízszintes felületet, hogy egy
másodperc alatt elaludjak rajta. – Mint azt tudjátok, a többieknek szünetük
volt, míg ti dolgoztatok, de persze ettől a lehetőségtől titeket sem akarunk
megfosztani. Kaptok négy órát arra, hogy aludjatok és kicsit feltöltődjetek
energiával. Használjátok ki, mert szükségetek lesz rá a későbbiekben!
- Köszönjük szépen! –
meghajoltunk és laposakat pislogva elindultam az öltöző felé. Ahogy a
fényképezés véget ért, a bálterem is kiürült, a táncosok közül csak néhány
flangált a helyiségben.
- Ha elkészültél, akkor itt
találkozzunk majd az ajtóban! – szólt Kyu Hyun hanyagul hátra a válla felett,
majd eltűnt a banda többi tagjával együtt a fiúk részlegében.
Értetlenül néztem utána, de még
ahhoz is túlságosan fáradt voltam, hogy elcsodálkozzak a kérésén, így tovább
folytattam az utam a női részlegbe, hogy megszabaduljak ettől a borzasztóan
szép, de nehéz ruhától. Ugyanis, akárcsak a többi lány, én sem terveztem, hogy
a jelmezben fogok még további négy órát eltölteni. Szerencsémre a személyzet
egyik tagja segített a levételnél, mert Ki Youngot nem láttam sehol sem, hogy
megkérjem a művelet megkönnyítésére. Gyorsan magamra kaptam az utcai ruhám,
majd nagyot ásítva indultam vissza a megbeszélt helyre, amit Kyu Hyun említett.
Még a kabátom is felhúztam, mert kételkedtem benne, hogy az egyetemen mindenhol
olyan meleg lenne, mint itt, a bálteremben.
- Azt hittem, hogy az egyik
sarokban már el is szundítottál, olyan sokára jöttél – lökte el magát Kyu Hyun
a faltól, aminek eddig lazán nekitámaszkodott, mikor meglátott. Egy pokrócot
tartott a hóna alatt, ami szokatlan kiegészítő volt a bőrdzsekihez és
farmerhez.
- A többiek hol vannak? –
Teljesen figyelmen kívül hagytam, amit mondott, már túl fáradt voltam ahhoz is,
hogy visszavágjak neki valami csípős megjegyzéssel.
- Elmentek abba a közeli terembe,
ahol mindenki van – felelt, majd intett, hogy kövessem. A terem bejáratánál
jobbra fordult, pedig egyértelműen balról hallottam a srácok hangját.
- Nem arra kéne mennünk? –
megtorpantam és arra az ajtóra pillogtam, ahonnan kiszűrődött a világosság a
sötét folyosóra.
- Csak szép csendben kövess! –
ragadta meg az alkarom és csak azért is jobbra indultunk tovább. Ha akartam
volna, akkor sem tudtam volna követni, hogy merre megyünk, mert annyi forduló
és lépcső volt közben, hogy esélyem sem volt.
- Hova viszel? – Eléggé
nyafogtam, elismerem, de akkor is rémesen álmos voltam már…
- Ne aggódj, már itt is vagyunk!
Kyu Hyun megállt egy fehérre
mázolt ajtó előtt, majd kitárta azt előttem és felkapcsolta bent a világítást.
Majdnem elállt a lélegzetem is, amint megláttam azt a helyet, ahova hozott, így
kissé megilletődve léptem beljebb.
A helyiség nem volt túl nagy, de
tele volt kanapékkal és párnákkal, a padlón vastag szőnyeg volt leterítve
előttük. A falak mentén könyves szekrények sorakoztak, és még az egyik oldalra
egy televízió is jutott.
- Ez fantasztikus! – pillantottam
rá vissza boldogan.
- Örülök, hogy tetszik – mondta,
majd lerúgta a cipőjét, és lehuppant az egyik barna és nagyon puhának látszó,
hosszú kanapéra. Megpaskolta a helyet maga mellett, jelezve, hogy üljek le, és
hát mondanom sem kell, hogy nem totojáztam sokáig. Nagy örömömre pedig, pontosan
olyan puha volt az ülőgarnitúra, mint amire számítottam!
- De honnan tudtál erről a
szobáról? – vetődött fel bennem a kérdés. – És nem baj, hogy idejöttünk?
- Ide jártam egyetemre és gyakran
itt töltöttem akkoriban az időm – válaszolta és hátrahajtotta a fejét a
háttámla tetejére. – Nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okoznánk azzal, ha pár
óráig használjuk.
Ezek szerint Kyu Hyun gazdasági
képzést kapott, habár a múltkori megbeszélésen remekelt is a pénzügyi dolgok
terén, így sejthettem volna. És megint valami új dolgot tudtam meg róla, ami
csak így hirtelenjében hagyta el a száját! Most igazán sajnáltam, hogy nem
sikerült korábban megnyernem a fogadást, mert biztosan lett volna még sok-sok
apróság, ami elképesztett volna vele kapcsolatban. Mégsem voltam most több
kérdést képes feltenni a tanulmányairól, mert ahogy leültem, a testemből
eltávozott az összes energia. Mintha a kanapé egy hatalmas energiavámpír lett
volna és minden egyes érintkezési ponton a testemmel, elszipkázta volna az
erőmet.
- Értem, akkor csak pár óra
erejéig… - motyogtam az orrom alatt és lehunytam a szemem egy pillanatra.
***
Az a pillanat viszont sokkal több
lehetett, mint amit szerettem volna, mert mikor ismét magamhoz tértem, már
vízszintesben feküdtem és a fejem az egyik párnán nyugodott, miközben egy
takaróval voltam bebugyolálva.
Elmosolyodtam a gondolatra, hogy
Kyu Hyun milyen édes volt, hogy még be is takart, nehogy megfázzak, így nyakig
felhúztam a pokrócot és még kényelmesebben elhelyezkedtem az ülőgarnitúrán.
Óvatosan nyitottam ki a szemem, hogy meglessem, merre van az említett személy,
de meglepődtem, mikor nem láttam a másik kanapén sem, mivel azon nyilvánvalóan
nem volt, amin én terpeszkedtem. De még a lámpákat is lekapcsolta korábban,
mert most csak annyi fény volt a helyiségben, ami az ablakokon szűrődött be…
- …ne merészeld! – Csak az
elégedetlen hangnemben elejtett szavak miatt kaptam fel a fejem, és a
félhomályban meg is láttam a fiút. Az ajtóban állt, nekem háttal, a vállát
nekidöntve az ajtófélfának. Éreztem, hogy egy igencsak érzelmekben túlfűtött
beszélgetés közepén van, de nem láttam, hogy kivel. Tudom, hogy nem volt szép
tőlem, de behunytam a szemem, és úgy tettem, mint aki alszik, hogy tovább
tudjak hallgatózni. – Ne fenyegetőzz, mert megbánod!
- Én nem fenyegetőztem, csak
figyelmeztettelek a lehetséges veszélyekre.
Nagyot rándult a gyomrom, ahogy
felismertem a másik hang tulajdonosát és az aggodalom azonnal elburjánzott a
szívemben.
- Jung Hee, ne játszadozz velem!
– Kyu Hyun meglepően durván szólt a lányhoz, amit még egyszer sem hallottam
tőle velem szemben, Jung Hee viszont nyilvánvalóan kihozta a sodrából ezúttal.
– Arról volt szó, hogy tartod a szádat.
Egyszerűen nem bírtam magammal és
résnyire nyitottam a szemem. A sötétben olyan messziről csak nem észrevehető,
nem? A szívem olyan erősen dobolt a bordáimon, hogy féltem, ők is meghallják…
- Ez így is van, de egy akaratlanul
elejtett megjegyzés és a kis kártyavárad romba dől – enyhén rántott egyet a
vállán a lány, és a szőke haját hátradobta felette. – Ezt pedig bizonyára nem
szeretnéd. Legalábbis még biztosan
nem.
- Mit akarsz tőlem? – Mintha a
fogát csikorgatta volna dühében, de a tehetetlenség is ott bujkált a hangjában.
Nem tudtam, hogy Jung Hee mivel szorította sarokba a fiút, de ő végül megadta
magát neki, akármivel is fenyegette meg. De mi lehetett az? Milyen tervei
voltak Kyu Hyunnak, amiről Jung Hee tudhatott?
- Pontosan tudod, hogy mit akarok
tőled. – Hangja mélyen búgott, és ott volt benne minden bujaság, amire csak ez
a lány képes volt. Egy csepp kétséget sem hagyott afelől, hogy mire gondolt.
Láttam, hogy végighúzza manikűrözött körmeit a fiú bőrdzsekijén, amitől olyan
mértékű féltékenység öntött el, hogy majdnem felpattantam a kanapéról és
nekiestem.
- Pontosan tudod, hogy ezt nem
adhatom meg neked – felelt rá Kyu Hyun ridegen és mérhetetlen büszkeség töltött
el, hogy így nemet mondott ennek a libának, méghozzá ilyen könnyűszerrel.
- Csak idő kérdése, hogy megund
ezt a kis csitrit – köpte a szavakat a lány mérgesen és lefitymálóan nézett
rám, mire azonnal becsuktam a szemem. Nem vette észre, hogy ébren vagyok már,
igaz?! Imádkoztam, hogy jótékonyan rejtsen el mindent a sötétség, továbbra is
elfedve, hogy kihallgatom a kettejük párbeszédét. – Erősen kétlem, hogy
széttette volna neked a lábát azok után, amit Se Ritől hallottam róla. Vagy
pont ezért lebzselsz még mindig körülötte, mert nem kaptad meg azt, amit
akarsz?
- Most volt elég ebből, Jung Hee…
– kissé felemelte a hangját, de az még annál is ijesztőbb volt, hogy milyen
hangot ütött meg. Nekem a vér is megfagyott az ereimben tőle, pedig nem is
nekem szánta. Nem tudom, hogy mit akart neki még mondani, mert megszólalt a
telefonja és elhallgattatta. – Szia! Persze, mindjárt megyünk!
Ismét kinyitottam a szemem és
pont láttam, ahogy elrakja a mobilját a fiú, majd Jung Heera néz.
- Nemsokára folytatódik a
forgatás, jobb, ha mész! – közölte vele kimérten és nyilvánvalóan arra várt,
hogy szót fogadjon neki, de a lány meg sem mozdult. – Mit akarsz még, az isten
szerelmére?!
- Ha élvezetesebb társaságra
vágysz, keress meg bármikor! – súgta végül halkan, majd hirtelen hajolt rá Kyu
Hyun ajkaira, de még idejében fordult el a fiú, hogy Jung Hee párnái csak az
arcát érjék. Akaratlanul is összerándultam, ahogy majdnem elcsattant köztük egy
csók, mire a kanapé is megnyikordult. Rémülten csuktam be ismét a szemem,
félve, hogy most buktam le, de csak azt hallottam, ahogy Jung Hee kopogva
elhagyja végül a termet.
Csupán arra tudtam koncentrálni,
hogy mozdulatlanul feküdjek és minél hihetőbben színleljem az alvást. Egy
hosszú és fáradt sóhajt hallatott Kyu Hyun, mire emlékeztetnem kellett magam,
hogy lélegeznem is kéne.
De végig azon töprengtem, hogy
minek is voltam az előbb a fültanúja… Jung Hee egyértelműen zsarolta valamivel
Kyu Hyunt, aminek nagyon nem örült a fiú, ugyanis megígérte neki az a perszóna,
hogy tartja róla a száját. De mit tudhatott róla a lány? Talán ők ketten
korábban…? Kíváncsi természet voltam, mégsem ez a dolog foglalkoztatott, félre
is söpörtem a dolgot, ha igaz volt, ha nem. Sokkal jobban érdekelt az, amit
Jung Hee rólam és Kyu Hyunról mondott, hogy csak azért van még mindig
körülöttem, mert ágyba akar vinni.
Elsőre szkeptikusan fogadtam az
ötletet, mert valljuk be, mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki
annyi mindent tett már meg értem, annyi mindenben segített és olyan
rettenetesen kedvesen bánt velem mindig. Olyan dolgokat mondott el nekem, amit
másoknak nem, megnyílt nekem, talán jobban, mint eddig bárki másnak –
legalábbis akiről tudok. Arról pedig még nem ejtettem egy szót sem, hogy
egyszer sem próbálkozott azzal igazán, hogy lefeküdjön velem – még akkor sem,
mikor egy ágyban aludtunk. Voltak heves csókjaink, de sosem csinált olyasmit,
amit én nem akartam volna.
De mégiscsak Kyu Hyunról volt szó. Arról a fiúról, aki nagyon sok
mindenki szerint – legyen az Se Joo, Sung Chan vagy So Ha – nem veti meg a női
társaságot. Nem egyszer feküdt össze olyan lánnyal, akitől másnap reggel búcsút
vett és soha többet nem találkozott vele újra. Az egyéjszakás kalandok híve
volt, és tudtommal is csak egy lány kapta meg eddig a szívét, aki el is árulta.
Szóval akár lehetett igazság is abban, amit Jung Hee mondott, tekintve Kyu Hyun
előéletét, amiről tudomásom volt.
Nyugodtan nézzen bárki bolondnak
és naivnak, aki arról álmodozik, hogy miatta majd megváltozik a rosszfiú a filmben,
de én akkor is bízni akartam Kyu Hyunban! Annyiszor gondoltam róla rosszat,
mikor nem kellett volna, annyiszor gyanúsítottam meg igazságtalanul, hogy most
az egyszer hinni akartam benne. Hinni, hogy fontos vagyok neki…
Mélyen eltemettem magamban azt a
beszélgetést, aminek a tanúja voltam és hittem abban a Kyu Hyunban, akit
megismertem. Éppen csak meghallottam a közelemben a lépteit, mikor meghoztam a
döntésemet, így váratlanul ért, ahogy az ujjait megéreztem a vállamon.
- Ha Na! – hangja gyengéd volt és
fel sem lehetett benne fedezni az előbbi indulatait. Végigsimított a karomon,
még párszor megismételve a nevem. Talán a harmadikra nyitottam ki a szemem, és
nagyon igyekeztem úgy tenni, mint aki csak most ébred fel, holott már egy csepp
álmosságot sem éreztem.
- Kyu Hyun? – reszelős volt a
hangom és laposokat pislogtam. Egészen belejöttem már ebbe a színészkedésbe! –
Mennyi az idő?
- Most hívott Min Jun – felelt
készségesen. -, mennünk kell vissza a bálterembe, nemsokára folytatjuk a
forgatást
- Rendben, egy pillanat! –
műveltem egy műásítást, ami a végére igazira sikeredett, majd feltápászkodtam
ülő helyzetbe. – Te hogy aludtál?
- Hát a horkolásodtól nem igazán
sikerült aludnom – húzta el a száját, ahogy a lábaimnál guggolt.
- Hé, nem is horkolok! – kiáltottam
felháborodottan, mire elnevette magát a fiú.
- Nem, igazad van, úgy aludtál,
mint egy kisangyal – öltött rám nyelvet, majd felállt és kezet nyújtott, hogy
felsegítsen, amit el is fogadtam. – Amúgy még jó pár óráig aludtam volna, ha
nem kell tovább dolgoznunk.
- Ezzel nem vagy egyedül –
értettem vele egyet, mert ugyan éberebb voltam, mint négy órával ezelőtt, de
tudtam, hogy nem fog sokáig tartani ez a kipihentség, ha nem alszom ki magam
rendesen valamikor már. Közben összehajtottam a takarót és Kyu Hyun kezébe
nyomtam, aki kérdőn nézett rám. – Ha már te hoztad…
- Akkor neked kéne most vinni –
mondta, de mégsem adta vissza, amit megmosolyogtam.
- Vezess, Gandalf, mert nem
találok el a Végzet hegyéhez a segítséged nélkül, hogy elpusztítsam az Egy Gyűrűt!
– mutattam irányt az ajtó felé, mivel egyedül képtelen lettem volna
visszatalálni bálterembe.
- Samu segített Frodónak eljutni
Mordorba, szóval találóbb lett volna, ha vele azonosítasz – ráncolta a
szemöldökét, jelezve, hogy nem tetszett neki a választott személy. Bár én már
azon is meglepődtem, hogy ennyire képben van A Gyűrűk Urával.
- Gyakorlatilag Gollam volt az,
aki vezette őket, szóval…
Kyu Hyun felháborodva nézett rám,
mint akinek elment az esze, hogy Gollamhoz merészelem őt hasonlítani. Abban a minutumban
kirobbant belőlem a nevetés és még percekig nem bírtam abbahagyni, míg az
egyetem kihalt folyosóin sétáltunk vissza a bálterembe…
***
Amint Kyu Hyun kitette a lábát a bálteremből nyíló ajtón, megcsapta a
kinti, hűvös levegő, amitől összerezzent, de ezt el is felejtette vele az a
lány, aki a közeli oszlop mellől figyelte csillogó szemekkel. A hideg éjszaka
ellenére orcája enyhén rózsaszínben játszott, valószínűleg pontosan azon okból
kifolyólag, mint amit Kyu Hyun is érzett. Legalábbis ebben reménykedett a fiú.
- Nincs túl hideg idekint? – kérdezte és közelebb lépett ahhoz a
csodához, aki első pillantásra megbabonázta. Valami annyira vonzotta hozzá,
hogy csak akkor érzett némi elégedettséget és nyugalmat, mikor egy
karnyújtásnyira került tőle.
- Máshol nem sikerült volna kettesben maradnunk – mondta halkan La Na,
ami még őt magát is meglepte és ennek következtében lesütötte a szemét, ami viszont
Kyu Hyunt elbűvölte. Ahogy a lány zavarba jött a saját szavaitól, meggyőzte Kyu
Hyunt, hogy nem csak játékról van szó. Még az a bátor feltételezés is felmerült
benne, hogy talán ugyanannyira kíváncsi rá a lány, mint ő rá.
- És miért akartál velem kettesben maradni? – tette fel az ezek után
egyértelmű kérdést, csak hogy még jobban zavarba hozza a lányt, mert egyszerűen
imádta a látványt. Azt a fél méter távolságot is lecsökkentette kettejük
között, és az egyik kezével megtámaszkodott az oszlop hideg kövén, majd
lenézett a lány zöld szemeibe.
- Jól láttam, hogy féltékeny voltál a barátodra? – hirtelen vált kihívóvá
és csábossá a pillantása és a hangja is, amitől Kyu Hyun kissé megszeppent. Azt
hitte, hogy ezzel a kérdéssel sarokba szorította a lányt, most mégis pillanatok
alatt fordult meg a kocka. De a döbbenete csak addig tartott, míg rájött, hogy
képtelen hazudni neki. Mondhatta volna, hogy egy cseppet sem érdekelte Min Soo,
vagy, hogy nem is rémlik neki ilyesmi. Mégis egészen más jött elő a torka
mélyéből.
- Mindenkire, aki csak egy pillantást is vetett rád – búgta mélyen és
rekedtes hangon Kyu Hyun, majd lejjebb hajolt, hogy egy vonalba kerüljön az
arcuk.
La Na rá sem ismert saját magára. Egy óvatlan pillanatban őszintén
kimondta azt, ami a szívén volt, ezt pedig megbánva egyből elszégyellte magát.
Mikor Kyu Hyun kérdőre vonta, akkor pedig rögtön dolgozni kezdett benne az
önvédelmi mechanizmus és ő hozta a fiút kényelmetlen helyzetbe, amitől viszont megnyugodott.
De arra egyáltalán nem számított, hogy ez a magas, jókiállású, helyes fiú,
akinek csak úgy áradt minden mozdulatából a szexualitás, ilyen nyíltan fog
felelni a kérdésére. Ez az őszinteség pedig egyszerre döbbentette meg és
varázsolta el, mégsem bírt a fiú fekete szemeibe pillantani. Félt attól, hogy
mit fog tenni, ha egyszer csapdába ejtik azok az ónixok…
- Akkor igencsak féltékeny lehettél – felelte egyenesen a fiú
mellkasának.
- El sem tudnád képzelni mennyire. – A hangjának mély rezgése még
pontosan árulkodott arról, hogy az a zöld szemű szörnyeteg milyen mértékben
vette át felette az uralmat. Kyu Hyunt zavarta, hogy La Na nem néz a szemébe,
mert így nem láthatta, milyen hatással vannak rá a szavai, és nem tudta
eldönteni, vajon elnyerte-e a tetszését a válasza vagy sem. Egyik ujját
óvatosan a lány álla alá helyezte és felfelé emelte a fejét, míg végül La Na
ijedt tekintete nem találkozott az ő erőteljes pillantásával.
- Félsz tőlem? – vonta kissé össze a szemöldökét Kyu Hyun, amint
feltűnt neki az aggodalom szikrája a lány szemeiben.
- Saját magamtól félek – lehelte La Na és rá is harapott az alsó
ajkára, amint kimondta az előbbi szavakat. Pontosan ezért nem akart a fiú
szemébe nézni! Elég volt egy pillantás és máris ennyire kitárulkozott előtte,
holott egyáltalán nem ez volt a szándéka.
Kyu Hyun elmosolyodott rajta, az egész bensője égett és bizsergett La
Na közelségétől, nem utolsó sorban pedig attól, hogy ilyen aranyosan
viselkedik. Egyik percben egy megfontolt üzletasszony, a másikban egy vadító és
magabiztos nőszemély, a harmadikban egy ártatlan kislány.
- Miért?
- Mert… - kezdett bele a lány habozva, Kyu Hyun pedig itta volna minden
egyes szavát, ha ezek után egyet is hallott volna. De mivel La Na elhúzódott
tőle és a ruhája alját felemelve rohant egyre messzebb tőle, így a válasza is
elmaradt. Kyu Hyun eddig észre sem vette, de a bálterem előtt elterülő kert egy
kisebb labirintusból állt, ahol a falat alkotó sövény két méter magas volt, így
nem lehetett belelátni, hogy mit rejt magában. A meglepetésből felocsúdva, még
éppen elkapta La Na keringőre felhívó pillantását, mielőtt eltűnt volna az
útvesztő bejáratánál.
Kyu Hyunnak nem tellett sok időbe, hogy a lány nyomába eredjen,
gondolkodás nélkül vetette bele magát a játékba. Egy hatalmas vigyorral az
arcán kanyargott a végeláthatatlannak tűnő növényfalak alkotta folyosókon, hogy
meglelje a végén azt a lányt, aki csupa kérdőjel volt számára. Ez pedig
izgalommal töltötte el. Csak néha pillantotta meg a vörös ruhájának alját egy
fordulónál, mikor egy-egy régi gázlámpa alatt elhaladtak.
- Úgyis elkaplak, nincs értelme menekülnöd! – kiáltotta el magát és egy
önfeledt nevetés szaladt ki a száján. Nem is tudta volna már megmondani, hogy
utoljára, mikor érezte magát ilyen boldognak és felszabadultnak… Egy másik
életnek tűnt, mikor még nem ismerte ezt a sötét hajú, gyönyörű mosolyú lányt.
Érezte, hogy egyre beljebb kerülnek a labirintusban, vagyis ez azt
jelentette, hogy már nem sok választja el La Natól. Az egyik kanyarnál látta a
cipője sarkát, a következőnél találkozott a tekintetük, ahogy a lány
ellenőrizni akarta, mennyi előnye van még vele szemben. Az ezt követő fordulónál
már majdnem elkapta a kezét, de éppen hogy meglógott előle, viszont ezzel
egyidőben be is kerültek a labirintus közepébe.
Egy alacsony talapzaton álló szökőkút meredezett a magasba az üres tér
közepén, aminek a tetején egy könnyed ruhát viselő nő tartott a kezében egy
kancsót, amiből víz csörgedezett az alatta elterülő tálba. Valószínűleg tiszta
ivóvíz hullott alá a váza szájából, amit bárki fogyaszthatott, akinek kedve
támadt hozzá. A szökőkutat négy oldalról egy-egy pad szegélyezte, ahol
kellemesebb időben az ember szívesen töltött el órákat, az eget bámulva. Most
mégsem kötötte le ennél jobban Kyu Hyun figyelmét ez a csodaszép környezet,
mert egy sokkal szebb látvány ejtette rabul, amit semmiféleképpen sem
veszíthetett el.
Egy könnyed mozdulattal ragadta meg La Na karját, majd maga felé
fordította és a következő pillanatban már egymásnak feszülve álltak a szökőkút
tövében. A lány hevesen vette a levegőt, mellkasa gyors ütemben emelkedett fel
és le, mégsem nézett rá. A tekintete idegesen járt-kelt menekülő utat keresve,
akárcsak egy csapdába esett vad.
- Miért menekültél el? – Meg sem kottyant Kyu Hyunnak ez a pár percnyi
futás, bár biztos volt benne, hogy La Nanak sem maga a futás volt a megerőltető
és nem attól zihált ennyire.
- Én nem menekültem – válaszolt La Na, de még neki is égni kezdett az
arca az égbekiáltó hazugságtól. De egyszerűen ő sem tudta volna megmondani,
hogy miért futott el a fiú elől. Ez nem igaz… pontosan tudta, hogy miért tette.
- Hogyne – engedte el a füle mellett a feleletet Kyu Hyun egy elnéző
mosollyal, majd a következő kérdést szegezte neki. Mindig is utálta, ha
valamiről nem tudott, vagy ha valami befejezetlen maradt, és így nem tudott
túllépni ilyen könnyedén a korábbi témán sem. – Mitől félsz?
- Hogy olyat teszek, amit nem szabadna… - hunyta le a szemét La Na,
mint akinek fájnak a szavak, amik elhagyják a száját. Kyu Hyun szíve
beleremegett abba a pillantásba és arckifejezésbe, amit látott.
- Nézz rám! – suttogta halkan, de La Na nem engedelmeskedett, továbbra
is mozdulatlanul állt. Kyu Hyun gyengéden a kezei közé fogta a lány arcát és
kényszerítette, hogy nézzen a szemébe. Istenem, olyan törékenynek és gyengének
érezte a kezei között védtelenül reszkető leányt, hogy óvatosabban bánt vele,
mint bárki mással eddig életében! – Nézz rám, kérlek, La Na!
Nem tudta, hogy a hangjában volt-e valami, vagy a szavaiban vagy akár
az érintésében, de La Na nem bírt tovább ellenállni a kísértésnek. Belenézett
azokba a fekete ónixokba és abban a pillanatban minden gondolat, minden
ellenkezés és kétség elhagyta. Mert azokban a sötét íriszekben meglátta azt,
amire egészen eddig várt, amiért megérte kockáztatni és engednie…
***
- Tessék?
- Úgy kellene viselkedned, mintha
egy hatalmas gát szakadna át benned, ugyanis eddig ellenálltál Kyu Hyunnak,
most mégis megadtad neki magad – magyarázta Ji Heon rendező, de egy szavára sem
figyeltem oda.
- Nem-nem! – ráztam meg a fejem,
de még mindig ugyanolyan nagy szemekkel bámultam a férfira, mint korábban. –
Amit ezelőtt mondott!
- Miután megcsókol Kyu Hyun… -
vonta fel a szemöldökét a rendező bizonytalanul, mert valószínűleg nem értette
a kiakadásom okát.
- Csók?! – kicsit magasabbra ugrott
a hangom a szokásosnál, de azt hiszem, hogy ezt el lehetett nézni nekem. – Te
meg ne nevess!
Szóltam rá Kyu Hyunra, aki alig
bírta elrejteni a vigyorát, ahogy belebújt az egyik kisegítő által odanyújtott
kabátba, hogy felmelegedjen.
- Azt hittem, Kyu Hyun
tájékoztatott arról, hogy lesz egy csókjelenet is a forgatáson – még mindig
értetlenül pillantott rólam az említett fiúra, aki úgy tett, mintha azt sem
tudná, hogy miről van szó.
- Ezt valahogy elfelejtette
megemlíteni – erőltettem egy feszült mosolyt az arcomra, de belül feszített a
düh és a kétségbeesés. Arról nem volt szó, hogy csókolóznom is kell mindenki
szeme láttára a fiúval! Az egy dolog, hogy eljátszom a szerelmét, flörtölünk és
megérintjük egymást, de az egészen más, ha elcsattan közöttünk még egy csók is.
Egyrészt a rajongók teljesen ki fognak bukni, és ha kiderül, hogy én játszottam
La Nat, akkor itt boszorkányüldözés fog zajlani (még ha a maszk miatt nehezebb
dolguk is lesz ezzel, egyszer úgyis mindenre fény derül). Másrészt a barátaink
előtt ezt megtenni sokkal nehezebb, mint idegenek előtt, arról nem is beszélve,
hogy ha ezt Se Joo meglátja… Elképzelni sem mertem, milyen fájdalmat fogok
ezzel neki okozni, még ha most a banda tagjai és a táncosok az épület melegéből
figyelték is a kinti forgatást, majd látni fogják a kész felvételeket.
Harmadrészt pedig egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e erre
a jelenetre Kyu Hyunnal. Imádtam minden egyes alkalmat, mikor megcsókoltuk
egymást, de egy felvétel miatt megtenni, mégsem ugyanaz…
- Nem mondtad neki, Kyu Hyun? –
ráncolta a szemöldökét Ji Heon kínjában és elhúzta a száját, hogy ilyen
problémába ütköztünk.
- Ez nem teljesen igaz – rázta
meg nemlegesen a fejét a szőke fiú, majd felém fordult. – Emlékszel, mikor
megjöttél a bálterembe és megkérdeztem, hogy bármit megtennél-e, hogy tökéletes
munkát végezz?
Leesett állal néztem Kyu Hyunra,
mert rá kellett döbbennem, hogy igazat beszél. Mire csak ő egy elégedett
mosolyt vetett rám, hogy ő bizony megmondta, majd a szökőkút vizét kezdte
elpöckölgetni unalmában.
- De hát azt hittem, hogy csak
vicceltél! – sziszegtem a fogaim között, mert akkor ugyan gyanús volt a fiú,
mégsem hittem el, hogy tényleg igazat beszélt.
- Ez már a te hibád – rántott
egyet a vállán és mélyen belebújt a kabátjába, védve magát a hidegtől. Legszívesebben
lerántottam volna róla, hogy fagyjon halálra, de ennyi szemtanú előtt nem
tehettem semmit sem.
- Talán nem szeretnéd
megcsinálni, Ha Na? – kérdezte barátságosan Ji Heon, de kiéreztem belőle, hogy
mennyire nem tetszene neki a nemleges válasz.
- Nem arról van szó, hogy nem
szeretném – kezdtem bele kényelmetlenül feszengve, mert tartottam Ji Heontól.
Még csak az hiányozna, hogy felidegesítsem és csapot-papot itt hagyva elhúzza a
csíkot. -, csak meglepett-
- Oh, hát ez nagy
megkönnyebbülés! – rakta rá a vállamra a kezét a férfi. – Nem tudom megérteni
az olyan színészeket, akik kiakadnak és problémáznak, ha valami nem tetszik
nekik. Örülök, hogy te nem ezen emberek közé tartozol, Ha Na!
Még szélesebbre húztam a kényszeredett
vigyoromat, és csak bólintani tudtam, hogy bizony Yoon Ha Nat nem olyan fából
faragták, hogy meghátráljon bármilyen feladattól is… Így mondjon valamire is
nemet az ember lánya, ha látszólag megadják neki a választás lehetőségét,
valójában viszont csak egy dolgot tehet!
- Akkor készüljetek a felvételre,
jó lenne, ha elsőre sikerülne, mert elég hideg van, és nem szeretném, ha
megfáznátok! – intett Ji Heon, majd ott hagyott minket, hogy az operatőrrel
váltson pár szót.
- Egy szavad sem lehet, én mondtam,
hogy mire számíts majd – nézett rám teljesen ártatlanul Kyu Hyun, mintha egy
csepp rossz érzése sem lenne, hogy nem avatott be a részletekbe. És
valószínűleg nem is volt…
- Legközelebb úgy mondd, hogy el
is higgyem! – rivalltam rá suttogva, hogy a stáb tagjai ne vegyék észre a
szóváltásunkat. Megmasszíroztam az orrnyergemet, ezzel is megpróbálva elűzni a
stresszt, és éppen folytatni akartam, de jöttek a sminkesek, hogy
felkészítsenek a következő jelenetre, így visszafogtam magam.
- Nem olyan nagy dolog ez, ne
izgulj! – mondta lazán Kyu Hyun, mikor az utolsó simításokat végezték, de nem
tudott meghatni.
Nem kimondottan rá voltam mérges,
inkább a félelem dolgozott bennem, amit nem sikerült legyűrnöm, sőt, egyre
jobban elhatalmasodott felettem, ahogy a gondolataim a következő jelenet körül
forogtak.
- Hé! – lépett mellém Kyu Hyun és
óvatosan végigsimított a karomon, de annyira elmerültem a saját kis világomban,
hogy összerezzenve vettem tudomásul, hogy mellettem álldogál, a sminkesek pedig
már sehol sem voltak. Felnéztem azokba a fekete szemekbe, amik kivételesen
komolyan pillantottak vissza rám. – Ha tényleg nem szeretnéd, akkor beszélek Ji
Heonnal.
Egy kicsikét meghatott, hogy
képes lenne szembenézni miattam Ji Heonnal, mégsem éreztem helyénvalónak a dolgot.
Csak egy csókról volt szó, nem arról, hogy vetkőzzek meztelenre és egy
ágyjelenetet játszak el a fiúval. De akkor mégis mitől féltem így?
- Ahogy Ji Heonnak is mondtam,
nem arról van szó, hogy nem szeretném.
- Hát akkor mi a baj? – kérdezte
értetlenül a fiú, majd még közelebb lépett, hogy ne hallgassák ki a
beszélgetésünket, de zavaromra automatikusan hátráltam el tőle. Meghökkenve
nézett rám, én pedig éreztem, hogy elvörösödök a tettem következtében. – Félsz
tőlem?
Elmosolyodtam volna a helyzeten,
ha olyan hangulatban lettem volna, mert a kérdése a videóklip jelenetét idézte
fel bennem, mintha csak azt játszottuk el volna újra.
- Nem, dehogy! – ráztam meg a
fejem idegesen és átkaroltam a felsőtestem. Hirtelen sokkal hidegebbnek tűnt a
hajnali levegő, a meleg télikabát ellenére is. Aggodalommal a szememben néztem
fel végül Kyu Hyunra, és rászántam magam, hogy elmondjam neki az igazságot,
mert nem akartam, hogy félreértsen. – Attól félek, hogy mit fognak gondolni a
többiek rólunk. Rólam.
Ez volt az egész mögött. Féltem,
hogy a többiek elkezdenek kombinálni, hogy valami van közöttünk és ennek akár
Kyu Hyun, akár én fogjuk meginni a levét. Nem akartam a fiúnak gondot okozni,
és őszintén szólva, nekem sem volt hiányzott még egy pletyka vagy szóbeszéd.
Így is közellenségnek számítottam már a gyakornokok körében, nem akartam még jobban
rontani a helyzeten.
- Oh, Ha Na! – sóhajtotta egy
mosollyal a szája szegletében, ami meglepett. – Ez a csók a munkaköröd része,
ha úgy tetszik.
- De…
- Ha Se Rié lett volna a főszerep,
akkor vele csinálom ugyanezt – magyarázta, de ezzel nem hogy segített a
helyzeten, csak még inkább rontott rajta. Valószínűleg észrevette, hogy nem a
legjobb módszert választotta a megnyugtatásomra, mert egyből felhúztam magam
azon, ahogy elképzeltem, hogy Se Rivel enyeleg itt a szökőkút mellett. – Ne
érts félre! Csak azt akarom ezzel mondani, hogy színészként ez a csók pontosan
olyan feladat, mint például építészként egy épület alaprajzának elkészítése.
Akkor is meg kell tenned, ha az adott személy iránt nem érzel semmit sem, de
mindenki mással el kell hitetned, hogy ez nem így van.
- Pont ez az… – törtem ki
idegesen, de még időben elharaptam a mondatot, mielőtt olyat mondok, amit azonnal
megbántam volna. De Kyu Hyun elől nem tudtam elrejteni a gondolataimat, ebből a
három szóból is rájött, hogy mi zavar valójában, még ha nem is akartam a
tudtára adni. Zavarban sütöttem le a szemem és kerültem a tekintetét, mert
tudtam, hogy ezzel mindent elárultam.
Csak féligazság volt az, amit
előbb kiböktem neki, mert a legnagyobb félelmem az volt, hogy valaki rájön, mit
érzek Kyu Hyun iránt. Elég egyetlen egy ember, aki elkezd gyanakodni, hogy
komolyabb érzések fűznek a fiúhoz, aztán megállíthatatlanul fog terjedni az
ügynökség falain belül. Ha Kyu Hyun sejti is, még nem teljesen biztos benne, és
ha az ő orrára nem kötöm, akkor nem akarom senki máséra sem, hogy mit
rejtegetek a szívem mélyén.
- Kyu Hyun, Ha Na, álljatok
készen! Pár perc és kezdünk – kiáltotta el magát Ji Heon, én meg bepánikolva
fordultam Kyu Hyunhoz, aki viszont meglepetésemre egy halál nyugodt mosollyal
az arcán nézett le rám.
- Csillagom – ezt az egy szót
lágyan és csupa kedvességgel ejtette ki, amibe belebizsergett minden porcikám.
Még mielőtt megmozdulhattam volna, a kabátom cipzárja után nyúlt, én meg
értetlenül figyeltem minden rezdülését. -, ilyesmitől egy percig sem kell
tartanod! – Óvatosan lefejtette a mellkasom elől a karomat, majd lassan lehúzta
a cipzárt, míg a kabát két szárnya búcsút nem intett egymásnak. – Ha az adott
személy iránt vannak érzéseid is – kezdett bele szinte suttogva, hogy tényleg
csak én halljam minden szavát. Ezután mögém sétált, majd lesegítette a kabátot
rólam, és kirázott a hideg, ahogy a leheletét megéreztem a fülemnél. -, akkor
csak élvezd a forgatás minden pillanatát!